Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-26 / 30. szám

hittudós, annyi vélemény, stb. Mennyivel másképen van nálunk — mondják — semmi disharmonia, semmi ellenvélemény, egység uralkodik ott még a felfogásokban is! Mennyire ostobának kell gondolniok az olvasó közönséget ezeknek az íróknak, midőn feltételezik, hogy ezt így el is hiszik ! Kérkednek a tanbeli felfogás egységével, mikor másképen gondolkodni, illetve az ellenkező vagy eltérő felfogást nyilvánítani, mint a hogy a pápa előírja, nem lehet, nem szabad, mert nem engedik meg; vagy ha megtörténik, mint Döllingernél, Montalembertnél, Duponloup orleansi püspöknél, vagy Krausznál, Wahrmundnál vagy a modernkatholikusoknál, az amerikánizmus híveinél — elcsukják, elcsapják, kiközösítik őket, eretneknek mondják 1 És midőn jól körülátkoznak minden másképen hivőt, előállanak a hűséges hittudósok;

szörnyű hangon kiabálják a világ fülébe, hogy ím a r. katholikusoknál nincs véleménykülönbség, mert a pápa oly isteni csalatkozhatatlansággal hirdeti az igazságot, hogy azt emberi értelem kikezdeni képtelen, az előtt meghódol még a legbölcsebb hittudós is. Pedig „igazság az, hogy a vallástények fölfogására nézve tanegyformaság valósággal soha sem létezett és soha nem is fog létezni, mint papiroson. Próbálták erőszakolni és a léleknek elibe szabni, hogy merre fújjon, de fúvása nemhogy üdített volna, hanem olyan volt, mint a számum, a mely éget és öl". Megölte a római vallásban kincsetérőt, a krisztusi szellemet, kiégette azt a hitet, mely az evangéliomokból, az apostoli tanításokból táplálkozik; rabbá tette a lelkeket lelketlen kufárok kezei között, lenyűgözte szabádságát és adott a világosság helyett oly tömérdek sötétséget, melynek nagyságát a Máriát látó vénasszonyok mutatják, meg a síró képek, beszélő szobrok, meg az „Özsébeknek" határt nem ismerő — vastag koponyája. Nagy Ferencz. BELFÖLD. A lelkész szoeziális munkája. Felolvastatott a pesti ref. egyházmegye értekezletén. (Folytatás és vége.) Ha látjuk, hogy híveink nehezen tudják beszerezni az élet fentartására szükséges kellékeket, háztartási czikkeket, mert a falu kereskedője nagyon drágán adja portékáját, a mely minőségre hitvány, mennyiségre fogyatékos, de a nép kénytelen tőle vásárolni, mert a város messze esik — igyekezzék a lelkész fogyasztási szövetkezetet alakítani, mely a központtal szoros összeköttetésben lévén, lehető legolcsóbb áron (mert nem nyerészkedésre alakul) képes fióküzleteit ellátni szükséges czikkekkel és így nagy előnyére szolgál a községnek. Ennek a szövetkezetnek is lehet elnöke a lelkész. Ez sem ellenkezhetik állásával és ez is szoeziális munka az ő részéről népe boldogulására. Ha látjuk, hogy híveink között elárad a szeszes italok élvezése, kivált a pálinkaivás, mert ezt erőadónak tartják, holott sorvasztja, gyengíti a testet, butítja a lelket, homályosítja az elmét s megrontja a következő nemzedék szervezetét is — igyekezzék a lelkész mértékletességi egyletet alakítani vagy olvaszsza be azt a gazdakörbe, esetleg olvasó körbe. Nem azt jelenti ez a mértékletességi egylet, hogy szívvidámító eszközhöz soha ne nyuljunk, mert ha Isten boros tömlőinkbe ád édes mustot, azt kóstolgathatjuk házunk körében, hanem liogy a korcsmázás, ottani dorbézolás, keresményünk elivása gátoltassék. Az ilyen egyesület szervezése is egyik szoeziális munkája lenne a lelkésznek, ki így elvonná híveit azon helyek látogatásától, hol legjobb melegágya van a szoeziális eszmék terjedésének, lévén a korcsmáros urak maguk is szocziálisták, hogy a falu népe annál jobban látogassa őket s tőlük is hallják a népboldogító, azaz: néprontó tanokat, hiszen a korcsmázó emberek végre elpusztulnak, hogyne hallgatnának azokra, kik nekik jobblétet, földet eldorádót Ígérnek. Nyomor mindenütt van. Szegény elárvult gyermek mindenütt találkozik; rongyos a ruhája, iskolába nem járatják s ha jár is — nincs könyvecskéje. Állítsunk, szervezzünk a gyülekezet női tagjaiból, asszonyaiból, leányaiból jótékony egyesületet. A nők szíve érzékenyebb, lelkök fogékonyabb a nyomor iránt. Áldozatra buzdítani könnyebb őket. Ha csak egy-két gyermeket meg birunk is menteni az elzülléstől, a legnemesebb szoeziális munkát végeztük. A társadalom jövendő boldogsága attól függ, hogy az ifjabb nemzedék érdekében tesznek-e valamit azok, kik a nép vezetésére hivatvák. Ifjainkat mindenfelől ellenségek ostromolják; hitetlenség, erkölcstelenség, szeretetlenség, jellemtelensóg egy-egy darabot törnek le nálok a lélek és szív kincseinek zománczából. Az ismétlős iskolából kikerült ifjak teljesen magukra vannak hagyva. Tanító, szülő, társadalom, állam, törvény nem gondoskodik többé róluk. A 15—20 év közötti életkor a minő szép és gyönyörű korszak, oly gyalázatossá és átkossá lehet, ha szoeziális munkánkat ki nem terjesztjük ifjainkra. Egyh. törvényeink gondoskodnak, de rendelik is, hogy ifjúsági egyesületet alakítsunk. — Ezt kell hát tennünk. Ismeretesek ily egyesületnek alapszabályai. Sokféle eszközöket ajánl igénybe venni. Feladatunkat talán eme két szóba lehetne összefoglalni, mellyel ifjainkat megtarthatnánk: imádkozzál és dolgozzál! azaz bírjuk arra, sotkényszerítsük, liogy legyenek vallásos, erkölcsös emberek, a nemesebb és eszményibb dolgok iránt fogékonyok ; de legyenek munkaszerető férfiak is, kik a maguk munkakörében komolyan, serényen fáradozzanak. Főgondnokunk szavai szerint: a kik e munka jelentőségét megértik, fenn fognak maradni, a kik nem értik meg, el fognak pusztulni. Úgy van, fennmarad, élni, virágozni fog az az egyház, az a gyülekezet, a melynek lelkésze a híveket a világiakban is vezeti és az elsodort szoeziális munkákból kiveszi a maga részét. Ily egyház híveivel nem fog boldogulni a nemzetközi szocziálizmus. De alá fog hanyatlani és szétzülik az az egyház, a