Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-26 / 30. szám

engedi meg, hogy hiteles magyarázat és jegyzetek nélküli bibliát olvassanak. Most jönnek aztán a hittudősok ! A hitehagyott és erkölcstelen angol költő, II. Jakab udvari költője, Dryden János szélkakasnak nevezte az Isten igéjét. Persze a római theologusok a nagy újukkal mutogatnak a hozzájuk pártolt convertitának szellemeskedésére, hogy ime ilyen szélkakasszerü a bibliai theologia és bibliai hit a hagyomány nélkül. Még az csak istenes, ha a trieszti tanácskozmányon elhangzott megjegyzést röpített széj jel : a szabályozó és értelmező hagyomány nélküli szentírás viaszt orr, melyet ki-ki tetszése szerin csavarhat. Nem akarok most arra hivatkozni — így olvassuk — hogy az eretnekek mind, egyet sem véve ki, tévtanainak alapját benne keresték, csak azt említem, hogy a legtudósabb evangélikusok háromszáz év óta nem tudták kiszemelni belőle, mi az igazság? Ki merne tehát kételkedni az ilyen czélszerütlen eszköz helytelenségében ? Hogy volna magában elegendő, teljes és világos az a könyv, mely fölött különböző véleményeket táplálhatni? Azután meg a Krisztus biblia nélkül tanított, az apostolok a nélkül prédikáltak és sehol sem rendelte, hogy fordítsák le a bibliát minden nyelvre és terjesszék a világ végéig. Az íras maga sehol sem alapított egyházat. A római egyház élőszóval hirdeti az előző kortól átvett igét és nem követeli híveitől, a mi lehetetlen, hogy t. i.: ki-ki magának hasztalanul fáradva, szemelje ki a szentírásból a szükséges igazságokat. Az bizony igaz, hogy az Úr Krisztus nem prédikált az újtestamentumból, de hát hol parancsolta meg, hogy egyedül a Vidgáta a hiteles szentírás? Hol rendelte el, hogy követői a hagyományra hallgassanak és ne 0 reá ? Nem azt mondja-e Hieronymus is: ne engedjétek magatokat elámítani az állítólagos apostoli hagyománytól, sőt inkább pusztítsátok el azokat az Isten fegyverével ! Ha képmutató papok azt mondják: hallgassatok reánk és kövessetek minket (a kik mindent elkövetnek a maguk étvágya, tekintélye és a maguk mulandó hatalma érdekében s a kik, mint a szemfényvesztő, szeretik a lármát, a pompát), feleljétek nekik : Nem csodáljuk, hogy ti a ti hagyományaitokat Isten parancsolataival egysorba akarjátok helyezni, sőt ennek elibe tenni, holott nem a tekintély és a szokás előtt kell meghajolnunk. Egy erőssége van egyházunknak, mely szilárdabb minden emberi hatalomnál: az Isten igéje. Ez az Isten igéje egyesegyedül a szentírásban foglaltatik. Schaff az „apostoli egyház történetében" helyesen mondja, és ezt mindig oda tarthatjuk a hagyomány lovagjai elé; — „az újtestamentum, mint könyv, nem elve, hanem ihletett okmánya a keresztyénségnek; nem alapja, hanem szüleménye a már létezett Krisztus egyházának. De joggal mondhatjuk, hogy az írás tartalma, t. i. az üdvigazság, Istennek igéje, kezdetben megvolt, és mint a személyes igének, a Jézus Krisztusnak és az ő szellemének nyilvánulása, mint az egyháznak nemző magva létezett. Az első pünköstkor hallatszott Istenige tehát egy és ugyanaz azzal, a mely most olvastatik. Ránk nézve az írott ige a benne uralkodó szellemmel képviseli az apostoloknak személyes lelenlétét és élőszóval való hirdetését, s egyszersmind azon egyedüli biztos és csalhatatlan forrás, melyből mi az ő tanításaikat tisztaságukban és eredetiségükben felismerhetjük". Hiába mondják a rómaiak, hogy az írás maga soha sem fog egyházat alapítani, különben az angol bibliatársulat Indiának már legnagyobb részét megtérítette volna. Krisztus és az apostolok tanítását nem a római bibliából tudjuk meg, hanem abból a szentkönyvből, melytől annyira félt Mastai abbé, hogy midőn III. Napoleonnak nagy büszkén kijelentette, hogy az infallibilitást — mint Mastai abbé — hitte, s mint IX. Pius érzi, — a bibliának azon szava csendült meg füleiben, bár nem hallgatott reá: és megnyitá az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazná az ő nevét; annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, kiknek nincs a nevök beírva a Bárány életének könyvébe. Az is igaz, hogy a protestáns hittudósok körében a bibliai kritika különböző véleményeket hozott fölszínre, de vájjon kiűzték-e abból Krisztus szellemét, az Istennek szeretetéről bizonyossá tevő Ígéreteket ? Mily szépen szól e tárgyról Hagenbach: „ ... csak a legnagyobb elfogultságot és tudatlanságot mutatja azt hinni, hogy ha én, bírálati szempontból elvitatom egy állítólagos szerzőtől azon művet, mely a monda szerint ő tőle származott, ez által ellenséges indulatot nyilvánítottam maga a könyv iránt. A világi irodalomban távolról sem jut valami eféle senkinek eszébe. Föltéve, hogy sikerülne annak bebizonyítása, hogy Péter II. levele nem Pétertől; az összes pásztori levelek nem Páltól; Jakab levele nem Jakab apostoltól, nem is az Úr testvérétől, hanem egy harmadiktól származik és hogy az efezusiakhoz írt levél talán egy apostoli tanítványtól származott, puszta bővítése a kolossébeliekhez írottnak, mindezzel még ezen iratoknak kanonszerűsége, keresztyén vallásos jelentősége, egyházi használhatósága, sőt ihletett tartalmuk ellen is semmisem lenne mondva. Hát nem leng-e az Isten szelleme ott, a hol akar? S hol van az megírva, hogy az Pál avagy Péter nevéhez volt kötve ? Igen találólag mongja Luther: A mit Krisztus nem tanít, az nem apostoli, ha szinte azt Péter és Pál tanítja is ; viszont a mit Krisztus tanít, az apostoli, ha szinte Júdás, Annás, Pilátus és Heródes tenné is" A midőn pedig így szépen elismerjük, hogy bírálgatják bizony nálunk a szentírást ós nem félnek bírálgatni, mert Pál is buzdít, hogy vizsgáljuk az írást a lélek törvénye szerint, mert az még az Istennek mélységeit is megvizsgálja, karban hangzik a római oldalról: hogyan lehetne itt egység, midőn még hitöknek alapjára nézve sem tudnak megegyezni 1 Egység! Igazán érdekes a római atyafiaknál. Nagy hangon vagdossák fejünkhöz, hogy mi még a szentírást illetőleg sem vagyunk egy véleményen, hiszen nem tudni, hogy egyházunknak mi a tanítása a bibliáról. Ahány