Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-19 / 3. szám

az anyagiakban, de gyöngébb a szellemiekben." Én azt állítom, hogy nemcsak nem veszít szellemiekben, sőt nyer; tehát mind anyagiakban, mind szellemiekben erősebb lesz! Varga Sándorral együtt bizonyára a külföldi egyházak is szivükön viselik leendő lelkészeiknek lehető legtökéletesebb kiképzését. Senki sem állíthatja, hogy egyedül vagy első sorban az anyagi szempont vezérli azokat a gazdag egyházakat abban, liogy a theologiákat a város félreesőbb, de azért könnyen megközelíthető és mindenekfölött csendes helyeire telepítsék. Azoknál az egyházaknál, melyek milliókat áldozhatnak pl. Indiában fölállítandó egyetemekre, az anyagi szempont a saját lelkészeik nevelésénél aligha jöhet tekintetbe. A kik 20, avagy még kevesebb theologus számára is tartanak fönn 6—7 tanárral theologiát: azoknál alig jöhet tekintetbe a város belsejében, avagy annak külterületén fekvő telek ára közötti különbség! Azokat az áldozatkész külföldi kultuszkormányokat és a főiskolákból élő avagy meggazdagodó városokat sem ez a szempont vezérli bizonnyal, melyek az egyetemeket és főiskolákat s azokkal együtt újabban már a középiskolákat is kivonják a nyüzsgő városi élet zajából. Az anyagi szempont — fájdalom — csak minálunk szokott az első lenni! (Folyt, köv.) Dr. Kováts J. István. TÁRCZA. Kálvin betegsége, végrendelete és halála. Irta: Béza Tódor; fordította: Sebestyén Jenő. (Folytatás.) Ezen végrendelet elkészítése után elküldött valakit, hogy a négy syndicusnak és az összes szenátoroknak hozza tudomására, hogy mielőtt eltávoznék az életből, szeretné még egyszer mindnyájukat a kúriába összegyűjteni, a melyre, reméli, hogy a következő napon el fogja magát vitetni. A szenátorok azt válaszolták, hogy inkább ők fognak hozzá elmenni és kérték, hogy vegye tekintetbe saját egészségi állapotát. A következő napon, midőn a kúriából mindnyájan eljöttek hozzá, a kölcsönös üdvözlés után, bocsánalot kérvén azért, hogy mindnyájan őt keresték fel, holott inkább neki kellett volna eléjük járulni, és előre bocsátván, hogy ezt a beszélgetést már előbb óhajtotta velük, a mit azonban mégis addig halogatott, míg egy kissé bizonyosabban nem sejti halálát — így szólt: „Igen tisztelt urak I Őszinte köszönetet mondok kitűnőségteknek, hogy engem, a ki semmi különösebb érdemet nem szereztem, oly nagy tiszteletben részesítettetek és az én igen sok gyengeségemet gyakran oly türelemmel viseltétek, a mi mindig legnagyobb bizonyítéka volt a ti irántam való példátlan jóakaratotoknak. És ámbár nekem tisztem teljesítése közben különböző harczokat kellett kiállanom és sokféle gúnyolódást eltűrnöm — mert kell, hogy mindenki, még a legjobb is szenvedjen — de tudom és elismerem, hogy abból semmi sem történt a ti hibátok folytán. Viszont nagyon kérlek én is titeket, hogy ha valamit nem úgy tettem meg, a mint kellett, inkább jóakaratomat, mint képességemet vegyétek számításba. Mert arra igazán hivatkozhatom, hogy egész lélekkel buzgólkodtam a ti köztársaságotok érdekéért, és habár kötelességemet nem végeztem el teljesen, úgy a mint kellett, a közjóért legalább mégis tehetségem szerint fáradoztam. Mert ha viszont nem ismerném el, hogy az Úr az én munkámat néha nem haszontalanul akarta felhasználni, a tettetés vétkét nem kerülném ki. De azt újra és újra kérem tőletek, hogy bocsássatok meg, ha oly kevés az, a mivel úgy a nyilvános, mint a magánéletben előálltam, azokhoz képest, a miket el kellett volna végeznem. Ezenfelül elismerem valóban, hogy én nektek, minden egyesnek névleg is, igen sokkal tartozom, mert az én ama némelykor túlságos hevességemet higgadt lélekkel tűrtétek; a mely hibámat is — erősen hiszem — hogy Isten adta nekem. Különben, a mi a tudományt illeti, a mit tőlem hallottatok, tanúságot teszek arról is, hogy nem czéltalanul és bizonytalanul, de tisztán és őszintén tanítottam a reám bízottat, a melyért különben Isten haragját úgy tudnám minden pillanatban fejemre vonni, a mily bizonyos vagyok benne, hogy a tanításban való munkáim neki tetszettek. Erről pedig Isten és ti előttetek annál szivesebben teszek tanúbizonyságot, mert legkevésbbé sem kételkedem, hogy a Sátán, a mint szokta, a gonoszokat, könnyelműeket, szóval a szédelgő embereket, fel fogja bujtogatni annak a tiszta tudománynak a megrontására, a melyet tőlem hallottatok." Azután áttérvén ama mérhetetlen jótéteményekre, a melyeket az Úrtól nyertek, így szólt: „Én, én vagyok a legjobb tanú arra, hogy mily veszélyektől mentett meg titeket a jó és hatalmas Istennek keze. Nézzétek továbbá azt is, hogy mily állásban vagytok! Tehát akár szerencsés, akár szerencsétlen helyzetben lesztek, kérlek benneteket, hogy mindig az lebegjen szemeitek előtt, hogy Ő az egyedüli, a ki a királyságokat és államokat fentartja s a ki ilyen réven is akar az emberektől tiszteltetni. Emlékezzetek csak, ama hatalmas Dávid a bizonyság rá, hogy épen akkor bukott el, midőn már a fenséges békét élvezte és bizonyára soha sem fog felkelni, ha csak az Úr rendkívüli jóságosságával kezét nem nyújtja neki. Mivé lenne tehát ez a sok gyenge ember, ha az az oly nagy és erős ember is elbukott? Természetesen nagy alázatosságra van szükségtek, hogy az Isten iránt való nagy tisztelettel haladjatok előre és egyedül az ő őrizetére bízzátok magatokat, kétségtelenül bizonyosak lévén, hogy úgy lesz, a mint oly gyakran tapasztalásból láttátok, hogy az ő erejével erősen állottatok, még ha üdvötök és helyzetetek vékony fonálon függött is. Ha tehát jói folynak dolgaitok, óvakodjatok, kérlek, nehogy olyanok legyetek, mint az istentelenek; de inkább alázattal adjatok hálát az Istennek. Ha pedig szerencsétlenül járnátok és a halál mindenünnen körül venne benneteket: bízzatok mégis Abban, a ki a meg-