Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-06-14 / 24. szám

tehát ötödik evangéliomot; újat. jobbat, a magunk képére és hasonlóságára. És a tükörből önmagát festő művész módjára alkotnak ötödik evangéliomokat. Önmagát ábrázoló alkotásokkal ostromolja sok gondolkozó és író a jobb kor után áhítozó lelkeket. Feuerbach, Strauss, Renan és Lang a maguk korában új evangéliom apostolaiként gerálták magukat. (Nem utolsó órdekességű dolog, hogy a nem theologus, filoperverz poéta, Wilcle Oszkár „De profundis"-ában ötödik evangéliomnák, szent Tamás evangélioinának nevezi Renan regényszerű „Jézus életé"-t). Harnach és iskolája a régi evangéliomból szűr le ötödiket, s a naturalizált Krisztust Frenssen regénye és Rosegger novellája viszi százezrek lelkébe. Notovits „űr°-t lát és tölt be Jézus életében, a maga módja szerint, a 12-ik és 30-ik évek közt Indiában töltött orvosnövendéki évek ostoba legendájával és leleplezett hazugságával. Ezt meg Krause Ottó „Rabbi Jézua" ez. színművében akarja a megtévesztett lelkekbe csempészni. Plange a Jacolliot tanulmányozásán alapuló s Haeckelnek ajánlott művében, a könyv czímében foglalt eme kérdésre: „Christus — ein Inder?" azt a feleletet adja, hogy Jézus Krisztus az előtte 500 évvel élt Buddhának és a 3000 évvel előbb élt Krisnának zsidó mása, illetőleg az őskeresztyénség nem egyéb, mint a buddhista misszionáriusok által Rómába vitt buddhizmus (230 1.). Tolsztoj antikulturális neo-krisztiánizmusa ötödik evangéliom számba megy. Pantheista és pesszimista, theozofiai és spiritista, klerikális és szocziáldemokrata stb. keresztyénség tusáznak a szellemi élet porondján. A Strauss-ideák, Renaniánák és Langiádák végig járták hazánkat is annak idején. A „szabadgondolkozók" most újra az első kettőt propagálják. A pantheista iránynak „fantasztikus szószólója" akadt nálunk is Schmidt Jenőben. A Feuerbach-Engels-féle szocziáldemokrata keresztyénségnek is sok apostola támadt. Pár évvel ezelőtt Naszády József „Anarchia" cz. könyvében utópisztikus színekkel festette „az új megváltó világát". Most meg újabban Yartin József (Nyitray J. hírlapíró) írt e hangnemben egy különös, poétikus könyvet, melyet nagymerészen „Ötödik evangéliom,"-nak nevez. Erről akarunk ez alkalommal egy pár szót szólani. A XX. századba helyezett, színes költői nyelven írt, költött Jézus-életrajz e 118 lapos könyv. Ha Sheldonéhoz hasonló szellemben állítaná korunkba a Jézus valódi alakját, érdekes történetet és értékes tanulságokat nyernénk. De épen ez a szellem hiányzik a Yartin könyvéből. Ennek folytán műve egy tanult és művészi érzésű pogány poétaléleknek szocziáldemokrata irányzatú önkinyilatkoztatása, biblico-imitativ nyelven antibiblikus, antikrisztiánus, sőt antireligionális szellemben. Egy titokzatos éjszakán Isten másodszor is elküldó Jézust, a legnagyobbat az őfiai közül, hogy enyhítse az ősnyomort, váltsa meg a világot tévelygéseitől s az emberiségnek legyen vezérlője az élet forgatagában. Erről szól az „Ötödik evangéliom" 17 fejezetben és 2 (a 6-ik és 9-ik fejezet után elhelyezett) kodiczillusban, mely utóbbiakban az író a maga nevében mondja el az addigi működés hatását. „Jézus urunk" Miesbachban, Bajorországnak alázatos városkájában születik egy szentlélek által megárnyékolt szűztől, Sirach fia példájára a keresztségben Jézus nevet kap. Nevelőatyja György ácsmester, Gierig vaggongyárában. Az egymást érő sztrájkok vezére ő. Ezért el kell állását hagynia és feleségével s „mostoha" fiával Tirolba menekül. Midőn új tulajdonosa lesz a gyárnak, visszatér. Jézus csendben fejlődik, mint koraérettgyermek. Mint töprengő ifjú tisztán látja, hogy sokkal nagyobb és gonoszabb világ megváltására küldetett, mint kétezer évvel ezelőtt. Nem érintkezett mással, mint Erazmussal, az ő unokatestvérével (Keresztelő Jánosnak Yartinféle imitácziójával), kit az apostolok és mártírok egyenes ivadékainak nevez. Apostolsága aszocziáldeinokrata újságíró és népszónok apostolsága. O készíti a Jézus útját. Jézus, miután egyedülvaló bolyongásaiban bejárta a falvakat, a miesbachi plébános kérdésére a názáreti zsinagógai szóval felel (az Urunk lelke van rajtam ....), melyért szülőföldje számkivetette volt hajdan. Elmegy a plébános házához, a miesbachi kerületi gyűlésre, és a czentrumpárti papságot és „világi katholikusok^-at egyaránt felháborítja beszédével, melyben azzal vádolja őket, hogy azt hiszik, a mit nem hisznek. A hitet tanítani nem szabad, sőt képtelenség. A hit ép úgy izzadmánya a földnek, mint a búzakalász. A bibliának kell alkamazkodnia a tudomány és haladás vívmányaihoz. A szabad akarat puszta agyrém. Istennek, az Atyának, nincs szüksége az emberek imádságára, kérés nélkül is meghallgatja őket. A templomot és a túlvilágot lekicsinyli Yartin Jézusa ós azt hirdeti, hogy a mély kutatáson és erős meggyőződésen alapuló hitetlenség nagyobb hit a hitnél, és az erős lelket állítja eszményül, mert az nem néz az égre, nem vár onnan segedelmet, mert önmagában érzi erejét (15—18. 1.). A beszéden felháborodott papok elküldik a közönséget, Jézust behívják lakomájukra és szemrehányást tesznek neki pápa- és bibliakáromló beszédéért. Midőn Jézus arra figyelmezteti Őket, hogy Isten nemcsak a római pápa, hanem a főrabbik és szuperintendensek szavával is beszél az emberekhez ós a sokféleképen értelmezett biblia igaz voltát megtagadja s azt elásásra, elrothadásra valónak mondja és az eretnekségtől félők előtt saját eretnekségét hangsúlyozza, — a felháborodott papok kikergetik ós értesítést küldenek az egyházi lapoknak. A münchen-freysingeni érsek udvarában pedig szertelen dühre gerjednek Jézus ellen. Szomorú szívű tanítványával, Erazmussal való párbeszédében a létért való sivár küzdelmek antievangéliomát hirdeti s magát önzőnek és egykori megváltását is önzésnek tünteti föl, mert jobban esett meghalnia, mint a világot meg nem váltania. A költők, írók és művészek közül választja — úgymond — apostolait, s ezek közül az első Erazmus. (23. 1.) (Folyt, köv.) Veress Jenő.