Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-19 / 3. szám

késze (ha saját anyagi érdekén túl nem tud vagy nem bír tekinteni), hivatkozva a 7. pontban kimondott rendelkezésre, vagy a manapság előszeretettel hangoztatott s szent s sérthetetlennek hirdetett „szerzett jog"-ra, megakadályozhatja a gyülekezettel szándéka végrehajtásában; meg abban, hogy az egyházközség, a kerületi szabályrendelet felhívásának engedelmeskedve, s a gyülekezet intenzívebb lelki gondozását is figyelembe véve, az új lelkészi állást szervezze és betöltse. S e tekintetben egyházkerületünkben kivételt tudtommal csak a budapesti egyházközség képez, mely már a második lelkészi állás szervezésekor, ennek díjlevelében kimondotta, hogy ha a lélekszám szaporodásával az egyházközség új lelkészi állások szervezését látja szükségesnek, az illető lelkészek ezt tűrni tartoznak és az ekképen csökkenő stólajövedeiemre nézve kártérítési igénynyel nem bírnak. Ez elvet kellett volna általánosan kimondani, még pedig magának a zsinatnak a törvényben, mint a hogyan benne van ez elv a róm. kath. plébánusok esküjében, kik esküvel kötelezik magukat arra, hogy ha a nép lelki gondozása érdekéből a plébánia területén újabb állás szerveztetik, annak ellene nem mondhatnak. Hiszen, hogy még ez elv kimondása és kötelező ereje mellett is milyen nehezen hajtható végre a gyakorlatban egy új lelkészi állás szervezése és betöltése, arra nyilvánvaló bizonyságot nyújt épen a budapesti egyházközség, mely az ú. n. erzsébetvárosi (4-ik) rendes lelkészi állást még 1904. évben szervezte, annak díjlevelét megállapította s azt az egyházmegye és egyházkerület ugyanazon évben meg is erősítette, s mindamellett e lelkészi állás még ma sincsen betöltve, holott egyenesen törvényellenes ennyi időn keresztül lelkészi állást üresedésben hagyni! A szabályrendeletnek a népesebb egyházközségek lelkészi állásainak szaporítására irányuló rendelkezése tehát a gyakorlatban nem sokat ér, mert a 7. pont agyonüti az 1. pont alatt kimondott elvet vagy legalább is nagyon megnehezíti annak érvényesülését, teljesen az illető nagy gyülekezet mostani lelkészének jóakaratára bízván s annak szolgáltatván ki az új lelkészi állás(-ok) kérdését. A szabályrendelet 8. pontja nem egészen világos. „A parókiális körben lakó lelkészek — úgymond — egyházi tisztviselők, presbiterek és egyházközségi közgyűlési tagok együttesen alkotják a parókiális tanácsot, a presbitérium által meghatározott számban azáltal választva/' A parókiális tanács tagjai tehát a lelkészek (talán azért többen, hogy általában a lelkészjellegű egyéneket érti, mert hiszen egy parókiális körnek csak egy r. lelkésze lesz talán!), egyházi tisztviselők, presbiterek és egyházközségi közgyűlési tagok. (Ez utóbbiak alatt bizonyára a képviseleti alapon szervezett egyházközségi közgyűlési tagok értendők.) Első tekintetre úgy gondolná az ember, hogy az illető parókiális körben lakó s a gyülekezet által megválasztott presbiterek és egyházközségi közgyűlési tagok alkotják a parókiális tanácsot Ez sem volna ugyan a legszerencsésebb gondolat, mert hiszen a parókiális körnek semmi jogot, befolyást az egyházi ügyek intézésére nem adna, nem a parókiális kör, hanem az összes körök, azaz az egész gyülekezet alkotván meg közvetve presbiter és egyházközségi közgyíílési tagválasztás alkalmával egyszersmind a parókiális tanácsot is. De talán több értelme volna annyiban, hogy az ilyen módon parókiális tanácsba jutók legalább az illető parókiális körnek volnának a tagjai, mert lakásuk határozná meg, hogy melyik parókiális tanácsnak a tagjaivá lettek megválasztatásuk által. A szabályrendelet azonban azt mondja, hogy a parókiális tanács tagjainak számát a presbitérium határozza meg; ennélfogva megtörténhetik, hogy ha az illető parókiális körből a meghatározott számnál kevesebb, vagy több presbiter és közgyűlési tag került be a gyülekezeti választásnál, a parókiális tanács csonka marad, vagy a meghatározott számon felüliek nem jtuhatnak oda. Az az intézkedés pedig, hogy a parókiális tanács tagjait a központi presbitérium választja, eleve megpecsétli a sorsát a parókiális köröknek. Ha még ennyi jogot sem adunk a parókiális körben lakó népnek, hogy legalább a parókiális tanács tagjait választhassa, hanem a parókiális tanács tagjai is „központi kiküldöttek" lesznek, úgy hiába várjuk a gyülekezeti élet iránt való érdeklődés felkeltését a parókiális körök által, a mai „jogot a népnek" jelszavú világban. A régi s a nagynépességű gyülekezeteket csődbe juttató czentralizáczió hazajáró kísértete még ez az intézkedés, a mellyel pedig ideje volna már teljesen szakítani! Dr. Székely József. ISKOLAÜGY. Még néhány szó a pesti ref. theologia kihelyezésének kérdéséhez. Őszinte örömmel olvastam a P. E. I. L. mult évi 49. számában, Szász Bélának „A budapesti ref. theol. ak. kihelyezésének kérdéséhez" czímű czikkét. A „legszélsőbb perifériákról" a legbensőbb érdeklődés és szeretet hangján érvelt a mellett az eszme mellett, hogy a theologiát ki kell vinni a város tömkelegéből, zajából, a theologiai tanulmányokhoz feltétlenül megkívántató nyugodalmat biztosító helyre.