Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-06-07 / 23. szám

5. §. Azon tan- és felvételi díjakra nézve, a melyek eddig a tanítói javadalom kiegészítésére fordíttattak, a jelen törvény értelmében járó kárpótlás kiutalványozása az 1907. XXVII. t.-cz. alapján adandó fizetéskiegészítóssel együtt, illetőleg annak módjára, az idézett törvény 31. §-a szerint történik. E kárpótlás mérvének megállapításánál a tanítóknak a szabályszerű javad almi jegyzőkönyvben és díjlevélben biztosított azon javadalma szolgál alapul, mely őt az országos tanítói nyugdíjintézettől nyerendő nyugdíjra jogosítja. Azon tan- és felvételi dijak kárpótlásául pedig, a melyek nem tartoznak a tanítói javadalomhoz, — ugyancsak évi államsegélyként — az az összeg jár, a mely megfelel az illető iskola 1905/906., 1906/907. és 1907/908. tanévi költségvetésében ilyen tandíjak czímén bevételként előirányzott összegek egy évi átlagának. A megállapítást a törvényhatósági közigazgatási bizottság eszközli és előterjesztésére a kárpótlás czímén adandó államsegély összegét a vallásós közoktatásügyi miniszter az illető iskola iskolaszékének kezéhez folyósítja. A kárpótlás czímén szabályszerűen megállapított összeg többé változás alá nem eshetik. Az eljárás módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter, és pedig a hitfelekezeti iskolákat érintőleg az egyházi főhatóságok meghallgatása után, rendeletileg állapítja meg. A tandíj-kárpótlás iránti államsegély-kérvények az iskolafentartók által 1910 szeptember hó 30-ig nyújtandók be az illetékes közigazgatási bizottságnál. Azok az iskolafentartók, a kik e határidőig államsegély iránti kérvényüket be nem nyújtották, elvesztik az állami kárpótláshoz való igényüket. 6. §. A jelen törvény hatályba lépte után minden olyan hitfelekezeti népiskola, melyre nézve megállapíttatott, hogy abban a tanulók után tandíj vagy az 50 filléres beiratási díjon kívül más iskolai illeték szedetik, illetve, hogy az 50 filléres beiratási díj nem kizárólag a jelen törvény 1. §-ában meghatározott czélra fordittatik, a törvényes következményekre való figyelmeztetéssel megintendő és ha a megintéstől számított hat hónap alatt az említett törvényellenességet meg nem szüntette, bezárandó. Arra a községre nézve, a melyben hitfelekezeti népiskola a mondott okból bezáratott, az illető hitfelekezeti iskola-fentartó mindenkorra elveszti iskolafentartói jogát. E tekintetben eljárásra és elsőfokú határozathozatalra a törvényhatóság közigazgatási bizottsága illetékes, határozata a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fellebbezhető. 7. §. Minden elemi iskola fentartója köteles az elemi iskola hat évfolyamát elvégzett minden tanuló részére magyar nyelven kiállított bélyegmentes végbizonyítványt adni. Az iskola-fentartónak azonban jogában áll e bizonyítvány rovatait a magyar nyelv mellett hasábosan az iskola tanítás-nyelvén is kitölteni. Hasonlóképen végbizonyítvány adandó ki az ismétlő-iskola három évfolyamát végzett minden tanulónak. Ezen bizonyítványokat az illető iskola igazgatója (tanítója) minden díj nélkül állítja ki és az iskola helyi hatóságának, valamint a közigazgatási helyhatóságnak (községi elöljáróságnak, polgármesternek, Budapest székesfővárosban a kerületi elöljáróságnak) hitelesítése végett bemutatja. Az iskola hatodik évfolyamát, valamint az ismétlő-iskolai tanfolyamot végzett tanulokról és a kiszolgáltatott végbizonyítványokról az iskolai törzskönyvet magyar nyelven köteles vezetni, de a rovatok kitöltésénél a magyar nyelv mellett az iskola tanításai nyelve hasábosait használható. 8- §. A jelen törvény az állami elemi népiskolákra vonatkozólag 1909. évi szeptember hó 1 én, a községi és hitfelekezeti elemi népiskolákra vonatkozólag pedig 1910. évi szeptember hó 1-én lép hatályba. 9. §. A jelen törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter és a pénzügyminiszter bízatnak meg. BELFÖLD. Rendkívüli 'közgyűlés Külső-Somogyban. Május 19-ike rendkívüli közgyűlésre gyűjtötte össze a külsősomogyi ref. egyházmegyét, Tabra. Szükségessé tették a közgyűlést azok a kevés számú, de nagy fontosságú ügyek, melyek a júniusi kerületi közgyűlésre felterjesztendők. Kálmán Gyula esperes terjesztette elő legelső sorban is időszaki jelentését, melynek egyik részlete szomorúan hangolta az egész közgyűlést. Egyházlátogatási körútja alkalmával ugyanis Lápafön, az új adózási rendszer életbeléptetése czímén, némely hangadók egészen feldúlták az egyház békéjét. Az a törekvésük, hogy elveszik a lelkész és tanító földjét, fáját, teljes konvenczióját, és adnak helyette 1600, illetve 800 koronát, a földekből ők maguk óhajtván gazdálkodni. Ennek lehetetlen voltát az esperes igyekezett megmagyarázni, mire egyik fiatal presbiter nagy szájjal azt jelentette ki, hogy ő tudja a törvényt, s nem kell néki magyarázat. Az esperes jóakaratú útbaigazítással felelt, mire „nem hiszünk az esperes úrnak!" volt a válassz, és végül gúnyos: alászolgájával ott hagyták a vizitácziót! Videant consules! ott fenn! Az új helyzet képe ilyen lesz, ha a megígért adócsökkentési segély csakugyan teljesen le nem veszi a már elviselhetetlen terhet a gyülekezetek válláról. A megye a bírósághoz utalta az ügyet. Három új lelkészt fogadott kebelébe szeretettel a közgyűlés: Arany Dénes nágocsi, Hörömpö Ferencz némedi és Czuezar János miszlai lelkészeket. A közigazgatási segély felhasználása tárgyában Turi Károly egyházmegyei főjegyző terjesztette elő következő határozati javaslatát: Tekintettel arra, hogy a két protestáns egyház a magyar királyi miniszterelnökhöz 1904. évben beadott emlékiratában az egyházi közigazgatás költségeire ezen indokolással kér államsegélyt: „Az eddigi méltánytalanul terhelő gyakorlat teljes megszüntetésével, az egyházi közigazgatási költség, mint egyetemes egyházunk elsőrendű közszükséglete nem az egyháztagokra kirótt egyházi adóból, hanem állami dotáczióból fedezendő"; tekintettel továbbá arra, hogy ámbár a ref. egyház számára e czímén kért államsegélynek csak 47°/o-a van megadva a három millióból a közigazgatásra eső 228,000 koronában, de mivel az akkori kormány, mint az emlékiratra még az évben adott válaszban mondj SLj ,, £IZ egyházi közigazgatást, az egyházak autonómiájának szempontjá-