Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-17 / 20. szám

és elbeszéléseknek, a melyeket soh'sem írt le senki s úgy éltek s jártak szájról-szájra, míg végre egészen elvesztek, elenyésztek. Ily variáczió lehet tehát ez a mi töredékünk is. Az író egyszerűen csak leíró, megörökítő volt. a ki átvette a történetet s leírta úgy, a mint hallotta. Az a körülmény, hogy a kiadók is a töredék keletkezésének idejét 400—500-ra teszik, e mellett bizonyít. S e felvétel mellett meg tudjuk érteni azt is, hogy az író csakugyan egy átvett, talán korábban sokáig élőszóban meglevő történetet örökíthetett meg, a nélkül, hogy az elbeszélés hiteles volna. így aztán azt is valószínűséggel állíthatjuk, hogy az író nem is ismerhette a jeruzsálemi viszonyokat. Mi például nem tudjuk biztosan megmagyarázni, hogy mi volt tulajdonképen az a Xí[ivr] Aaoíd. Patak volt-e vagy tó, vagy egyenesen tisztálkodásra szolgáló medencze? A hogy ma ismerjük a Jézus-korabeli Jeruzsálem topográfiáját, a Dávid patakjáról vagy taváról nem tudunk semmit. És valószínűleg maga az „író" sem tudott. Ez azonban a gyengébbik érv a szerző tájékozottsága ellen, mert hisz elvégre későbbi ásatások még neki adhatnak igazat. Erősebb az, a melyet Leipoldt hangsúlyoz, hogy vájjon valószínű-e az, hogy & külsőségekre oly igen kényes farizeus belémenjen oly tóba vagy patakba, a melyhez kutyák és disznók is hozzáférhetnek s abban fürödhetnek ? Ez nagyon valószínűtlen s ez a körülmény különösen támogatja a fentebbi hipotézis valószínűségét. Épen ezért határozott szerzőről s eredetről nem beszélhetünk. Hogy megtörténhetett-e valóban mégis Jézus e jelenete ? Erre azt mondhatjuk, hogy: igen, a mennyiben más variácziókban nem egyszer s bizonyára többször megtörtént, mint a mennyiszer evangéliomainkban említve van. Hisz ez a kérdés, a tisztaság kérdése, talán a leggyakrabban volt Jézus és a farizeusok közt ütközőpont. Végső eredményében tekintve azonban e kis töredéket, értéket neki tulajdonképen nem tulajdoníthatunk. Érdeklődéssel olvassuk el s azután odasorozzuk a többi apokrif iratok mellé, melyek évről-évre szaporodva, mind erősebb és erősebb bizonyítékát adják azon feltevésünknek, hogy Jézussal és az ő alakjával való foglalkozás, a róla keringő és vele foglalkozó történetek, elbeszélések, mesék és mondák oly elképzelhetetlen nagy számban éltek és voltak meg, hogy azokat teljességükben soha többé fel nem találhatjuk. A hamis és igaz történetek, a valódi és koholt elbeszélések, de különösen a fantasztikus és szertelenségbe csapó mesék oly példátlan bőségben foghatták körül Jézus alakját, hogy — János evangélistával szólva — ha ezek is „egyenként megirattatnának, azt vélem, hogy e világ sem foghatná be a könyveket, melyek írattatnának". Utrecht. Sebestyén Jenő. BELFÖLD. Az ország 1906. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. A „Debreczeni Protestáns Lap" f. évi január havi valamelyik számában, ha jól emlékszem, Cogitátor álnév alatt rejtőző, — de a szerkesztő'megjegyzése szerint — előkelő református úrtól származó közleményt olvastam, melyben az író többi között elpanaszolja, hogy mily kellemellen és leverő befolyással voltak reá nézve a budapesti református templomban, az ó-év esti istentisztelet alkalmával a szószékről felolvasott évi népmozgalmi adatok, melyekből arról értesült, hogy a református egyház Budapesten mennyit veszített, hogy e miatt azóta nem is jár a templomba s levonja ebből másokra nézve is azt a konzekvencziát, hogy felesleges, szükségtelen, sőt káros az ily adatoknak a nyilvánosság előtt való pertraktálása, mert az csak lehangolást, elkedvetlenedést idéz elő, s példával igazolja, hogy a patkányok is futnak arról a hajóról, a mely elmerülni készül. Az „előkelő" czikkíró úrnak szerettem volna ott, hol czikke megjelent, ezen adatok nyilvánosságra való hozatala szükségessége szempontjából részletes felvilágosítással és indokolással szolgálni; de egyéb okok miatt s talán legfőbbkép azért, nehogy tolakodásnak és alkalmatlankodásnak vegyék írásomat Debreczenben, ezen szándékom abban maradt. Hogy itt ezúttal reáutalok, teszem azt azért, hogy nemcsak a Debreczeni Lap, hol a czikk megjelent, de más lapok is foglalkoztak vele, s így ez ok miatt, mint a ki ez adatokat kezdettől fogva e lapban közlöm, szükségesnek tartom az illető „előkelő" czikkírónak felvilágosításául megjegyezni, hogy ezen, bár szomorú és sajnálatos, a protestántizmus veszteségéről szóló adatoknak nyilvánosságra való hozatalára nekünk okvetlenül szükségünk van. A bajt ismernünk kell. s csak ha ismerjük, lehetünk abban a helyzetben, hogy gyógyíthassuk és megfelelő gyógyszerekről gondoskodhassunk. Az élet küzdelem, küzdelem a létért, nemcsak mert Darwin, Heckel és mások állítják, de magunk is így tapasztaljuk azt. Különös orvos volna az, ki a nyitott seb látásától megundorodva, elfordulna. Gyáva katona az, ki már a puskapor szagától is remeg s az első puskaropogásnál eldobja fegyverét s futva menekül az ellenség elől. Nekünk a bajt ismernünk kell, hogy ismerve eltávolíthassuk. Ebben rejlik jogosultsága a nyilvános beszámolásoknak ; ezen egyházi közérdek indoka annak, hogy hivatalos adatok alapján az ország hitfelekezeti állapotai felett mi is évről-évre beható szemlét tartunk s ennek eredményeit lapunk olvasóközönsége előtt okulásra feltárjuk és megismertetjük. Ily szempontból vegye az „előkelő" czikkíró úr az 1906. évre vonatkozó alábbi beszámolásunkat is, s ha e beszámolás sötét képet, bajt, veszteséget tár is elénk, az ne hangolja le, idegenítse el, sőt annál inkább tettre, cselekvésre buzdítsa fel.