Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-10 / 19. szám

mint egy betű a gyűrűbe vésve. Sokkalinkább jelenti az angyal-szó azt, a mit a rónniik a maguk nyelvén géniusznak mondottak, a mit ma közszellemnek nevezhetünk. A mi textusunk a filadelfiai levélből van véve. Kezdetében dicséret foglaltatik : megtartottad az én nevemet ; közepén buzdítás : tartsd meg azt, hogy senki a te koronádat el ne vegye, s végén diadalmi ígéretül az élet fájának gyümölcse. — Ezeket cselekedjed és élsz. Ker.! Egy ilyen textus mindig és mindenütt időszerű ; helyén volt az első századok-, és helyén a XX. század hivői előtt; helyén azon közönséges alkalmakkor, midőn az Isten népe az Isten igéjét hallgatni, mint a lélek mindennapi kenyerét venni, összegyűl; és helyén, midőn a lelkek valamely kiváló és ritka ünnepet ülnek. Nincs is egyéb, a mi engem e textus felvételénél aggaszt, mint tárgyának ragyogó szépsége, s még inkább annak kimeríthetetlen mélysége, legalább annak gyengeségéhez képest, a kitől ennek fejtegetését várjátok. Engedjétek meg, hogy feledtessem magammal mindkettőt; kérem ezt annál inkább, mert nem czéiom ezt fejtegetni; czélom csupán az abban foglalt intés erejét és méltóságát megvilágítani és alkalmazni e kettős ünnepre; ünnepére a gyásznak, mellyel az erdélyi református Anyaszentegyház megtisztelte Istenben elnyugodott pásztorának emlékezetét tegnap ; és ünnepére a vigasztalódásnak ma, midőn a magyarországi protestantizmus ezen Anyaszentegyházzal egy testvéri örömben üdvözli Istennek új szolgáját, kit ti e szent szolgálatra egyező szívvel legnióltóbbnak ítéltetek. * * * Erdélyi Keresztyén Anyaszentegyház 1 Isten népe és szolgája! Együtt véve és nevezve: Gyülekezet angyala! A lélek szavával ós intelmével köszöntelek: Tartsd meg a kincset, a mely nálad vagyon! És mi az a nálad letett kincs? Jól megértsétek: Mi az, a mit az Isten reád bízott, mikor népévé fogadott ; mi az a kincs, a mit nálad letett, hogy azt megőrizd, mint kapcsát vele való szövetségednek, mint feltételét és biztosítékát életednek; a melynek megőrzésére elköteleztettél a keresztségben, a konfírmáczióban ? Az a zászló.. . ah, az a zászló és a név, a mi arra írva van, mert az tartja össze a te százezreidet és az tarja meg őket ós az ő maradékaikat ezen a földön a mennynek ! Feleljen e kérdésre helyettem az Isten igéje. Kis-Azsia említett hét gyülekezetei mindegyikének volt valami kincse, abban az értelemben, melyben a költő szólt egykor: „Az ég egy kincset ad minden hazának". Kincse, mellyel a többit felülmúlja. Efesusnak a Diana temploma, vagy annak romjai, Smyrnának homéroszi bölcsője, Pergamumnak attalusi kincsei és könyvtára, Sardisnak krőzusi emlékei, Laodicea, a sem hév, sem hideg Laodiceának gazdagsága, — ime ezek a keresztyén gyülekezetek ezeket ápolták, ezekben fényelegtek, ezekkel versenyeztek. Istennek lelke rávilágít ezekre a bálványokra ós azt mondja: „Tudom, tudom a te dolgaidat; jó dolgok lehetnek: de én nem ezeket bíztam rád, nem ez az én tenálad letett kincsem és nem ezekben vagyon a te életed". És ha keressük, mi az a letett kincs, a melyről a lélek szól, arra is megfelel. Mind a hét levélben más-más szövegezéssel, de ugyanazon czélzattal és erővel ismételten kiemelkedik ez a szó : az én nevem. „Az én nevemet tudod!" „Az én nevem van tenálad", „Az én nevemet keresem meg rajtad és semmi mást!" Mit tettél az ón nevemmel? Nem felejtetted-é el ? Nem szégyenelted-é ? Nem tagadtad-é meg ? Ezek a lélek kérdései, a melyekre a szánkczió következik: „A ki megőrzi az én nevemet, győzedelmes lészen". „A ki győzedelmes lészen, ennie adok az élet fájának gyümölcséből". „Az ón nevemet tarsd meg, hogy senki a te koronádat el ne vegye". Az ő neve ! A melyre minden térdek meghajolnak ! A melyen kivül nincs másban idvesség! Annak neve, a kiben magát az Atya kijelentette. Azé, a ki megnyitotta a mennyet! Azé, a ki az életet és halhatatlanságot világosságra hozta ! A Krisztus neve, és mi ő róla neveztetünk. Az ő neve! Ez tehát az egyháznak, a minden keresztyén gyülekezeteknek hívségóre bízott kincs; ez a keresztyén egyháznak egyedüli reális vagyona, mely tőle el nem vétetik ; ez az ő dicsősége, mely be nem mocskoltathatik, sem meg nem csúfoltathatik; ez az ő ereje, mert mindent cselekedhetik a Krisztus által, a ki őtet erősíti. Az ő neve! Micsoda örökség ez! Gondolkodtatok-é arról, micsoda értéke van a névnek, melyet viselünk; mennyire össze van forrva a név azzal a tárggyal, a melyet jelez; mennyire elválhatatlan az attól? Elválhatatlanabb tőlünk, mint árnyékunk, mert az árnyék addig kisór, míg a nap süt; — nevünk akkor is megmarad, midőn az éjszaka ránk nehezedik. Hány, a ki becsületes nevén kivül semmit sem örökölt, boldog ennek bírásában ! De kérdezzük meg azokat a keveseket, a kik azt mondhatják : „én azt a nevet viselem, a melyet az én elődeim századokon keresztül viseltek, s nagy szolgálataikkal s talán vérök hullásával megfényesítve hagytak rám", vájjon elvetnék-é azt könnyedón? Kincsért, aranyért, kitüntetésért felcserélnék-é azt idegen, vagy hangzatosabb névvel? Szeszélyből, vagy gyűlöletből, — szenvedélytől, vagy félelemtől elkábítva, szabadságuk árán, vérök árán, életök árán megválnának-é az ősi névtől, a sokszázados névtől ? De lépjünk még magasabbra! Egy angyal, vagy egy sátán felvinne titeket egy magas hegyre és megmutatná tinektek azt az egész világot, a ti világotokat, mely a Kárpátoktól az Adriáig ter jed, ezt mondván: „Én ezt a világot, melyet örökül bírtok, örökül biztosítom nektek, — és azt a nemzetet, melynek ez öröke, minden népeknél inkább boldoggá, virágzóvá, hatalmassá teszem. Azt sem mondom, hogy engem leborulva imádjatok ; csupán egy könnyű feltételt szabok : válasszatok más nevet, szebbet, hangzatosabbat, s feledjétek el, töröljétek ki emléketekből a ti országotok és nemzetetek ezeresztendős nevét!" Elfogadnátok ezt? Nem ! Ti azt mondanátok: „Mi ezen a földön élünk és halunk, mi ezzel a névvel élünk vagy meghalunk". De imé egy kétezeresztendős nevünk, a mely jog és kötelesség szerint a mienk, kincs, mely őrizetünkre van bízva, vezeték név, mely mindnyájunkat egy famíliába egyesít! Keresztyén Anyaszentegyház, tartsd meg és őrizd meg ezt a krisztusi nevet! Ez az ő tenálad letett kincse! Ebben vagyon a te győzedelmed, a te életed. Az ő neve. Ne mondjátok, hogy egy beteges ós modem pietizmus hozta újra forgalomba, s tette jelszavává az „ő nevét!" Betegség! Nem lenne az lelkünk ártalmára, ha epidemikus alakot öltene is ! Modern ! Nem ! Ősi jelleg ez, mint egy anyajegy, mely egyes családokban nemzedékről-nemzedékre szállván, közös eredetre vall, s melyet takargatni vagy elenyésztetni, vértagadás számba megy. Modern! Hivatkozom a ti fejedelmeitek egész sorára: mit cselekedtek ők az ő nevéért, az ő nevével? Gondoljatok a legelsőre, kinek izgalmas rövid élete kettős harczban telt el. Egy külső és fárasztó, fegyverrel