Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-10 / 19. szám
egyháztagok, az elvallástalanodás és áttérítés veszélyének sokkal inkább ki vannak téve, mint a szervezett anyagyiilekezetekben élő hitfeleink. Klerikálizmusnak, szocziálizmusnak, elvallástalanodásnak ily helyeken van a legbővebb aratása. 3. Az a kétségtelen dolog, hogy idegen hitfelekezetek közé szakadt testvéreink egyházi összetartása s bennök a református vallásosság és egyháziasság rendszeres ápolása és fejlesztése az egyházi hatóságoknak, konventnek és egyházkerületeknek tételes törvényből folyó elsőrendű egyházi feladata, a minek a mai könyves és újságos világban a vallásos irodalom egyik nélkülözhetetlen eszköze. 4. Az a közismert tény, hogy a M. P. I. T. a maga szerény anyagi eszközeihez mérten teljes erővel rajta van, hogy a magyar protestáns közönséget ne csak tudományos egyházi, hanem a népnek és az ifjúságnak való vallásos irodalommal is ellássa, a minek bizonyságul szolgálhat a '/. alatt ide csatolt Tájékoztató, illetőleg kiadványjegyzék, a melyből bárki meggyőződhetik arról, hogy e kiadányokból szerényebb igényeket kielégítő egyházközségi könyvtárakat lehet szervezni. 5. Az a körülmény, hogy az egyházközségi könyvtárak szervezése és rendszeres fejlesztése révén a M. P. I. T. is némi állandó anyagi támogatást nyerne, a mire ennek a társulatnak, hogy fontos hivatását sikeresebben teljesíthesse, egyenesen szüksége van, s a mire, husz éves áldásos munkáját tekintve, talán-talán rá is szolgált. Ezeknél az indokoknál fogva úgy egyházi, mint nemzeti szQmpontból nagyon hasznos, sőt szükséges dolognak tartjuk, hogy egyházkerületeink a szórványokban, üók- és leányegyházakban a maguk költségén egyházközségi könyvtárakat szervezzenek és tartsanak fenn s a könyvek megőrzésére ós a nép által való ingyenes használatára a szükséges intézkedéseket megtegyék. Klerikalizmus, szoczializmus és más jelenkori mozgalmak sikerének az az egyik titka, hogy a sajtó útján való propagandára nagy súlyt vetnek és rendkívüli áldozatokat hoznak. Az egyházközségi vallásos könyvtárak létesítésére a következő módozatot vagyunk bátrak tisztelettel javasolni: 1. A M. P. I. T. a maga népszerű kiadványaiból az egyházkerület szórványai, fiók- és leány egyházai számára annyi egyházközségi könyvtárat szervez, a hánynak felállítását szükségesnek tartja és költségét az egyházkerület elvállalja. 2. Az általunk tervezett egyházközségi könyvtár legalább a következő könyvekből és füzetekből álljon, úgymint: 1. a Koszorú eddig megjelent 150 füzetéből (értéke 12 K); 2. a Házi Kincstár eddig kiadott 9 kötetéből (értéke 19 K); 3. Masznvik E. : Jézus élete (értéke 6- K); 4. Drummond—Csizmadia: Természeti törvény (értéke 2 K); Hastings—Csizmadia : Van Isten (értéke 1*50 K). A fölajánlott könyvtár tehát összesen 150 füzetből -és 13 kötetből áll s összesen 40 K 50 fill. értéket képvisel. 3. A M. P. I. T. a 2. pont alatt kijelölt könyvekből álló könyvtárak szervezéséhez azzal az anyagi áldozattal járul, hogy a kötetek és füzetek árából 50%-°t elenged, tehát a 40'50 K értékű könyvtárakat egyenként 20—20 koronáért szállítja annyi számban, a mennyit az egyházkerület meghatároz. 4. Az egyházközségi könyvtárak tovább fejlesztése végett az egyházkerület minden egyes egyházközségi könyvtár után egyenként 3 K, összesen annyiszor 3 K évdíjat fizet, ahány könyvtárat fentart, a minek fejében a M. P. I. T. minden évben megküld a kijelölt fiók- és leányegyházaknak egy-egy új kötet Házi Kincstárt és egy-egy tíz füzetes új sorozatot a Koszorú füzetekből. íme. főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! ily módon tervezzük és ajánljuk az egyházközségi vallásos könyvtárak szervezését ós fentartását az egyházkerület szórványaiban és fiók- s leányegyházaiban, hogy az élőszóval való igehirdetést nélkülöző egyháztagok legalább a nyomtatott igehirdetés áldásában részesülhessenek. Hisszük és reméljük, hogy a főtiszteletű Egyházkerület áldozatkészsége nem zárkózik el szórványbeli híveinknek e jutányos, de nem minden haszon nélküli lelki gondozásától. E hitünkben és reményünkben tiszteletteljes bizalommal kérjük a Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlést, hogy ajánlatunkat elfogadni ós a szórványbeli egyházközségi könyvtárak szervezését és fentartását a fentjelzett módozat szerint elrendelni méltóztassék. Nagybecsű kedvező válaszát s a szervezendő könyvtárak czímét és számát bizalommal kérve, fogadja a főt. Egyházkerületi Közgyűlés hittestvéri és hazafias tiszteletünk nyilvánítását. Budapest, 1908 május havában. Zsilinszky Mihály, Szöts Farkas1 a M. P. I. T. elnöke. a M. P. I. T. titkára. TÁRCZA. Püspökbeiktatási beszéd. Kenessey Béla erdélyi püspök beiktatására irta és Kolozsvárt a bélfarkasutczai templomban 1908 április 8-án elmondotta; Bdksay Sándor dunamelléki püspök. Jel. III. : 7., 8., 11. A mennyei jelenések könyvét hét levél nyitja meg. Hét tükör ez a hét levél, Kis-Ázsia hét gyülekezete elé tartva: „ilyen vagy", ez a jó benned; de vagyon valami panaszom ellened, hárítsd el azt és akkor jutalmad lészen. Mindegyik levél rhythmikus menéssel e szón kezdődik : A gyülekezet angyalának mondd meg : tudom a te dolgaidat; s komoly fenyegetés után egy diadalmi ígérettel végződik. Maga az egyes levelek irányzata mutatja, hogy azok az egész gyülekezethez szólanak. A gyülekezet angyala alatt első hallásra mindenki a gyülekezet elöljáróját vagy lelkipásztorát értené; de ne feledjük, hogy az Anyaszentegyház ezen ős korszakában a lelkipásztor semmiképpen sem volt elkülönítve a gyülekezettől; csak mint egy kő a gyűrűbe foglalva, vagy még inkább. 37*