Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-03 / 18. szám
A dolognak ilyen kedvezőtlen áramlata a káptalannak ifjabb és harcziasabb tagjait izgalomban tartotta; de a legnagyobb keserűséggel a freiburgi származású Wernly Péter kanonok nézte az új, meglepő dolgokat. Ezt az egyházi férfiút nagyon jól ismerték Genfben, a ki őszintén szerette azt az egyházat, a melynek rangját, jólétét köszönhette; de egyébként több volt benne a katonai, mint a papi erényekből. Szép termetű, jó hangú ember volt. Ha ő mondott énekes misét, az emberek így szólottak: „Minő hang! Milyen szép ember?"1 Persze Wernly nem tartozott azok közé, a kik a könyvtárakban a foliánsok felett görnyedve töltik napjaikat; a dolgok lényegét nem igen látta: de nem is igen kereste. Ott a parancs, ott a törvény, ez elég! Wernly kezdettől fogva habozás nélkül hajlandó volt kardot rántani. Szerinte a jövevények csak azért kaptak lábra, mert nincsen elég bátorság az intézőkben. A mi a dolognak ilyeténkópen való elintézését illleti, ő nem is tehet magának szemrehányást. Még valamikor a mozgalmak legelején történt, hogy bűnbocsánatot ígérő czédulákat árúsítottak itt is, úgymint annyi más városban. Néhány genfi — szörnyűség még ki is mondani — olyan plakátokkal rontotta az üzletet, a melyeknek tartalma körülbelül ez volt: Menjetek Krisztushoz, 0 ingyen, kegyelemből ad nektek bűnbocsánatot ! Vakmerő kezek még a szent Péter templom oszlopára is reáragasztottak egyet, ós a balsors úgy akarta, hogy a harczias főpap meglátta, a mint épen valaki a szóban lévő falragaszok egy példányának a fölfüggesztésén fáradozott. Nem is hagyta szó nélkül, leszakította a hirdetményt, miután előbb néhány pofont utalványozott a buzgó férfiúnak. A márczius 28-iki mozgalomnak is Wernly volt a lelke. Fennen hangoztatta, hogy az újítóknak feje le fog hullani, s ha azt olvassuk, hogy sokan elégedetlenek voltak az eredménnyel, bízvást közéjük számíthatjuk őt is. Május 4-én (vasárnap) nagy ünnepre virradt Genf, a Szent Lepel ünnepe volt, mert e városban őrizték ama leplet, a melybe állítólag Urunkat eltemették s az Üdvözítőnek még arczvonásai is rajta voltak azon. Szép volt az idő, szép az ünnep; csak annyi gúnyos arcz meg itt-ott holmi profán élez ne zavarta volna a Lepel tiszteletét ! A nagy misét Wernly mondotta. Jussié külön is megdicséri: „Hozzá hasonló nincsen a világon. Tíz óv óta ilyen szép istentisztelet nem volt Genfben".2 A délutáni órákban az előkelő lelkész urak a püspök helyettesének palotájában gyülekeztek össze. Azt mondják, és nagyon valószínűnek is tetszik, hogy szóba kerültek a közállapotok, s itt-ott keseregtek azon, hogy a márcz 28-iki vállalat csütörtököt mondott, a freiburgiak beavatkozása s a syndikusok gyengesége miatt. Mikor a nap hanyatlóban volt, a nép seregesen sétált a tó partján s gyönyörködött a szép alkonyatban : 1 Jussié i. m. 62. Merlé d'Aubigné, Hist, de la ref. en Europe en temps de Calvin III. s E. m. Merle d'Aubigné Hist. de la. ref. III. 537. a napnak sugarai bearanyozták a csendes tó tükrét. De úgylátszik, e szép látványnál jobban érdekelte az embereket más, a mivel szinte be sem tudtak telni: a hit tételei fölött való vita. Csapatokba verődtek össze az emberek; a hasonló meggyőződésűek egymás mellé húzódtak, még három idegen református is előjött s beleavatkozott a dologba. Szó szót követett, majd meg az erősebb argumentumokra került a sor. Jussié testvér szerint az egyik közülök „28 sebet kapván a járdán elterült", a másik kettő elmenekült, vagy a miként az említett testvér följegyzi: „mind a két kutya elfutott".1 Minek beszélnők el töviről-hegyire a verekedést? Nincsen benne semmi épületes; de Wernlyről lévén szó, meg kell említenünk, hogy a lármára felfegyverkezve előrontott és azt kiabálta: Hol vannak a lutheránusok ? Elővette alabárdját, azzal hadonászott; mikor pedig ezt kiütötték a kezéből, kardjához nyúlt. Ellenfelei szemtől-szembe nem igen árthattak neki, „mert derekasan volt pánczéllal védve", mint Jussié mondja. De mégis szomorú sorsa lett a harczias Wernlynek. Valami L'hoste Péter nevezetű ember — foglalkozására nézve talyigás — háta mögé lopózkodott, rést keresett pánczélján s kardját belé döfte. Chautemps tanácsos háza előtt, a kövezeten lehelte ki lelkét. Ez Wernly szomorú históriája. Pruzsinszky Pál. KÖNYVISM ERTETÉS. „Az 1848-iki vallásügyi törvényezikk története". Irta dr. Zsilinszky Mihály. Képes kiadás. A Luther-Társaság ev. könyvkereskedés bizománya. Ára 2 korona. (A jövedelem egyházi közczélra fordíttatik.) A magyar protestáns egyházat az 1848. XX. t.-cz. végrehajtása erősebb mozgalomba hozta, s a nagy ősök hatalmas intenczióit a 60 esztendős álom után kezdi érteni és követeli, hogy a százados mostoha bánásmód után jogos kívánságai teljesíttessenek. Ennek a nevezetes törvényezikknek keletkezése és törvénnyé létele történetét adja a kezünk alatt lévő könyv. Az 1848-iki események ismeretét bővíti ki e hézagpótló munka, mert a magyar alkotmány politikai fejlődése a legapróbb részletekig közismert a történelemből, de csodálatos, hogy a vallásügyi törvényezikkek keletkezése, létrejövetele körül még meglehetős homály uralkodik! De nem csodálom! A római katholikus klérusnak a lelkiismeretbeli szabadságról, vallásról való elavult felfogása sohase lehet dicsekedése magyar történelmünknek. Pedig az a felfogás nyilvánult meg az 1848-iki vallásügyi törvények tárgyalásánál is! Annál lélekemelőbb, hogy r. katholikus világi nagyjaink többségének lelkét még sem tudták megmételyezni és útját vágni a szabad szellem törvénnyé lételének. 1 E. m. Merle d'Aubigné Hist. de la. ref. III. 547.
