Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-12 / 15. szám

bolyonganak. Maga ez az állapot mozgalmunknak leg­kevésbbé sem árt; csak szomorúan kell konstatálnunk, hogy a belügyi kormány a magyar haza irányában több százados érdemeket szerzett magyar református lelkészi kart, illetve annak országos egyesületét nem méltatja annyi figyelemre sem, hogy felterjesztésére négy hónap leforgása alatt egy igenlő vagy tagadó választ adna. Ezt is följegyezzük, mint a „szomorú idők szomorú jelét". Ám mindennek daczára is, mind alkalmas, mind alkalmatlan időben megállunk a „szabadságban", mellyel a mi Urunk Jézus Krisztus szabaddá tett bennünket. Az „igazság" mellett minden háborúságok között bizonyságot teszünk, s ha emberektől alá van is aknázva várunk, megálljuk bátran az űrállomásokat, mert azt a kősziklát, a, melyre építettünk, nem robbanthatja fel semmi sem, mert az a kőszikla a mi Urunk Jézus Krisztus evangé­liomának szegletköve: a „szeretet". Szeretet: Isten, anyaszentegyházunk, hazánk s egymás iránt. 'ISKOLAÜGY. " A budapesti ref. theol. akadémia tanári karának észrevételei a szakbizottságtól összeállított theologiai akadémiai tanul­mányi rendre. E tervezet az öt theol. akadémia külön-külön be­terjesztett tervezete alapján készülvén, gazdag anyag és sok új gondolat állt a szakbizottság rendelkezésére. Ez előnnyel együtt járt az a nehézség, melyet az igazán jónak és hasznosnak kiválasztása és rendszerbe öntése okozott. A tanári kar méltányolja a szakbizottság mun­kálatát, melyben a korábbi tantervvel szemben sok jó gondolat nyer kifejezést, több üdvös javításra és a theol. akadémiák tantervében és pragmatikájában nagyobb egyöntetűségre nyílik kilátás. Ezért a tárgyalás alapjául elfogadhatónak tartja. De sem lényegében, sem formá­jában nem tartja oly tökéletesnek, hogy azt még ájabb és újabb megfontolás és javítás alá bocsátani ne kívánná. Ezt meg is tette a budapesti theol. akadémia tanári kara a maga körében, s most észrevételeit a szakbizottság és a revíziót eszközlő felsőbb hatóság, valamint a nagy nyilvánosság elé — a kifogásolt pontokra nézve — a következőkben terjeszti: Az I. 2. rendelkezését, mely szerint a 4 évből 3 okvetlen valamelyik hazai akadémián töltendő, indokolat­lannak találjuk. Csak annyi időt kívánunk a hazai aka­démiákon való tanulásra előírni, a mennyi a hazai vonat­kozású tárgyaknak a szabályzatban megszabott féléven és óraszámban való hallgatásához szükséges. Ezt még a németek is megengedik theol. hallgatóiknak. Nálunk a tudomány és a lelkészképzés érdeke még inkább meg­követeli. Ily értelemben szövegezendő úgy e pont, mint a többi, mely ezzel összefügg (pl. a IV. B., 1, 25. és bizonyítvány formulák). II. A) a) 3. és IV. A) 2, 13. a bibliai irodalom történetet (izagogika) régi helyén, az I—II. éven s az alapvizsga tárgyai közt hagyta, miáltal megszakította a bibliai tudományok többi részével való szoros kapcsola­tát s megvonta tőle a megértéshez szükséges feltételeket. Álláspontunkat világosan ós meggyőző érvekkel kifej­tettük beküldött és publikált tantervünkben,1 ele a szak­bizottság nem vette figyelembe. Tehát a bibliai kritika súlyos problémáival kívánja megkezdeni továbbra is a biblia „beható ismertetését" oly ifjúság előtt, mely a bibliát még kellőleg nem ismeri, mely a biblia-kritika módszerében, sőt az egész theol. gondolkozás levegőjé­ben egészen járatlan s bámulva hallja, hogy az az öt könyv, melynek szerzőjéül eddig Mózest tanulta, nem Mózesé s nem tudja figyelemmel kisérni azt a kritikai bonczolást, mellyel előtte szétszedi tanárja az egész penta-hexa- vagy heptaleuchust. Sem a nyelvi, sem a tör ténelmi argumentumokat nem érti még s csak a tekintély szavára fogadja el. Még furcsább a helyzet, ha az új­testamentommal kell kezdenünk. A nyelvi nehézség itt jóval kisebb (bár azt mondhatnók, hogy semmi^ de helyette ott mered ijesztő űrként az ó-testamentom teljes ismeretlensége, megtoldva az apostoli kor ismeretlenségé­vel. Már pedig Augustinus szavai szerint „in vetere (testamento) nóvum latét et in novo vetus patet". Már Augustinus és Cassiodorius s a többiek a biblia egyszerű elolvasásával kívánták bevezetni a biblia ismertetését, s íme ma a szakbizottsági tervezet deus ex machinaként kívánja odaállítani egyszerre a 2—3 hónappal előbb érettségizett ifjú elé a szinoptikus evangéliomok vagy a páli levelek problémáját. Ugyan milyen lehet az a „beható ismertetés", melyet ilyen körülmények között adhatni? Részletes bon­czolásról a tárgy nagysága, az idő rövidsége s az elő­feltételek (a történelmi, tartalmi, tanrendszerbe vágó ismeretek s a nyelvi készség) hiánya miatt szó sem lehet, csupán a bizonyító helyeknek s néhány szemelvénynek felolvasásáról. Ajánljuk ezért tervezetünknek idevágó részét újabb megfontolásra és elfogadásra, ott kifejtett érveink alap­ján, melyek ismétlésébe itt nem bocsátkozunk. Csupán a végeredményt összegezzük : helyeztessék át az izagoyika a III— IV. évre és az első lelkészképesítö vizsgára, hogy a többi bibliai tudománnyal kapcsolatba legyen hozható. Ez a szakbizottsági tervezet alapján is lehetséges, melyet alapul elfogadtunk. A módszer kérdését most nem bántjuk, mert úgy láttuk, az ajánlt módszer nem nyerte meg a szakemberek többségét. Legyen tehát e tekintetben sza­bad kezünk, mivel ez úgy sem alterálja a tanterv menetét, mint a hogy most az izagogikának alapvizsgai tárggyá tétele alterálja s kizárja a különböző akadémiákon — az egyöntetűség és viszonosság szükségessége folytán — más beosztás követését. Hogy mit tegyünk ennek helyébe az I—II. éven és az alapvizsgánk — tervezetünkben világo­san meg van mondva: bibliaismertetést az eredeti — az 1 19Ü7. évi 7., 8. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom