Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-15 / 11. szám
mi református gyülekezeteinkben: bizony rövid idő alatt más képe volna a református szegény parókhiáknak, általok a gyülekezetnek, községeknek, a hazának! „Concordia parvae res crescunt!" Ezek általános eredményei a szövetkezeti életnek, azon községekben, hol humánus, türelmes, önzetlen és rószrehajlatlan vezetés mellett működnek. Összeköti az egyéni érdekeket s így az egyéneket is. Az általános hatás áldása a részletekre is kiterjed. A különböző körök is megérzik, egyes arravaló egyének is tisztességes, megfelelő munkakört nyernek. Én itt csak a magunk református egyházi érdekéről adok számot. Nem kisebbítem sem egyházi embereinket, se egyházi életünket, ha azt állítom, hogy még nem tudunk az anyaggal bánni. Mint eszközt, nem tudjuk beállítani a nagy élettörvény ható eszközei közé. A pénz nálunk még inkább életgyengítő, mint életfejlesztő eszköz. Én valamikor, mint egyházmegyénk számvevőszékének elnöke, összeszedtem egyházmegyénk összes egyházainak ingatlan és ingó javairól a kimutatást, s ezek után az évi jövedelmekről való kimutatást is. Ilyen úton összeállítottam egyházmegyénk 93 anya- és néhány leányegyházának vagyoni alapját, ennek évi jövedelmét, a mikor is kitűnt, hogy alig jövedelmeznek 3%"o t - Némely helyen 178 % ot se. Holott kereskedelembe, iparba, de az okszerű gazdálkodásban elhelyezett tőkék is 6, 8, 10, sőt több Vfl-ot is jövedelmeznek. De hát hol is tanítanak minket arra, hogy a vagyon és vagyonérték: a pénz, nem elkölteni való, hanem érték-közvetítő! Pedig Krisztus urunk váltig hangoztatta a talentumok elásójával szemben : „gonosz szolga! tudtad hogy stb., stb.!" Aztána Tékozló fiú története is eléggé ismeretes mindnyájunk előtt, a melynek magja ugyan erkölcsi,— a másiknak is az — de hiszen minden tényeink magja tulajdonképpen erkölcsi tartozik lenni ; a vagyonkezelés egy külső burok, a mely ha nincs meg, a mag se fejlődhetik rendszeresen. Szóval: a szövetkezeti élet bevezet a jövedelem és kamatok világába ; a gyűjtés és helyes elosztás világába ; az anyagi javak megbecsülésének világába; a jövőről való gondoskodás világába, és sok más egyéb hasznos dolog világába, hova nem világít be a lelkészképző tudomány ! (Folyt, köv.) Andrássy Kálmán, buji ref. lelkész. Egy pár szó a „csavargókéról. — A „Religió" t. szerkesztőségének ügyeimébe ajánlva,*; — Az olvasók szives elnézését kérem mindenekelőtt, hogy ilyen kevésbbé ízléses czímet kellet választanom. Bizonyára megütköznek rajta, mert nincsenek ilyenekhez szokva. Nem is én találtam ki. Még csak nem is a „Népszavá"-ból vettem, mint első hallásra gondolhatnák. *) Görcsöni Dénes úrnak, a Religió cz. „tudományos, társadalmi és irodalmi" (!!) kath. folyóiratban megjelent, a XVI—XVII. század külföldön járt prot. tanulóit sárral dobáló kritikájáról már megemlékeztünk lapunk f. é. 8. számában. Arra vonatkozólag vet-Nem kisebb emljer, mint Görcsöni Dénes úr, az „Alkotmány" rettegett leleplezője, a r. kath. sajtóiroda ügyvezető alelnöke tisztelte meg vele külföldön járt prédikátorainkat. Ez a krisztusi szeretettől áthatott testvérünk a csendes polgáréletben Friedreich István nevet viseli. Nagyon is békés nevével, úgy látszik, önmaga sincs megelégedve, mert fölcserélte a harczias, a kákán is csomót kereső hangzású Görcs-öni-xe 1. Mi ugyan, ha neki lettünk volna, a sokkal félelmetesebb Hörcsögi-1 választottuk volna. Foglalkozására nézve — bajos lenne megmondani: a saját érdeméből, avagy más kegyelméből-e — néhány év óta tanár az ország legrégibb főreáliskolájában: a budapesti IV. ker. községi főreáliskolában. Tehát nem a kalocsai jezsuiták főgimnáziumában, mint gondolhatnék. S hogy szavai súlyát kellőképen mérlegelni tudjuk, azt is tudnunk kell — bármily hihetetlennek látszik is — hogy a történelem tanára, tehát a mult hivatásos birája volna. Már most joggal kérdheti bárki, hogy lett ebből az igénytelen ifjúból, csendes tanár létére ilyen félelmetes ember s oly méltóság viselője, a milyen a Pázmánysajtóiroda" ügy vezetősége ? Egyszerű ennek a titka. A sors szeszélyéből egy tudós professzor házába került lakni. Hogy, hogy nem, hozzáférkőzött annak a tudós tanárnak a papírkosarához. Abban azután több dolgot talált, a mit érdemesnek talált az újdonságokra és botrányokra szomjúhozó világ számára „felfedezni." így azt, hogy a nagy Wesselényi egyik ujabb életrajzírója sokkal kitünőbben tud nyírni, mint írni s a nyírás terén még néhány akadémikust is lefőz, mert holmi kis ötven oldalas czitátumokkal növeli könyve tartalmát és eredetiségét. A sikeren fölbuzdulva tovább kutatott a — papírkosárban. Kiszedegette onnan a beledobált papírokat. Azokról böngészgette ki tudományos életünk botrányait. Azokat szépen rendbeszedte s közzétette jó egy éve az „Alkotmány" hasábjain. Köztudomású dolog, hogy az ország képének mostani érdemes viselői közt kiváltképen sokan vannak, kik csak úgy duzzadnak az eredetiségtől. Egyik ilyen „eredeti" honatya úgy vette észre, hogy közte és Görcsöni úr közt szembeötlő szellemi rokonság van, a mennyiben ő karddal, Görcsöni úr pedig tollal tud igen jól szúrni. Ezért szent kötetelességének tartotta, hogy az „Alkotmányiban megjelent és tagadhatatlanul — de nem Görcsöni úr érdeméből — sok igazságot tartalmazó czikksorozatot föltálalja az ország érdemes házának. így került a professzor úr papírkosara fölborítva a „tisztelt ház" elé. Ez Görcsöni úr nevét egyfelől rettegetté, másfelől pedig érdemessé tette arra, hogy a róm. kath. érdekek megoltalmazására alapított „Pázmány-sajtóiroda" ügyvezető alelnökévé is megválasszák. Görcsöni úr az irodalomtörténetből is emlékezett még homályosan arra, hogy Pázmány neve az ellenreformáczióval van összefüggésben. Szent kötelességének tekintette tehát, hogy immáron ő is, ne csak Mózes fíait üsse, hanem a protestánsoknak is nekimenjen. De nagy akadályra bukkant. Az őt inspiráló papírkosárhoz nem folyamodhatott, mert annak a tulajdonosa — a sors nagy iróniájára — maga is tekintélyes — protestáns! Bizonyára sok álmatlan éjszakát töltött a fölötti töprengésében : neki induljon-e a nagy harcznak — a papírkosár hiján ? Félt, de új méltósága sarkalta. tiik még s adjuk a fennebbi reflexiót s azt a magunk részéről is a legkomolyabban ajánljuk a Religiónak a Görcsöni-féle kritikát hasábjaira bebocsátó szerkesztője figyelmébe. Szerk.
