Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-01 / 9. szám

Az egyházkerület külső adminisztrácziója, az atyák bölcsesége folytán tulajdonképen oda van téve a főgondnokok és az igazgató-tanács kezébe. Főgondnoki karunk élén ott áll az a férfiú, a ki hatalmas erővel tartja a kormányrudat s a kinek éjjel-nappali szüntelen gondja egyházkerületünk és egyetemes egyházunk felvirágoztatása. A ki éber figyelemmel kiséri egyházi életünk minden mozzanatát s a ki itt, ebben a körben semmi más vezetőszerepet nem ismer, csak egyedül az egyház érdekét, s bár maga erőteljes politikai egyéniség, mégis soha egy pillanatra sem engedte meg, sem magának, sem másoknak, hogy a pártpolitikai hullámok becsapjanak ide, ebbe a legmagasabb valláserkölcsi érdeket szolgáló üdvintézménybe. Itt úgy érzi, ha ide belép, hogy szent föld az, melyen áll s a melyre csak oldott saruval léphet. Az igazgató-tanács tanácsosai és előadói pedig felelősségük teljes tudatában végzik az adminisztráczió és a főtiszt, közgyűlés elé kerülő ügyek előkészítésének a munkáját, s kell is, hogy így végezzék, nehogy felesleges és kerékkötő alkatrésszé legyenek egyházkerületünk szervezetében. Természetes, hogy itt is, ezen a fórumon is ki kell vennem a segítőrészt a munkából; de én az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak ama parancsát kívánom teljesíteni, hogy „elmenvén prédikáljatok és ezt mondjátok: Elközelített a mennyek országa. Betegeket gyógyítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek". (Mát. X: 7—8.) Menni akarok az én atyámfiai közül a legnagyobbaktól a legkisebbekig, hogy egymásnak hitét kölcsönösen erősítsük ; én az ő hitükből merítsek, ők az enyémből vegyenek valamit, hogy a személyes közvetlen érintkezésből építtessünk együtt lelki házzá. Nem azért akarok menni, liogy bírálgassak és esetleg kárhoztassak. Az a legtökéletesebb is, a ki igazán és joggal kárhoztathatta volna e világot, Az is nem azért jött, hogy kárhoztasson, hanem, hogy megkeresse azt, a mi elveszett és megtartsa e világot. Azért kívánok szertejárni a gyülekezetekben és az emberek között, hogy egy-egy italnyit vigyek az élő víznek forrásából, egy-egy izenetet abból az evangéliomból, a mely Istennek ereje minden hívőnek idvességére. De az, hogy nem kárhoztatni megyek, nem azt teszi, hogy a kufárok azért benthagyassanak a szent helyen; mert minekünk elsőrendű, felséges missziónk van, s e misszió hütelen munkásokat nem használhat. Nekünk a ránk bízott evangéliommal meg kell szentelnünk ezt a nemzetet, az evangéliom erőivel kell igazán szabaddá és függetlenné tenni. A nagy bölcselő, Herbert Spencer is azt mondja, hogy „politikai alchimiával nem nyerünk arany erkölcsöket ólom hajlamokból". Nekünk e hajlamokat kell megsemmisítenünk, mert az bizonyos, hogy addig nem diadalmaskodhatunk, a mig az evangéliom erőivel át nem hatjuk a szíveket. Közvetlen két elődöm nemes, nagy munkássága olyan örökséget hagyott erre az egyházkerületre, hogy elég lesz, ha én ezeknek csak konzervatora leszek. Szász Domokos a körlelkészségek szervezését, a theologiai fakultást és a Szeretetházat hagyta ránk; Bartók György öröksége pedig a legféltőbb gonddal és a legmesszebbmenő takarékossággal rendbeszedett pénzügyi helyzet s a pontos, lelkiismeretes adminisztráczió. Ezek fentartását, tovább gondozását, teljes konszolidálását tartom számadói kötelességemnek. Nem öntudatlanul említém a multat; sőt egész határozottan hangsúlyozom, hogy szervesen a múlthoz akarom minden munkámat kapcsolni s teljes odaadással hü akarok lenni ennek az egyházkerületnek történeti múltjához, ós históriai intézményeit nemcsak tiszteletben fogom tartani, de azokat, ha kell, mindenkor erőteljesen mégis védeni igyekezem. Mint misszionáriust is, mint számadót is, megvagyok róla győződve, hisz e mai nap zálog,/ kezesség és biztosíték arra, hogy nemcsak a vendégjogon fognak szívesen látni, de annak az előlegezett szeretetnek az alapján is, a mellyel ma csekélységemet az egyházkerület hivatalosai és képviselői megajándékozták. Egész eddigi életemben mindig bizalommal fordultam az emberekhez abban a kis körben, a melybe állíttattam, előbb mindig csak a jót föltételezve mindenkiről. Most is ezzel a bizalommal, minden fentartás nélkül való őszinteséggel igyekszem mindenkihez közeledni. Hiszem és reménylem, hogy nem fog megalázni csalódással az Úr engemet az én atyámfiai között! Viszonzásul azonban én is bizalmat és őszinteséget kérek, s még a figyelmeztető és óvó szót is mindenkitől szívesen veendem. mihelyt úgy érzi valaki, hogy a közuek nincs javára, a mit cselekszem. Ez ünnepélye pillanatban csak azt kérem Nagyméltóságodtól is, a mélyen tisztelt főgondnoki kartól ós a Főtiszt. Egyházkerületi Közgyűlés minden tagjától, hogy bármi legyen is az, a mit neheztelésre, vagy kifogásolásra okul találna, méltóztassanak erre figyelmeztetni, nehogy valaha görgeteggé nőhessen majd a tisztázatlan félreértések szülte elégedetlenség. En alázatosan és minden neheztelés nélkül fogok fogadni minden szót, mert semmit nem teendek rosszakaratból, legfeljebb gyarlóságból. A kivül való susárlás, ha előbb csak suttogó hangon beszél is, később zúgássá válhatik, a mit aztán már az ellenség is meghall és rontásunkra használhat fel. Hitemnek cselédein kivül azonban érintkeznem kell majd más egyházak híveivel is. Itt a vallási türelinessógnek klasszikus földjén, én is türelemmel és a mások meggyőződésének tiszteletben tartásával fogok eljárni. A felekezeti harcz tisztán csak negatívum, míg az evangéliom a legfelségesebb pozitívum. És elég gazdag a Krisztus evangélioma arra, hogy abból mindig csak építésre, erősítésre való anyagot vegyünk mindannyian kölcsönösen és ne zaklassuk és háborgassuk az embereket, csupán hatalmi érdekből támasztott felekezetieskedéssel. A felekezetieskedés mindig vallástalan, mindig hitetlen. Főtiszt. Egyházkerületi közgyűlés! Ennyi röviden