Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-23 / 8. szám

az egyetemes egyház valláserkölcsi és anyagi életének. Keresztyén lélek, tanult fő, kiváló szónok, jeles író, lankadatlan munkaerő, az egykázépítő munka minden nevezetes ágában évtizedes közvetlen tapasztalatokkal rendelkező férfiú. Csak szerencsésnek mondhatja magát az a kerület, a mely őt hajója kormányrúdja mellé állíthatá! Egyhangú megválasztatása igazi lelki örömmel tölt el bennünket. A legigazabb tisztelettel, a legőszintébb szeretettel üdvözöljük őt a püspöki széken! S a mikor Istennek bőséges áldását kívánjuk reá és kerületére, mi: régi kerülete, régi iskolái, régi kollegái és tanítványai s régi lapja, csak azt kérjük: hozzánk való szeretetét őrizze meg oly tisztán, oly melegen, mint a milyen tiszta és meleg szeretettel felé szállunk és megérdemelt méltóságában üdvözöljük! Ad multos annos! Hamar István. Országos Protestáns Szövetség — Katholikus Népszövetség. II. Míg mi tépelődünk, panaszkodunk, háttérbe szoríttatásunk fölött méltatlankodunk, s tapogatódzva, nagy nehezen elindulunk, addig az újból életrekelő s határozott irányban haladó r. katholikus propaganda szemlátomást hódítja meg a nép ezreit, százezreit. A r. katholikus nagygyűlésekre fölsereglők száma évről-évre gyarapodik. A tavalyi pécsi kiállításra már egész hadsereg gyűlt egybe! Egymásután jelennek meg a czéljaikat szolgáló napi- és hetilapok. Egymásután alakulnak a különböző irányú térfoglalásaikat előkészítő és biztosító egyesületeik, szövetkezeteik. Kiterjesztik munkásságukat a „jövő Magyarországára: az ifjakra, a gyermekekre is. A r. katholikus egyetemi hallgatóknak hatalmas egyesülete, otthona s legközelebb már új palotája ís lesz! Már nemcsak a főiskolai, de a közép, sőt az elemi iskolai tanulókat is összegyűjtik a különféle kongregácziókban. Zászlóik alá tömörítik országszerte a munkásnépet is. Most pedig az egész róm. kath. népet nagy „Katholikus Népszövetség'"''- ben akarják egyesíteni. Csak nemrégen tartotta a r. katholikus Népszövetség alakuló díszgyülését a fővárosi vigadó nagytermében. Bármily szemmel nézzük is a róm. katholikusok újabbi munkálkodását, lehetetlen el nem ismernünk, hogy győzedelmesen nyomulnak előre minden téren és sorba hódítják vissza az elmúlt évtizedekben elvesztett poziczióikat! Ennek a diadalmas előnyomulásnak a manifesztácziója volt ez a díszgyülés is. Rakovszky Istvánnak, a szélső róm. katholikus irányzat emez elszánt harczosának elnöki beszéde tele volt növekedő erejük tudatával. Bátran vágta a magyar közvélemény szemébe: „szervezkedünk, hogy jelezzük: vége a mi türelmünknek /" Azután a jelenvoltak ezreinek tapsaitól kisérve jelenti ki, hogy „vége Magyarországon a deklamáló katholiczizmusnak, most a tettek katholiczizmusa következik!" Meg is magyarázza, miben fog ez állani: „itt lesz a katholikus Népszövetség, mely nemcsak beszélni fog, de tenni is, mert ... az elhatározó szónak csak akkor van súlya, ha mögötte tett is van!" Nem lehet reánk, protestánsokra nézve közömbös a r. katholikusok előtérbe nyomulása, mert az — mint a tények igazolják — igen sok esetben a mi háttérbe szoríttatásunkat jelenti. Nem lehet közömbös ránk nézve ilyen szövetségek keletkezése sem. Távol áll tőlünk, mintha azt mondanók, hogy működésük minden irányban és szükségképen mi ellenünk irányulna. A mennyiben „immunizálni akarják a nemzetközi szoczializmus bizonyos, nem magyar faji érdekeket szolgáló törekvéseitől országunkat" : törekvéseik találkoznak a miénkkel. A mennyiben igaz, hogy Rakovszky ék „csak azt akarják, hogy ez az ezredéves Magyarország nagy, boldog és keresztény legyen", nem pedig — Kolonics-csal együtt —- azt, hogy r. katholikus legyen: törekvéseik nem keresztezik a miénket! Mindenesetre nagy haladás már az is, hogy nem a „katholikus", hanem a „keresztény" Magyarországért szállnak síkra! S csak örömmel kellene látnunk ezeket a törekvéseket, a mennyiben azok tényleg és egyedül magyar népünk érdekeit szolgálnák, nem pedig e mögött, avagy ennek leple alatt bizonyos papuralmi törekvéseket! Azonban a r. katholikus autonomia megteremtésére irányuló törekvéseik is — tagadhatatlanul — az utóbbit látszanak igazolni. Egyházunk küzdelmes történelmének szomorú évtizedei pedig megtanítottak bennünket arra, hogy a papi uralom uciuvsctk nem „Keresztyén", de még csak nem is „keresztény", hanem a leghatározottabban „római katholikusLL Magyarországot kíván! S bármint hangsúlyozza is beszéde elején Rakovszky, hogy „mi katholikusok nem akarunk senkit sem támadni, vagy bántani", későbbi: a türelmük elfogyásáról, a tettek katholiczizmusáról szóló szavai arról győznek meg bennünket, hogy nem védelmi, hanem támadó hadjáratról van itt szó! Ehhez a saját szempontjából mindenkinek joga van mindaddig, míg tisztességes fegyverekkel dolgozik. A római katholiczizmustól sem tagadhatjuk meg azt a jogot, hogy erői és befolyása növelésére tisztességes küzdelembe szálljon az istentagadással, a hitetlenséggel, avagy akár a többi vallásfelekezetekkel is! Hiszen ugyanilyen küzdelemben hódította meg közel két ezredéve a keresztyénség a pogányvilágot s ugyanilyen küzdelem-