Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-02-03 / 5. szám

Az iskolákat kiegészítjük evangéliomi egyesületekkel. Az oktatást az evangéliommal. A kulturát a keresztyén vallással. És akkor majd nem emelkedik fel a ma még jogos panasz theol. akadémiáink részéről, hogy nagyon „kulturálatlan" anyagot kapnak a gimnáziumokból. Akkor majd nem kell zúgni világi nagyjaink, tudósaink, íróink egyháziatlan magatartása ellen. Akkor majd nem panaszkodnak lelkészeink a gyülekezet „intelligens" tagjaira, a kik soha sem járnak templomba és presbiteri gyűlésekre. Takaró Géza. KÜLFÖLD. A német képviselőválasztás tanulsága. A német birodalomban a mult héten zajlottak le a képviselőválasztások. Lapunk természete kizárja ugyan a politikai kérdésekkel való foglalkozást; de nem zárja ki a politikai események tanulságainak az elvonását. S a német birodalmi képviselőválasztások elég tanulsággal szolgálhatnak nekünk, magyar protestánsoknak. A német birodalmi választásokat a képviselőház feloszlatása előzte meg. Bülovv birodalmi kanczellár kénytelen volt a képviselőház feloszlatását javaslatba hozni a császár előtt, mert a ház és annak pártjai közül a r. kath. centrum- (alias: néppárt) és a szoczialista párt leszavazta a kormányt a délafrikai gyarmatpolitikában. Az új képviselőház összealkotásában a birodalmi kanczellár által kiadott jelszó a „feketék" és a „vörösek", azaz a r. kath. centrum- és a szoczialista párt megtörése volt. A szoczialista párt valóban érzékeny veszteséget is szenvedett a választásokon, a mennyiben alig félerővel került vissza a parlamentbe. A „vörösek" felett tehát elég jelentékeny diadalt aratott a német hazatias érzés. A mi azonban a centrum-pártot, a „feketéket" illeti, arra nézve diadalmasan hirdetik, nemcsak a németországi, hanem a magyarországi klerikális lapok is, hogy: „Centrum ist wieder Trumpf". Igen, a centrumpártot nem sikerült nemcsak letörni, de még csak meggyengíteni sem a német nemzetnek. Ugyanakkora erővel került vissza a parlamentbe újra, mint a mekkorával azelőtt rendelkezett. De hát mi köziink nekünk, magyaroknak és épen magyar protestánsoknak mindezekhez ? A nagy német birodalom bel- és külpolitikáját illetőleg ugyan édes kevés; de a mi magyar politikánkat és annak jövendő nemzeti és kulturális irányoztatását illetőleg nagyon is sok, mert a mi politikai életünkben is megvan már a német centrum párt pendantjának a magva a néppártban, a mely ugyanolyan vezető szerepre és súlyra törekszik, mint német atyafisága. Egy konyhán főzik annak is, ennek is a politikáját. Ugyanazok a czéljai. Ugyanaz a jelleme. Ugyanazok a maga megerősítésére szolgáló eszközei. Nem érdektelen, hanem nagyon fontos tehát, hogy ezt a politikát és annak eszközeit komoly figyelemre méltassuk. Az afrikai gyarmatosítást a német birodalmi kormány úgy mutatta fel a parlamentben, mint nemcsak a nemzeti vagyonosodás egyik forrását, hanem mint a nemzeti hegemónia és becsület kérdését. S mit felelt erre a német centrum-párt? Leszavazta a gyarmatpolitikát, nemcsak, hanem harczba vitte ellene a német birodalom választóinak százezreit is a most lezajlott képviselőválasztásoknál. Ennek a nemzetietlen harcznak a jellemzésére idézem az „Alkotmány" január 27-diki vezető czikkének a következő passzusát: „Úr és szegény, városi és falusi polgár, mágnás és proletár, hivatalnok és kereskedő egyaránt tudja, hogy szükség van a katholikus politikai pártra a parlamentben, és ez a tudat olyan erős, hogy még a naczionális felbuzdulásnak olyan erős hullámai sem tudják más meggyőződésre, más párthoz való csatlakozásra bírni a katholikusokat." Nem félremagyarázással, nem erőltetett belemagyarázással, hanem a szavak világos értelme szerint konstatálható tehát, hogy a németországi centrum-párt mit sem ad a „naczionális" érdekekre, s hasztalan buzdul fel a nemzeti érzés, kész azon is keresztülgázolni a saját klerikális czéljainak elérésénél. S hogyan jutott a német centrum újra győzelemhez ? Ennek magyarázatául újra csak az „Alkotmány" említett számának vezető czikkét idézem. „A centrum-párt mostani nagy sikerét első sorban a „Katholikus Volksverein"-nak köszönheti. Ennek a leghatalmasabb organizácziónak szálai hálózták be az összes kerületeket. A Volksverein bizalmiférfiai voltak a centrum főkortesei. A Volksverein összes tagjai áldozatkész apostolai és a részletmunkát végző közkatonái a választási mozgalomnak. A Volksverein röpiratai érlelték meg a katholikus népet annyira, hogy politikai meggyőződésében meg nem ingathatja sem a szocziáldemokráczia osztálygyűlöletre izgató vadsága, sem a hatalom terrorizmusa, sem a liberalizmusnak tetszetős varázsfuvolázása." A centrum-párt tehát, nem adva semmit a „naczionális felbuzdulásra", a legteljesebb és legtökéletesebb szervezettel ment bele a választási küzdelembe, s ezért nyerte meg a győzedelmet. De hogy a szemeket még jobban kinyissuk, idézünk még egy harmadik passzust is az „Alkotmány" czikkéből. „Mindez azonban hiábavaló lett volna, ha a centrum utasításait a papság a legnagyobb lelkiismeretességgel végre nem hajtja mindenfelé ; ha a papság szocziális tevékenységével olyan nagy bizalmat nem szerzett volna a nép között, és végül, ha a katholikus nép nem tartaná hite ellen való vétségnek a centrum-párt ellen való szavazást." Ezek az idézetek, azt hiszem, nem szorulnak bővebb magyarázatra. Sapienti pauca! Az azonban kétségtelenül megállapítható mind ezekből, mind a német válasz-10