Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-24 / 47. szám

homályosítsák, Nemcsak hivők számára írtam, de általá­ban az igazságot becsületesen kereső és őszintén áhító lelkek számára is. Ilyenekhez intéztem e felhívást is! Sok szót nem is akarok veszíteni, hanem azt mondom: Jöjj és láss és ajánlom művemet, melyet igazán szivem vérével, tudásom és hitem együttes fényénél írtam meg, mindazoknak, a kik meg vannak győződve, hogy annak a Jézusnak, a ki ezer meg ezer év óta mozgatja az embereket, a ki minden nemzetből, minden néposztály­ból, müveitek és tudatlanok közül tudott magának híve­ket szerezni, igen nagynak, igen dicsőnek és kiválóan hatalmasnak kellett lennie". A mű karácsony előtt min­den esetre kikerül a sajtó alól. Ara fűzve (de karton­borítékban) 2 kor., kötve 4 kor. Bolti ára több lesz. Úgy az előfizetési felhívás, mint az előfizetési összegek szerző czímére, Budapest, Kálvin-tér 7. küldendők és pedig legkésőbb f. é. deczember 5-ig. Buzgó gyűjtők tiszteletpéldányt kapnak. EGYH Az. Hátralékos előfizetőinket tisztelet­tel kérjük a díjak sürgős beküldésére. Lelkészi jubileum. Wünschendorfer Károly, a poprádi evang. gyülekezet lelkipásztora f. hó 14-én ülte meg lelkipásztorkodása 50 éves jubileumát. A szép és ritka ünnepély alkalmával az eperjesi evang. theol. aka­démia ifjúsága sikerült vallásos estélyt rendezett Poprádon, a Theologus Otthon javára. Templomszentelesek. ívesen, acsikóstöttösi evang. egyház filiájában, f. hó 3-án szentelték fel a gyülekezet buzgósága és áldozatkészsége mellett épített templomot. A felszentelést, a püspök megbízása folytán, Horváth Sándor főesperes végezte, Wallandt Károly helybeli, Wágner Ádám ráczkozári és Eösze Zsigmond némedei-i lelkészek közreműködésével. — Templom épült az Isten dicsőségére a gömöri ref. egyházmegye rudnai kis leány­egyházában is, a melynek emelésével a mindössze 70—80 lélekszámú gyülekezetnek több évtizedes vágya ment boldog teljesülésbe. 1871. óta, a mikor régi templomuk leégett, egészen a mult év végéig, ritka kitartással, csaknem fillérenként gyűjtögették a templomalapot. Az akkorára 5600 koronára szaporodott összeghez az idén 800 koronát adtak önkéntes megadóztatás útján. Az Amerikában élő magyar reformátusoktól is kaptak 886 koronát, s így elvégre elkészülhetett a bár kicsiny, de a gyülekezet szükségleteinek megfelelő templom. A fel­szentelés, a melynek örömében Rozsnyó városából és a szomszédos községekből is sokan részt vettek, f. hó 10-én történt meg. A felszentelő imádságot Csabay Pál espe­res mondotta. Réz László rozsnyói lelkész prédikált; Magyar István giczei lelkész és Sellyei László beretkei segédlelkész úrvacsorát osztottak ; Osváth Bertalan pedig egy új házaspárt esketett össze. — Virágoztassa, gyara­pítsa a kegyelemnek Istene e kicsiny, de a lelkiekben gazdag gyülekezeteket! Felségadomány. Őfelsége a király a győri ref. gyülekezetnek, templom helyreállítási költségre 200 ko­rona segélyt utalványozott. Yálasz egy levélre. Lapunk egy olvasója inter­pellácziót intézett hozánk, a miatt, hogy báró Bánífy Dezső elnöki megnyitó beszédét, a mely pedig elítélőleg nyilatkozott a külön egyháztársadalmi tömörülésekről s így a ref. lelkészegyesületről is, minden megjegyzés nélkül közöltük, holott úgy gróf Tisza, mint dr. Darányi beszédeire megtettük észrevételeinket. Kérdi olvasónk, hogy mi ennek az oka ? Vájjon ' az-e, hogy eddigi né­zetünk megváltozott, vagy pedig az, hogy az egyet, konvent elnökével szemben tartózkodóbbak vagyunk? Erre az interpelláczióra azt feleljük, hogy sem nézetünk nem változott meg, sem pedig az egyetemes konvent elnökével szemben táplált tisztelet nem akadályozott volna meg bennünket kifogásaink megtételében, ha reménységünk lehetett volna arra nézve, hogy kifogása­inknak meg lett volna a hatása. Sajnos, erről a remény­ségről, ez idő szerint, le kell mondanunk. Ha volt valaki, a ki a lelkészegyesület, ellen eleve és utólag felhangzott téves megítéléseket ellensúlyozni és helyesbíteni töre­kedett, akkor mi voltunk azok elsősorban. Szavunk azonban meghallgattatásra nem talált. S ez a felől győ -zött meg bennünket, hogy a szóval való védekezés hiába­való. De ha e felől győződtünk is meg, ez még egyál­talán nem jelenti sem nézetünk megváltoztatását, sem azt, hogy a küzdelem folytatását feladjuk. Ma is az a véleményünk, hogy nagy tévedés azt hinni, hogy érde­keink elérését csupán a hivatalos egyházi testületek útján munkálhatjuk, s hogy az egyháztársadalmi tömö­rülések nemcsak nem szükségesek, hanem épen vesze delmesek. Mind a külföldi protestantizmus, mind a hazai római katholiczizmus sikerei épen az ellenkező felől tesznek bizonyságot. A hivatalos egyházi testületek, különösen a mi viszonyaink között, csupán akkor érhet­nek el sikert, ha oldaluk mellett tudják az egyháztár­sadalmi tömörülések által talpra állított seregeket. Apró, csatározó csapatokkal, különösen ha azok nem működ­nek harmonikusan, döntő csatát vívni, igaz, hogy nem lehet; de az is igaz, hogy akármilyen bölcs vezérek is, közkatonák nélkül, diadalt nem arattak még soha. Mi úgy ítéljük, hogy a vezérek a hivatalos egyházi testü­letek, a közkatonák, a segítő csnpatok az egyháztársa­dalmi tömörülések. A kettőnek egymásra szüksége van. Sem a csapatok nem tolhatják félre a vezéreket, sem a vezérek nem nélkülözhetik a csapatokat. A vezéreknek talán visszatetsző, hogy a csapatok némi öntudatosságot mutatnak az újabb időkben. Ennek oka azonban nem a csapatokban, hanem a vezetőkben rejlik, a kik vezetni nem igen igyekeztek, legfelebb úgy, hogy a csapatokat csak öntudatlan és önakarat nélküli gépeknek kívánták tekinteni. A modern katonai kiképzés mindenütt arra törekszik, hogy ne csak bölcs vezéreket állítson a csa­patok élére, hanem hogy minden közkatonát öntudatos kooperáczióra neveljen. Ne a miatt panaszkodjunk tehát, hogy az egyháztársadalmi tömörülésekben szervezkedő csapatok öntudatosságot mutatnak, hanem törekedjünk arra, hogy ezt az öntudatosságot az összhangzó működés keretébe foglaljuk egybe. Itt nagy feladat vár, mind a vezérekre, mind a csapatokra és pedig sine ira et edio, pusztán az elérendő czél érdekében. Vezéreink tartsanak ezért vizsgálatot maguk felett is. Lássák meg a maguk fogyatékosságait is s csak azután mondjanak ítéletet a csapatok felett. A csapatok pedig vegyék figyelembe, hogy akármilyen öntudatosak legyenek is, egységes vezérlet és kooperáczió nélkül diadalt nem arathatnak. S ha meglesz a vezérek részéről az elfogulatlan önbírálat s a csapatok részéről az önmérséklet, akkor hisszük, hogy a jelenlegi félreértések harmóniába fognak olvadni. Ennek a harmóniának a létrejövetelében a magunk ré­széről a csapatokra számítunk első sorban. Szavainkkal, nyilatkozatainkkal, rektifikáczióinkkal eddig nem tudtuk e harmóniát megteremteni. Teremtsük meg tehát csele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom