Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-24 / 47. szám

homályosítsák, Nemcsak hivők számára írtam, de általában az igazságot becsületesen kereső és őszintén áhító lelkek számára is. Ilyenekhez intéztem e felhívást is! Sok szót nem is akarok veszíteni, hanem azt mondom: Jöjj és láss és ajánlom művemet, melyet igazán szivem vérével, tudásom és hitem együttes fényénél írtam meg, mindazoknak, a kik meg vannak győződve, hogy annak a Jézusnak, a ki ezer meg ezer év óta mozgatja az embereket, a ki minden nemzetből, minden néposztályból, müveitek és tudatlanok közül tudott magának híveket szerezni, igen nagynak, igen dicsőnek és kiválóan hatalmasnak kellett lennie". A mű karácsony előtt minden esetre kikerül a sajtó alól. Ara fűzve (de kartonborítékban) 2 kor., kötve 4 kor. Bolti ára több lesz. Úgy az előfizetési felhívás, mint az előfizetési összegek szerző czímére, Budapest, Kálvin-tér 7. küldendők és pedig legkésőbb f. é. deczember 5-ig. Buzgó gyűjtők tiszteletpéldányt kapnak. EGYH Az. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a díjak sürgős beküldésére. Lelkészi jubileum. Wünschendorfer Károly, a poprádi evang. gyülekezet lelkipásztora f. hó 14-én ülte meg lelkipásztorkodása 50 éves jubileumát. A szép és ritka ünnepély alkalmával az eperjesi evang. theol. akadémia ifjúsága sikerült vallásos estélyt rendezett Poprádon, a Theologus Otthon javára. Templomszentelesek. ívesen, acsikóstöttösi evang. egyház filiájában, f. hó 3-án szentelték fel a gyülekezet buzgósága és áldozatkészsége mellett épített templomot. A felszentelést, a püspök megbízása folytán, Horváth Sándor főesperes végezte, Wallandt Károly helybeli, Wágner Ádám ráczkozári és Eösze Zsigmond némedei-i lelkészek közreműködésével. — Templom épült az Isten dicsőségére a gömöri ref. egyházmegye rudnai kis leányegyházában is, a melynek emelésével a mindössze 70—80 lélekszámú gyülekezetnek több évtizedes vágya ment boldog teljesülésbe. 1871. óta, a mikor régi templomuk leégett, egészen a mult év végéig, ritka kitartással, csaknem fillérenként gyűjtögették a templomalapot. Az akkorára 5600 koronára szaporodott összeghez az idén 800 koronát adtak önkéntes megadóztatás útján. Az Amerikában élő magyar reformátusoktól is kaptak 886 koronát, s így elvégre elkészülhetett a bár kicsiny, de a gyülekezet szükségleteinek megfelelő templom. A felszentelés, a melynek örömében Rozsnyó városából és a szomszédos községekből is sokan részt vettek, f. hó 10-én történt meg. A felszentelő imádságot Csabay Pál esperes mondotta. Réz László rozsnyói lelkész prédikált; Magyar István giczei lelkész és Sellyei László beretkei segédlelkész úrvacsorát osztottak ; Osváth Bertalan pedig egy új házaspárt esketett össze. — Virágoztassa, gyarapítsa a kegyelemnek Istene e kicsiny, de a lelkiekben gazdag gyülekezeteket! Felségadomány. Őfelsége a király a győri ref. gyülekezetnek, templom helyreállítási költségre 200 korona segélyt utalványozott. Yálasz egy levélre. Lapunk egy olvasója interpellácziót intézett hozánk, a miatt, hogy báró Bánífy Dezső elnöki megnyitó beszédét, a mely pedig elítélőleg nyilatkozott a külön egyháztársadalmi tömörülésekről s így a ref. lelkészegyesületről is, minden megjegyzés nélkül közöltük, holott úgy gróf Tisza, mint dr. Darányi beszédeire megtettük észrevételeinket. Kérdi olvasónk, hogy mi ennek az oka ? Vájjon ' az-e, hogy eddigi nézetünk megváltozott, vagy pedig az, hogy az egyet, konvent elnökével szemben tartózkodóbbak vagyunk? Erre az interpelláczióra azt feleljük, hogy sem nézetünk nem változott meg, sem pedig az egyetemes konvent elnökével szemben táplált tisztelet nem akadályozott volna meg bennünket kifogásaink megtételében, ha reménységünk lehetett volna arra nézve, hogy kifogásainknak meg lett volna a hatása. Sajnos, erről a reménységről, ez idő szerint, le kell mondanunk. Ha volt valaki, a ki a lelkészegyesület, ellen eleve és utólag felhangzott téves megítéléseket ellensúlyozni és helyesbíteni törekedett, akkor mi voltunk azok elsősorban. Szavunk azonban meghallgattatásra nem talált. S ez a felől győ -zött meg bennünket, hogy a szóval való védekezés hiábavaló. De ha e felől győződtünk is meg, ez még egyáltalán nem jelenti sem nézetünk megváltoztatását, sem azt, hogy a küzdelem folytatását feladjuk. Ma is az a véleményünk, hogy nagy tévedés azt hinni, hogy érdekeink elérését csupán a hivatalos egyházi testületek útján munkálhatjuk, s hogy az egyháztársadalmi tömörülések nemcsak nem szükségesek, hanem épen vesze delmesek. Mind a külföldi protestantizmus, mind a hazai római katholiczizmus sikerei épen az ellenkező felől tesznek bizonyságot. A hivatalos egyházi testületek, különösen a mi viszonyaink között, csupán akkor érhetnek el sikert, ha oldaluk mellett tudják az egyháztársadalmi tömörülések által talpra állított seregeket. Apró, csatározó csapatokkal, különösen ha azok nem működnek harmonikusan, döntő csatát vívni, igaz, hogy nem lehet; de az is igaz, hogy akármilyen bölcs vezérek is, közkatonák nélkül, diadalt nem arattak még soha. Mi úgy ítéljük, hogy a vezérek a hivatalos egyházi testületek, a közkatonák, a segítő csnpatok az egyháztársadalmi tömörülések. A kettőnek egymásra szüksége van. Sem a csapatok nem tolhatják félre a vezéreket, sem a vezérek nem nélkülözhetik a csapatokat. A vezéreknek talán visszatetsző, hogy a csapatok némi öntudatosságot mutatnak az újabb időkben. Ennek oka azonban nem a csapatokban, hanem a vezetőkben rejlik, a kik vezetni nem igen igyekeztek, legfelebb úgy, hogy a csapatokat csak öntudatlan és önakarat nélküli gépeknek kívánták tekinteni. A modern katonai kiképzés mindenütt arra törekszik, hogy ne csak bölcs vezéreket állítson a csapatok élére, hanem hogy minden közkatonát öntudatos kooperáczióra neveljen. Ne a miatt panaszkodjunk tehát, hogy az egyháztársadalmi tömörülésekben szervezkedő csapatok öntudatosságot mutatnak, hanem törekedjünk arra, hogy ezt az öntudatosságot az összhangzó működés keretébe foglaljuk egybe. Itt nagy feladat vár, mind a vezérekre, mind a csapatokra és pedig sine ira et edio, pusztán az elérendő czél érdekében. Vezéreink tartsanak ezért vizsgálatot maguk felett is. Lássák meg a maguk fogyatékosságait is s csak azután mondjanak ítéletet a csapatok felett. A csapatok pedig vegyék figyelembe, hogy akármilyen öntudatosak legyenek is, egységes vezérlet és kooperáczió nélkül diadalt nem arathatnak. S ha meglesz a vezérek részéről az elfogulatlan önbírálat s a csapatok részéről az önmérséklet, akkor hisszük, hogy a jelenlegi félreértések harmóniába fognak olvadni. Ennek a harmóniának a létrejövetelében a magunk részéről a csapatokra számítunk első sorban. Szavainkkal, nyilatkozatainkkal, rektifikáczióinkkal eddig nem tudtuk e harmóniát megteremteni. Teremtsük meg tehát csele-