Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-24 / 47. szám

a melynek a tanító és az egyházi hatóság között az egyházi fegyelem érdekében meg kell lenni. Nem akarunk mi kivételes szabályokat a protestánsok részére. De a midőn a mi egyházi alkotmányunk, a melyet 0 Felsége a király szentesített, épen oly szigorral bünteti a magyar haza és nemzet ellen vétőket, mint az állam törvénye: csak az igazságnak és czélszertíségnek felelne meg az, ha az állam tanítóinkkal szemben fegyelmi hatalmát csak akkor érvényesítené, ha a< felekezetek a hazaellenes vétségek megtorlásáról maguk nem gondoskodnak. Ez nem lenne kivételes engedmény a protestánsok részére; ez csak az adott helyzet czélszerü és igazságos méltánylása lenne. Az 1907. évi XXVII. törvényczikk végre nemcsak a felekezetek autonómiáját és a vallásfelekezetek közötti jogegyenlőséget sérti, hanem a szegény nem állami tanítót is valóságos jogtalan páriává sülyeszti. A fegyelmi esetek meghatározása nem szabatos és a legnagyobb önkénynek enged tért. Az a rendelkezése, hogy az egyházi bíróság a tanítót a fegyelmi elj aras megindításakor, tehát akkor, midőn vétkessége még megállapítva nincs, a miniszter kívánságára mindenesetre felfüggeszteni köteles: nemcsak erős korlátozása az egyházi bíróság autonómiájának, hanem megsértése az egyéni szabadságnak is, a mely akként védtelenül ki van szolgáltatva a talán rosszul informált miniszter befolyásolt elhatározásának. Az is ellenkezik a jogrenddel és biztonsággal, hogy a miniszter a már élvezett államsegélyt birói eljárás nélkül bármikor elvonhatja. Ez a fegyelmi eljárás és az a korlátlan miniszteri hatalom a tanítók felett teljesen illuzóriussá teszi a választási törvénynek azt az intenczióját is, hogy a polgárok szabadon nyilváníthassák politikai véleményüket; mert az a 30,000 tanító, a kinek feje fölött ennek a fegyelmi eljárásnak és a segélyei vonásnak a Damokles-kardja függ, nem lehet politikailag független ember. Az igazsággal ellenkezik, hogy minden esetben a miniszter jóváhagyásától függ az új tanító megválasztása, ha a volt tanítót hazafiatlan magatartása miatt elmozdították (25. §.). Ez a rendelkezés már eleve mintegy bűntársul állítja oda az egyházközséget és jogelvonással bünteti, pedig lehet, hogy ő maga kérte a hazafiatlan tanító elmozdítását. Ezekkel a megjegyzéseinkkel a törvény kifogása alá eső pontjai nincsenek kimerítve; de ezen kérvényünknek nem lehet feladata a hivatkozott törvényt részletesen tárgyalni. Csak példakép hoztuk fel a kirívóbb sérelmeket és felette sajnáljuk, hogy a kormány ennek a törvénynek a meghozatala alkalmából eltért attól a gyakorlattól, a mely szerint a kormány a vallás- és iskolaügyet érdeklő törvények javaslatait, kivált azokat, a melyek ő felsége által szentesített zsinati törvényeinket érintik, beterjesztésük előtt velünk véleménynyilvánítás végett közölte. Ha a kormány ezt a gyakorlatot ennél a törvénynél betartotta volna, alkalmunk lett volna ezen észrevételeinket idejekorán megtenni. Ezek alapján mély tisztelettel kérjük a magyar országgyűlés képviselőházát: Méltóztassék ezen alázatos előterjesztésünket tudomásul venni és a m. kir kormányt utasítani, hogy mielőbb törvényjavaslatot, terjesszen be, a mely az 1907. évi XXVII. törvényczikk 35. §-át, az 1848. évi XX. törvényczikk 2. §-ában kimondott elvnek inegfelelőleg módosítj a es a törvény azon szakaszait, a melyek egyházi autonómiánkat szükség nélkül korlátozzák, megváltoztatja. Budapest, 1907 nov. 16. Mély tisztelettel A magyarhoni ág. h. evang. keresztyén egyetemes egyház. Keressük az igazságot! Keserű panaszok, súlyos vádak, ezek jellemzik — fájdalom! — a magyar protestáns egyháznak és a kultuszkormánynak egymáshoz való viszonyát a legújabb időkben. Panasz, orvosláskérés volt mindig, mert volt reá mindig okunk. De ezek a panaszkodások kiélezettebbekké váltak, a mióta a kultuszkormány vezetése gróf Apponyi kezére bízatott. Nemcsak az egyházi sajtóorgánumokban, de a hivatalos egyházi testületekben is mind erősebben hangzanak fel a panaszkodások, a melyek a magyar egyház- és iskolapolitikának retrográd irányba csapódását kifogásolják. Nemrégen az evang. egyetemes gyűlés, legközelebb pedig az erdélyi ref. egyházkerület közgyűlését megnyitó beszédében báró Bánffy Dezső foglalkozott behatóan e retrográd irányzat szimptomáival. A felhangzott vádszerű panaszok enyhítésére s a magyar egyház- és iskolapolitika mai irányzatának védelmére az evangélikusok egyetemes gyűlésén a gyűlésnek egyes világi tagjai szólaltak fel. Báró Bánffy riasztójával szemben maga a kultuszminiszter látta szükségesnek nyilatkozni. Nyilatkozatát, a mint az a napilapokban megjelent, lapunk mult heti számában már közöltük s annak kapcsán azt az Ígéretet tettük, hogy vele még érdemlegesen is foglalkozni fogunk. Kötelességünknek ismerjük ezt, mert a nyilatkozat oly sok súlyos vádakat foglal magában, a melyeknek igaz voltával tisztába kell jönnünk, nemcsak azért, hogy becsületünket és józan értelmünket megvédelmezzük, hanem azért is, hogy önmagunk is helyes ítéletet alkothassunk eddig elfoglalt álláspontunk helyessége felől, s így megítélhessük azt, hogy helyes