Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-29 / 39. szám

működő minden tanítók polgári állásának és rangjának megállapítását; hasztalan az 5-dik pontban a hitfelekezeteknek minden téren való egyenlő képviseltetését; hasztalan a 9-dik pontban a tudományegyetemnek minden tekintetben közössé tételét; s hasztalan szorította mindezeket a politikai óvatosság a 48. XX. t.-cz. 2. §-ának általános kijelentései alá: bizony, ha törvény szerint nincs is e hazában uralkodó államvallás, de a tökéletes egyenlőség és viszonosság elvével ellentétben álló kiváltságoknak, megkülönböztetéseknek, prepotencziának még mindig annyi kirívó példája áll előttünk, mintha nem is 60 évvel későbben élnénk a 48-as törvényhozásnál, hanem az azt megelőző időkben. Bizony, uralkodó vallás ma is a római katholiczizmus, s mellette a törvényesen bevett felekezetek csak a folyton lenézett, mellőzött Hamupipőke szerepét játszák. De nem kevésbbé lex imperfecta a 48. XX. az egyházak egyenlő állami támogattatása tekintetében is. Úgy, a mint a törvény kimondj a, a bevett vallásfelekezetek állami támogatása soha keresztül nem vitetett, s azt lehet mondani, hogy arra nézve komolyabb kísérlet sem történt. A római katholikus, valamint a nemzetiségi egyházak ma is épen úgy birtokolják és használják egyházi és iskolai vagyonukat, s ez egyházak hívei ép úgy élvezik a teher-nemviselés nemesi kiváltságát, mint 48 előtt, a többi egyházak pedig ma is szegények, s híveik hordozzák a jobbágyi terheket s némely tagjaikban még ma is fizetik az eltörölt papi tizedet. A mikor ezekre rámutatok, nem hunyok szemet az előtt, hogy az utóbbi évtizedekben az állam, részint különböző czímeken megalkotott törvények, részint az évi költségvetések alapján, jelentékenyen könnyített egyházi és iskolai terheinken. De ha ezt elismerem is, mégis csak azt vallom, hogy a 48. XX. 3. §-a ma is lex imperfecta ; sőt egyenesen azt állítom, hogy egyházunk anyagi állami támogattatásának mai rendszere rosszabb, mintha a 48. XX. 3. §-a teljesen érvényesítetlen maradt volna. Vallom és állítom ezt, annyival is inkább, mivel a mikor a 48. XX. végrehajtásáról beszélünk és azt sürgetjük, rendesen azt a feleletet nyerjük, hogy hiszen az évi államsegély, a középiskolák segélyezése, a tanári fizetések rendezése, a lelkészek és tanítók kongruája, az egyházi adó- és közigazgatási terhek csökkentésére és a lelkészi nyugdíjintézet támogatására újabban kilátásba helyezett 3 milliós segély mind nem egyéb, mint a 48. XX. 3. §-ának fokozatos végrehajtása. Vallom és állítom, mert ezek a különböző czímeken nyújtott segélyek nemcsak nem úgy nyújtatnak, mint a hogy azt a 48. XX. 3- §-a előírja, t. i. az egyházi illetékes hatóságok meghallgatásával alkotott törvények alapján, hanem még a 48- XX. t.-cz. által megszüntetni kivánt egyenlőtlenség kirívóbbá tételére is szolgálnak, akkor, a mikor a 48 előtt is vagyonos és pedig legnagyobb részben az állami közvagyonból vagyonos felekezeteket meghagyják vagyonuk régi módi kezelésében, felhasználásában és ennek révén függetlenségükben, addig a többi bevett vallásfelekezetek egyházi ós iskolai autonómiáját sokszorosan átlyuggatják s papjaikat, tanáraikat, tanítóikat az államtól függő helyzetbe hozzák. S teszik ezt még hozzá a nélkül, hogy a tényleges szükséget valósággal kielégítenék. A 48. XX. t.-cz. 2. és 3. §-a tehát mind e mai napig lex imperfecta. Követeljük-e annak perfectuálását ? Van-e jogunk hozzá? Szükség van-e reá? Követelésével nem támasztunk-e felekezeti harczot s nem hozunk-e önmagunkra veszedelmet? Ezek a kérdések azok, a melyek itt felvetődnek, s a melyekre feleletet kell adnunk. Hogy vau-e jogunk hozzá? nem is kérdés. A törvény nem deleáltatott; mint érvényes törvény foglal helyet törvénytárunkban; végrehajtását követelnünk tehát feltétlen jogunk van, nemcsak, hanem annak végrehajtására király ós kormány, esküje szerint, kötelezve van. Szükség van-e reá, hogy végrehajtását követeljük? Azok az egyenlőtlen erőviszonyok, a melyek az egyházak körében, államhoz és egymáshoz való viszonyukban, az egyenlőségnek és viszonosságnak úgy elvi, mint anyagi érvényesülésében mind máig fenforognak, feltétlenül szükségessé teszik a törvény végrehajtásának követelését, mert az egymást nem elnyomni, hanem hasonló nemes munkára bírni akaró verseny csak egyenlő erőviszonyok mellett lehetséges s csak így válhatik a nemzet békességére és boldogítására. Egyházunknak nagy hivatása van e hazában, mind a valláserkölcsi élet ápolása, mind a kultura fejlesztése, mind a ker. szeretet gyakorlása, mind a szocziális nagy kérdések megoldása tekintetében. De ezt a hivatását csak akkor töltheti be a saját összeroskadása nélkül, ha az egyenlőség elve minden tekintetben, úgy az elviekben és szellemiekben, valamint az anyagiakban teljes valósulást nyerend. Az érvényes törvény végrehajtását tehát nemcsak követelnünk kell, hanem, ha törvényünk nem volna, annak megalkotására kellene törekednünk! Követelésünkkel nem idézünk-e fel felekezeti harczokat s nem hozunk-e magunkra veszedelmet ? Meggyőződésem szerint, addig, míg az 48. XX. t.-cz. ideális álláspontján maradunk, követelésünkben ez a veszedelem nem fenyeget bennünket. Igaz, hogy sokan vannak, a kik úgy vélik, hogy a 48. XX. t.-cz., különösen pedig annak 3. §-a, ha végrehajtatnák, az összes törvényesen bevett vallásfelekezetek összes egyházi és iskolai vagyonának elvételét vonná maga után és az egyházakat feltétlen függő helyzetbe hozná az állammal szemben. Azonban, ha a 48. XX. létrejöttének történetét kutatjuk és figyelembe vesszük azokat az elveket és intencziókat, a melyek annak megalkotásánál szerepet játszottak, akkor ezt a véleményt, mint nem magán a törvényen alapulót, hanem abba csak belemagyarázottat, el kell utasítanunk. A 48. XX. történetének aktáiban egyetlen egy szót sem találunk, a mely arra vonatkoznék, hogy a törvényhozás e törvény megalkotásánál a felekezetek