Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-29 / 39. szám

által nem panaszoltuk a szűk kenyeret, nem hordtuk pirulva a foszlányos ruhát. Mások voltak az idők, a kor, a felfogás. Nem volt akadály és szégyen a szegénység. Az anyagi szegénységet pótolta a gazdag öntudat, az érdem, a dicsőség, melyből karbunkulusként ragyog a magyar alkotmány és nemzeti kultura története. Fordult az idő. A szédületesen haladó XX-ik század árát szabta mindennek; legnagyobb árát az anyagnak, legkisebb árát, értékét a becsületnek. A szegény kálvinista egyház csak most kezdte érezni igazán, hogy a világ nem a léleknek áll, hogy az anyag készsége nélkül a szellem versenyében is elmarad. Rozzant paróchiák homályos zugában, aggódó lelkek szomorú tükreként, könnyező szemek néztek a kétes jövőbe: mi lesz a kicsiny seregből, melynek sokasága felett örülni kellene Isten törvénye szerint? Intézményeink omladozni, roskadozni kezdtek s a kisajátítás veszélyével álltak meg előttünk a haladó kor követelményei. A szegénység nem tévesztette el szomorú hatását egyházunk szellemére sem. Az önérzetében nemesen büszke, szent hivatásában felmagasztosult, hajdan erős kálvinista egyház kérni kezdett! A szegénység odáig vitte, hogy kért! Ezt az utat mutatták neki. Bevezették egy idegen isten templomába; megtanították, miként kell ezután sorsát irányítania. Odaadni mindig többet-többet a lélekből; oda áldozni az egyéniség szent géniuszát, hogy csak a neve éljen tovább. Idegen istent plántáltak a lelkébe: a szolgai szellem idegen istenét. A tartozásból kegyelem lett; a jogból kérelem ; Sión várából alamizsnán élő lázáreum. Ne bélyegezzük hamis prófétáknak, a kik az idegen isten kultuszát segítettek kifejleszteni. A lelkünk megbénult, érzékünk megtompult, szívünk szunnyadóit. A jó szándékot nem szabad megtagadni tőlük. Szemük volt a látásra: nem láttak. Nem látták, miként izetlenül meg lassanként az a drága só: a magyar kálvinista szellem ama sava, melyben a vallási és nemzeti érzés, felfogás, öntudat, hűség, egyenlő százalékkal vannak képviselve; melyben az Isten hite megszenteli a hazafiságot, a hazafiság közvetlenebbé teszi az Isten hitét; az a só, mely ha megízetlenül, a magyar vallás-erkölcsi és nemzeti élet háztartásában nem pótolhatja semmi sem ! Fülük volt a hallásra és nem hallottak. Nem hallották, miként őrlötte a szú a bérezek cserkoronáját, mihelyt fedél alá vitték; nem hallották a titkos káröröm kaczagását, mikor az első és a többi alázatos kérés egy-egy rést ütött a történelmi bástya falán; a mikor egy-egy talpalatnyit feladtunk a szilárd alapból, a melyen állva igényelni, követelni volt jogunk. Türelem illik a keresztyénhez! Ezzel a dogmával bevezették az egyházat a fatalitás idegen istenének templomába, a hol tétlenség az istentisztelet és a gyengeség érzése a valláserkölcsi tökély. Szabadelvüség illik a magyar protestánshoz ! Ez a dogma elvezetett az egyéniség nirvánájának szomorú idegen istenéhez, a ki előtt az egyéniség eltakargatása, az idegen érdek istápolása, legyezgetése az egyedül tetsző áldozat. Idvezítő Urunk is tanítja, parancsolja, hogy szolgáljunk ; de ez a parancs nem szolgaságot, hanem szolgálatot jelent; hiszen szerinte nem szolgák vagyunk, hanem szabadok ; hiszen szerinte a szabadságban kell megállanunk. 0 is tanította, parancsolta, valósította a türelmet, de azért felháborodással utasítja el magától a kísértőt; átkot mond rá, ha mennyei angyal lenne is, a ki más evangéliumot, hirdet; a terméketlen fügefát megátkozza és megkorbácsolja a kufárokat. Az Úr Jézus lelke is sugárzott a világot átölelő szabadelvüség nagy eszméjétől, de azért lelke vonzalmának megvannak fokozatot jelentő övei. Nem, nem Jézus szerinti az a szellem, mely úrrá, idegen istenné lett szívünk és lelkünk felett! Nem is csoda tehát ha bizonytalan próbálgatások ingoványos pusztáin kóboroltunk ; nem csoda, ha lelki alacsonyság vett rajtunk erőt. Mindazonáltal nem szűnünk meg hivatalosoknak tartani magunkat az elsők között, Úgy tartjuk, hogy nekünk adatott a megromlott, elposványofodott keresztyénséget újjá alakítani, visszavinni az egyedül helyes alapra: az evangéliumra; nekünk adatott a lélek világossága: lélekben, igazságban imádni Istent; nekünk a lélek szabadsága: lerázni a lelkiismeret szabad szárnyairól a bilincset, melyeket a római egyház rá rakott; nekünk jutott a hivatás és kötelesség: az evangeliumi felvilágosodás hatalmával, a krisztusi szeretet erejével, a bibliai egyszerűség vonzó hatásával, lélekben, testben újjá teremteni a világ megromlott fundamentumát. Nékünk adatott, magyar reformátusoknak : a méltóság, kötelesség és dicsőség nemzetfentartó, alkotmány-biztosító erőnek, oszlopnak, bástyának lenni;' nékünk a fegyver: a felvilágosodás fegyvere, mellyel ledöntsiik a haladást, boldogulást nyűgöző lelki sötétség akadályait. És mivé lettünk? Lettünk színes zászló, fentartó kar nélkül; lettünk szalmaláng, parázs nélkül; lettünk egy se hideg, se meleg valami, a kik szeretnénk dicséretesek, érdemesek, magasztaltak lenni, a nélkül, hogy tennénk valamit. Csak várjuk, hogy jöjjön, csinálódjék a haladás, álljon elő a kész, de az ujjúnkat sem mozdítanánk érte; csak szeretnénk, ha nagyok, hatalmasok, virágzók volnánk, de minden fáradság és küzdelem nélkül. Hová lettek, hová tűntek dicső eleink, kik a hitért, Jézusért mentek, szivesen, lelkesülve, nem vendégségbe, nem vigalomba, mint a hová hívattak amaz új-szövetségbeli vonakodó hivatalosok, hanem a csaták vérvirággal nyitó téreire; nem maguknak töltöttek habzó kelyhet, hanem maguk csorgatták a vallásszabadság oltárára öntött vérüket. Hova lettek, hová tűntek Bocskay, Bethlen és zászlóik alatt diadalra törő eleink? 1 Elmultak, elenyésztek ! Sugárzó emlékük tűzoszlopitól nem hevülünk, nem lelkesülünk, hanem fázunk, húzódozunk. Ilyen erkölcsre szoktattak a szegénység, nyomorúság sorvasztó iskolájában, a szolgálatnak házában, a sivatag puszta úttalan utain a szolgai szellem, a gyáva türelem s a beteg szabadelvüség idegen istenei. Ker. Gyülekezeti Az idők teljességét anyagi és szellemi nyomorúság szokta megelőzni, hogy az éhség