Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-08 / 36. szám
Budapestről. Az utazást alkalmasan felhasználhattuk azoknak az énekeknek tanulására, gyakorlására, melyek azután pécsi együttlétünkkor oly gyakran szolgáltak „dicső Királyunk Megváltónk" dicséretére, kinek „csudáiról tudunk beszólni", kinek „elég a kegyelme" minden bűnös számára, kit „meg kell látnia mindenkinek" s a kihez jön is már „minden népe a földnek", hogy lelkét „mentő kezébe tegye le". Pécsi szövetséges testvéreink mindent elkészítettek fogadásunkra. Gondoskodtak szállásról. Szép új templomuk udvarán sátort állítottak fel gyűlések és általában a résztvevők együttléte számára. Még reggelivel sőt ozsonnával is elláttak bennünket az említett sátorban. Az első összejövetel vasárnap reggel volt. Az arra a napra kijelölt bibliai rész (Ef. 4, 14—15.) volt az elmélkedés tárgya. „Növekedni a Krisztusban, a ki fő", ez a keresztyén lélek feladata a megtérés után. Mily sokan megfeledkeznek róla s úgy vélik, ha Krisztushoz megtértek : többé nincs czél eléjük tűzve, többet nem kiván tőlük Uruk. E növekedés módja az, hogy 0 benne maradunk. Haladásunk közben tartsuk szem előtt: „Az igazságot kövessük szeretetben". Sem igazságot éreztetnünk szeretet nélkül, sem szeretetből elengednünk az igazság feltüntetését (különösen magunkkal szemben) nem szabad, ha 0 benne akarunk növekedni. Majd dr. Szabó Aladár magyarázta az I. Péter, 1, 1—16. verseit. Megkérdezte a jelenlevőktől, hogy azokhoz tartoznak-e, kikhez az apostol szavait intézi, jövevényeknek érzik-e magukat e földön, egy magasabb hazát találtak-e már ? Ha igen, meggondolták-e, hogy sem emberi hatalmas, elragadó predikáczió, sem ez vagy amaz intézmény, hanem az Atya Isten örök intézkedése alapján lehettek szabadok a rabságból s engedelemmel való szolgái az Úrnak. Dicső az örökség, mely számunkra őriztetik, de már e földi életünkben is oly boldogság birtokába jutunk, melyet még a szenvedések sem zavarnak, sőt tisztítanak, növelnek. Sok mindent mond még az apostol Isten választottainak dicsőségéről, de mindenből egy következik: „Annakokáért . . . szentek legyetek". Tíz órakor megkezdődött a templomban az istentisztelet, melyen Csűrös István prédikált. Alapigéje Ján. ev. 8, 31—32. volt: „Megismeritek az igazságot s az igazság szabadokká tészen titeket". Az egyszerű, mindig új és hatalmas örömhírt tárja elénk beszédében. Korunkban — úgymond — sokat beszélnek az emberek gondolat- ós lelkiismereti szabadságról. Pedig hiába, nemhogy a családban, közéletben, egyetlen ember lelkében sem tudják a gondolatot felszabadítani a bűn hatalmából, s ki az, a ki emberek között olyant talált, ki nyugtalan, gyötrött lelkiismeretét fölszabadíthatná a mult bűneinek vádja alól? Csak egy tehet szabaddá gondolatot, tisztává lelkiismeretet: az igazság. A ki azt mondotta: „Én vagyok az igazság", drága áron, de kiküzdötte számunkra és megadhatja nékünk a szabadságot. Délben közös ebédre gyűltek össze a konferenczia résztvevői. Ebéd után néhány üdvözlő levél olvastatott fel, majd dr. Szabó Aladár folytatta s befejezte I. Péter 1. részének magyarázatát. D. u. 3 órakor tartatott meg az első értekezlet a templomban. Főtárgya dr. Szabó Aladár felolvasása volt „Jézus munkájának eredményei az emberi lelkekbena czímén. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy Jézus munkája Isten munkája, még pedig az emberre nézve Isten legfontosabb munkája. Hogy emberi keretben folyik le, az nem czáfolja meg, sőt csodásabbá és becsesebbé teszi e munka isteni voltát. Ezt a tényt kell megragadnunk mindenekelőtt. Ez azonban nem ment meg a sok tévedéstől, bajtól, sőt a kárhozattól sem. Helyesen kell felfognunk e tényt, úgy t. i., hogy Isten Jézusban határozott és reánk vonatkozó tervvel, szándékkal és czéllal lett emberré. Ha ezt magunkévá tettük, akkor elérte Jézus bennünk munkája első eredményét: lelkünket önmagában Istennel hozta közösségbe, más szóval újjászülettünk, megtértünk, megigazultunk. A legtöbb ember azt sem tudja, mit jelentenek e szavak, s a kik tudják is, inkább csak távolról nézik; nagyon kevés azoknak száma, kik valóban átadva magukat Jézusnak, élő közösségbejutnak Istennel. Pedig nemcsak a durva bűnökben élő, hanem kivétel nélkül minden embernek szüksége van Jézusnak e munkájára. Ha bár a lélek gyarló s erőtlen még és sokat vétkezik az újjászületés után : mégis nagy és dicső tény ez, mert gyökeresen megváltoztatja az ember Istenhez való viszonyát és kárhozat helyett az üdvösség örökösévé teszi. Jézus további munkássága a lélekben a megszentelődés, az erősödés. Ez a munka egészen másnemű, mint az előbbi. Itt a pünkösdi, a teljesen kitöltött Szent Lélek által munkálkodhatik Jézus, míg a megtérés előtt a Szent Léleknek csak mintegy ó-testamentomi, előkészítő működéséről lehet szó. De e pünkösdi lelket csak azok várhatják, kikben tényleg végbe ment az újjászületés ténye, a kik kijöttek a Sátán országából. E pünkösdi lélek munkájának eredményei, más szóval az érettebb, mélyebb keresztyénség jellemvonásai közül (melyek eleinte nagyon gyarlón, de később mind erősebben tűnnek fel) íme egynehány: az öröm állandósága ; haladásunkat akadályozó lelki tulajdonságok megszűnése, sőt ellentétbe fordulása, pl. hogy a ki természet szerint zajos, heves, az tud csendes lenni s a ki gyáva volt az bátor, hitvallóvá lesz; az üdvösség felől való bizonyosság ; a győzelmes imádság ; Krisztus királyi jogainak és hatalmának könnyű érvényre jutása, s végül a világ előtt hatalmas bizonyságtételként a keresztyén gyülekezeti élet. Dr. Kecskeméthy István a felolvasás után két fontos állítást emelt ki abból: 1. Az emberi lélek semmiféle úton-módon, csakis Jézus által ós 0 benne találhatja meg Istent és 2. az ember azokat az átalakító, javító, tisztító erőket, melyekre bűneivel szemben oly nagy szüksége van, Jézuson kívül szintén nem találhatja meg sehol sem. Csia Lajos felszólalásában az általános eredménytelenségre s az e miatt hallható sok panaszra mutatott reá; ennek oka három dologban keresendő szerinte :
