Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-01 / 35. szám

TÁRCXA. Dobos János napló-töredeke. Júu. 17-26. 1844. Ich grüsse die Getreuen, Lieben Versammelt aus der Näh' und Weite ; — Den Weisen seh' ich mir zur Seite Allein wo ist der Narr geblieben ? Faust. E tíz napot Pesten töltöttem el az egyházkerületi gyűlésben. Hogy épen itt kezdem meg hosszasan megszakadt naplómat, épen e száraz gyűlésen, melynek napjait, óráit tehetlen unalommal morzsoltam le, mint a pápista koldus olvasóját? e kérdésre magam sem tudnék egyenesen megfelelni, ha meg nem találom vala a szikrát melly keblemet — az annyiszor elhiiltet már — új tűzzel bírta viszont megtölteni. — Régen járnak-kelnek már gondolatim, mint zúgó raj, a nélkül, hogy meglelték volna a lombot, mellyre megszáljanak, szivem, és ennek érzetei, mint régi mágneses rudak, megrosdásodva nyuládoztak fel szellemem magasabb régióiba, a nélkül hogy földfeletti tüzet és villámot fogtak volna, mellyek hajdan oly sűrűn rázták meg egész valómat, — Most úgy vagyok mint Faust lehetett, mikor a felidézett Földszellemet közeledni érezte: Ich fühle Muth, mich in die Welt zu wagen Der Erde Weh, der Erde Glück zu tragen Mit Stürmen mich herum zu schlagen Es wölkt sich über mir — Der Mond verbirgt sein Licht Die Lampe schwindet — Es dampft! Es zucken rothe Strahlen Mir um das Hampt — Es weht Ein Schauer vom Gewölb' herab Und fasst mich an — Ich fühl's, du schwebst um mich, erflehter Geist! Isten hozott föld szelleme! keblein régen látott mennyei vendége, Isten hozott kedv-, munka- és élet-erö! Maradj meg nálam soká, igen soká! s bár hajszálaim őszülnek, bár komiokom kopaszon áll ki ritka fürtjeim közöl, mint a kivágott erdő sziklája, bár negyven év véste redőit belé; mégis így, jó szemeimmel nézni a napot, s az írás szava szerént: romoljon bár a külső ember, a belső ember épülése mellett, nincs károm ! Úgy is külsőm, a test, soha szép, soha kellemes nem vala, szellememnek kellett mindannyiszor fellángolni és világot vetni vissza önmagamra, ha tetszés, ha szeretet után esdekeltem, — ah de mindannyiszor tapasztaltam, hogy a szeretetben több a művészet, több a plastica, mint az aesthesis. Egy telt piros ajk csókja, egy izmos kar szorítása, egy czifra lepke, egy szagos divatos fattyú mindig szerencsésebb condensatora volt a szeretetnek, mint maga a szellem. — Hiába! a szeretetnek, mint némely villanyos apparatumoknak is, rókafark kell, melly szikrákat csapkodjék fel benne. Különös az, mihelyt ilyen szakok ilyen phasisok kerülnek elő életemben, feltámad, felmozog egész mult világom, a hajdani képek, mellyeket komorságom, erőtlenségem porral hintett be, viszont édesen mosolyognak rám, keblemben a hajdani pusztító lánggal égett indulatok szelíden gyúladnak el, csöndes félvilágosság tolong fel szivem körül, mint a templom éjeli métse világánál a körül álló szent képekre. És ilyenkor lényt kell keresnem, kinek megmondhassam, szivem mit érez, kire keblem minden örömével, minden fájdalmával ráborulhasson! És vajmi keveset találtam ilyet szegény földünkön! Ezentúl még kevesebbet találok! Eljőnek az idők, mikor szeretetet nem csal ki keblem tüze többé senkiből, mint a téli napsugár nem hoz elő virágokat, eljő az idő, mikor keblembe fúladnak legszebb érzéseim, mint a zsibárusnak rongyait senki többé ki nem cseréli. Naplóm legyen a tár, hová ez érzések közzül még néhányat berakok, így aszalom meg életem virágait mint a fűrész. De visszatérek a gyűlésre, magát a gyűlés történetét érintetlen hagyva, inkább az apróbb eseményekről és a közbejött egyénekről jegyzek föl valamit. A nép szabad választási jogát nem rég szabad pórázra bocsátá egyházunk, e jognyerés, mint valami szeszes ital, megjárta az egyháznak minden ízét, megjárta még a baranyai parasztnak is fejét, ki nagy haját görbe fésűjével e gondolaton simítá hátra: hogy már most a kanászon és jegyzőn kívül még papot is választ! Örök igazság szerént ennek úgy kell lenni. Hogy épen rajtünk exequálják hajtják végre a nép és igazság végzését, egy kissé nehezen esik, de hagyján!—benne van már ebben ama hatalmas szerződési és társasági elv; hogy maga a király nem egyéb, a nép, a többség conventionatus emberénél, s elébb-utóbb e szabad választásba belé kell bukniok a dynastáknak, belé mindennek, ki örökös hivatalt bitangol születés vagy önkény után! Mi, az igaz, megjártuk, mert még nálunk a szó teljes értelmében nép nincs! s midőn minket a nép szabadválasztására állítnak fel, valóságos tótágast állunk. A népnek esze és üstöke egy-két ember kezében, ki a nép orrát oda veri, hová néki tetszik; ha a jegyzőnek leánya van, meg kell gyűrűzni, el kell bolondítani s a nép többé nem papot, hanem férjet választ jegyző úr leányának; ha a jegyző kártyás, nem pap lesz a választott, hanem a leghíresebb kártyatárs 1 Aderjásra, a legszegényebb baranyai egyházba tiszteletes fiam uramat választott a Curátor 1 És tudja a jó Isten, felderül-e valaha ama nap társas életünk egén, melly megérje azt, hogy nem érdek választott! — Közelebb a Tolnai megyében egy fiatal ember három egyházat horgászott magához, mind a három egy nőt nyelt el az egyház s az izmos egyházfia mind a hármat felvezette sinornál fogva az egyházkerületi gyűlés elébe. Itt gátolni kellett az ürügyül használt népszabadságot, melynél fogva a fiú egyiké se lőn. Itt csak az egyház érdekében lehetett dolgozni, mégis kimutatá foga fehérét a pártérdek. — Sárközy Kázmér és a Polgár seregnek világi része pártolta a nép szabadválasztását még ezen esetben is, ők se értvén alatta egyebet egy nyomorult papiros bábnál, melynek