Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-27 / 4. szám
— egyházmegyei, kerületi közgyűlések, valamint a konvent és a zsinat elé. Igen, ezek elé s nem a kormány, nem az országgyűlés elé; mert mi azoknak a szervei, alkalmazottai vagyunk; testükből való test, vérökből való vér. Panaszainkat hozzájuk kell intéznünk, követeléseinket velők szemben formuláznunk, a mint azt évek során tették hova untalan visszatérek — tanítóink, tanáraink is; foganatos sikerrel azonban csak akkor és azóta, a mikor és a mióta testületekbe, országos egyesületekké tömörültek. Ezért kell megalakítani a lelkészegyesületeket, különösen az Országos Lelkészi Egyesületet, ha nemcsak panaszkodni, hanem igazán gyógyítni akarunk. Mindent a maga helyén, idején s megfelelő eszközökkel. A kik a felmerült kérdések mélyére hatolni nem szeretnek s csak a felszínes oldalt tudják vizsgálni, erre azt kérdik: honnan, miből ? Erre ezt feleljük: szükségletek megállapításánál soha sem lehet irányadó a fedezet léte, vagy nem léte s azok mennyisége. Mert vagy valódi a szükséglet, vagy nem. Ha nem, akkor kérdés tárgya sem lehet az a tény, hogy fedezet van s talán bőven van, mert ha a szükséglet nem valódi: akkor sem fedezendő, mivel az egyéb, mint pazarlás, erő- és vagyon-pocséklás nem lehetne. Ellenben, ha egy fillér fedezet nincsen is, a valódi szükséglet csak szükséglet marad, melynek fedezéséről gondoskodni életfeltétel, tehát: kötelesség. Igaz, ez nálunk eddig többnyire fordítva történt, s a konzervatív gondolkodás első helyre a bevételt állítja s ehhez méri a szükségletet, s a legnagyobb zavaroknak szülő okát ebben találjuk; de ez se nem modern, se nem helyes eljárás. A nehezen gyűjtött anyagi erők gyors és könnyelmű szétosztásának, elfecsérlésének kiáltó példáira mutathatnánk. De czélunkhoz csak az tartozik, hogy a felállított tétel helyességét kidomborítsuk. Ha a lelkészi javadalmak rendezése valódi és feltétlen szükséglet, úgy ennek megvalósításáról, fedezéséről saját hatóságaink tartoznak gondoskodni. Egyházi hatóságaink tartoznak ezt elrendelni s életbe léptetéséről gondoskodni. Az innen eredő valódi szükséglet minden egyes egyházunk költségvetésébe beállítandó. A fedezetről gondoskodás autonómikus hatáskörünkbe tartozik. Mivel pedig híveink teljesítő képessége túl nem csigázható, helyesen szabja meg a szentesítés alatt álló törvény, hogy ez önmegterhelésnek meglegyenek bizonyos határai, át nem léphető korlátai. így a legtöbb helyen a szükségletnek kisebb-nagyobb része fedezet nélkül marad. Ámde a magyar törvényhozás e szükségleteknek a közjövedelmekből fedezését feltétlenül biztosította. Ezt az országos egyház nemcsak sürgetheti, hanem követelheti s ez elől és ilyen módon e kérdés mellett bármilyen kormány vagy országgyűlés el nem oldaloghat. Nekünk ily módon összes egyházi és iskolai szükségletünket kellene kimutatnunk, s a fedezésére szükséges összeget -— legbiztosabban megfelelő évjáradék - kötvényekben —- egy összegben követelnünk. Nem alamizsnakérés és vetett koncz elfogadása, — hanem a törvény végrehajtásának követelése az egyetemes egyház joga és kötelessége. Ennek a kérdésnek azonban szövevényes ágbogai, megfontolandó aprólékos részletei vannak. Ezeket teljes világításba helyezni, még pedig „a teljes egyenlőség és viszonosság" rigorózus alapjára helyezkedve, a protestáns, legközelebbről a református lelkésztestületnek saját jól felfogott érdekéből folyó kötelessége; annyival is inkább, mert a politikai szempontok által befolyásolt és sok tekintetben korlátozott s a felsőbb regiókban túlnyomóan érvényesülő világi uraink, kényszerítő szükség nélkül, a kényelmesebb megoldás módjával is — ha szinte kénytelen-kelletlen is — beérik; és a mit tőlök meg nem nyerhettünk, mi módon várhatnók azt az annyi különféle, velünk részben ismeretlen, részben ellenséges elemekből összealkotott törvényhozástól. Ám állítsa még valaki, hogy a lelkészegyesület megalakítása felesleges és szükségtelen, én a lelkészek különös érdekeire való tekintettel azt kétségbe vonni bátorkodom. De vannak a lelkészeknek a legfőbbön kivül más fontos, különös érdekei is. Ki ne érezné lelkésztársaim közül — eltekintve a szerencsés városiaktól — gyermekeik nevelése szempontjából az internátusok, a lelkészek „Bethlen Gábor-Ház"-a, a leányképzés czéljából a lelkészek „LorántíFy Zsuzsánna Ház "-a, valamint az itt-ott már felvetett, de aluvó „Lelkészárvák Szeretetházának" szükséges voltát? A tanítók a maguk kolduskicsiny fizetésükből, önkéntes adózás folytán, az Ő Eötvösalapjukkal bámulatos eredményeket értek el, mihelyt országosan tömörültek; s vájjon mi várhatjuk-e e jótékony és áldásos intézményeknek megvalósítását másként és előbb, hanemha úgy és akkor, ha mint testvérek egységes szervezetbe, testületté tömörülünk f Ezekért tartom én szükségesnek, sürgősnek, elutasíthatlannak az Országos Református Lelkészi Egyesület megalakítását. Ezért emelem fel erőtlen, kiáltó szavamat a pusztában: Lelkésztársaim, nagyok és kicsinyek, jertek, vessük kezeinket a munkára, tömörüljünk és mint az apostolok legyünk egyek mindnyájan a szeretetben. Morvay Ferencz, ref. lelkész. — »•