Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-11 / 32. szám

évi kétezer korona segélyt kér. Mi minden történhetik ebben a kérencsélö világban". Egyéb semmi. Elég rövid, ismétlem, de keservesen sokat mondó. KI erikaliz musról, pápista szellem előnyomulásáról beszélünk, örökös panasz ajkainkon, czikkeinkben, hogy világi intelligencziánk, az ügyvédek, orvosok, tanárok stb. közönyösek egyházukkal, vallásukkal szemben, hogy a kiktől támogatást várunk, csak kicsinylést kapunk. S íme, midőn itt a fővárosban már nyolcz év óta kilzködik egy szerény egyesület, egy kicsiny kör, a mely épen az egyházhoz, a valláshoz való ragaszkodást, a Krisztus evangeliomának komolyan vevését hirdeti s ennek akarja megnyerni az egyetemi prot. ifjakat s hogy ezt valamivel hathatósabban tehesse, kérő szavával azokhoz fordul, kik egyházi és társadalmi életünk vezetői, kik beszédeikben, ezikkeikben magok is meg vannak győződve az e fajta egyesületek szükségéről, — kérő szavára a gúnynak és kicsinylésnek minden szép és nemes igyekezetet megbénító szavával válaszolnak a nyilvánosság előtt! — Nem! Tanácsbeli Urak! ez nem egyeztethető össze ezzel a siralmas, tehetetlen panaszkodással, mely annyi tengeridő óta hangzik, azzal az orvoslási készséggel, mellyel a buzdító beszédek és czikkek végén találkozunk. Most már tudom s tudja a Bethlen-kör is, hogy az csak üres hang, a panasz csak olyasféle, mint mikor a nagy dobot megütik; nem igen fél hangjától, a ki üti, de az sem, a kit rebesgetnek vele. Ez a valóság / ez a néhány sornyi tudósítás, hogy ne számítson semmiféle egyházi támogatásra bármi egyesület is, a mely éjjen az egyház erősítését tűzte ki czéljául, hogy kevesebb legyen, ha csak valamivel is, az ok a panaszra, a tehetetlen siránkozásra. Pedig itt, ennél a körnél minden fillér odaadatik, a hová kéli adni. Itt nem kap a juttatott segélyből tiszteletdíjat az elnök, a titkár, a főjegyző, az egész tisztikar azért, mert Istentől nyert erejöket és tehetségöket Isten dicsőségére, az ő országának terjesztésére is fordítják. Ebben a körben az önzés még ismeretlen, itt az ifjúságban még nincs csak panasz, de van munkaerő és munkakészség. Elkeserítő az, hogy egy nagy egyházkerület gyűlésének a kör kérésére nézve csak annyi a nyilvánosság számára kiadott értesítése, hogy „meglepetés" az még ebben a kérencsélö világban is. Sokat kért az igaz, de nem kegydíjra, vagy személyi pótlékra kérte, hanem oly czélra, a melyre való legkisebb áldozás is busás kamatot hoz. De még ennyit sem, még csak jó szót sem kapott. De az aztán ne legyen meglepetés, ha az ifjak lelkében feltámad az a keserű érzés, mely az ilyen közöny és gúny után rendszerint fel szokott támadni: s az a becsületes és komoly törekvés, mellyel egyházunkat akarták szolgálni itt, fenn a fővárosban, a mely csak örvendetes eredményeket hozhatott volna létre mindenütt, a hová az itt tanult református ifjakat a gondviselés vezérelni fogja, az a törekvés megcsappan és nem fog hinni a panaszkodásnak, hanem még közönyösebben fogja a vállát vonogatni, lia az egyház tőle fog segítséget kérni az akkori „kérencsélö" világban. Én hiszem, hogy a Bethlen Gábor-kör tagjai, daczára az ilyen világgá röpített értesítésnek, — mert talán a gyűlésen nem így hangzott az elutasító válasz, ott legalább az „erkölcsi" támogatást kilátásba helyezték — megmaradnak azon az úton, mely református keresztyén anyaszentegyházunk erősítésére vezet. Maradjanak is meg. Mert a kik tudják, hogy mi munkát végez a fővárosban, hogy mily komoly szellem uralkodik közöttük, hogy mily áldásos részt vesz a vallási, egyházi és nemzeti mozgalgalmakban s mily előadásokat, estélyeket rendez oly közönség előtt, milyent együtt látni prot. vallásos estélyeken ritkaság, azok csak nagyobb buzgalomra kérhetik a budapesti egyetemek prot. ifjúságát, hogy megfelelhessen teljes mértékben kitűzött czéljának. De tagadhatatlan, hogy nagyon fáj az a tudat, hogy midőn a fővárosban a Szent Imre-egylet, a páduai Szent Antal-egylet s más mindenféle pápista legényegylet a róm. kath. egyház buzgó támogatása mellett mint működik, akkor a mi szerény prot. keresztyén egyetemi ifjaink kérését meglepetésnek mondják még ebben a „kérencsélö" világban is. De hát, ebből az látszik, hogy nekünk református keresztyéneknek rózsás állapotunk van. Egyházunk szépen virágzik. így tehát talán nincs is semmi baj. Nagy Ferencz. ISKOLAÜGY. Viszálykodás a sárospataki főiskolában. Lapunk ez évi 28-dik számában „Erthetetlenség" czímen megemlítettük és egyházjogi meggyőződésünkhöz híven röviden kommentáltuk azt a körülményt, hogy a sárospataki főiskola igazgatótanácsa vető-jogot gyakorolt az akadémiai tanári karnak azon határozatával szemben, a mellyel ez évi június hó 14-én tartott ülésében Zoványi Jenő akadémiai nj-ilvános rendes tanárt az 1907/8. iskolai évre kollégiumi igazgatóvá választotta. E híradásért a „Sárospataki Református Lapok" úgy a Debreczeni Prot. Lapot, a melyből értesülésünket vettük,