Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-23 / 25. szám

mely az államsegélyt nemcsak biztosítja a szerzetes és apáczatanítóknak, hanem ezeket, mint külön statust, mind a segély megállapítása, mind annak utalványozása, mind a tanítói eskü tekintetében kiveszi ez ország többi tanítói közül és nekik exempt helyzetet biztosít. Ez a javaslat a'miniszter sürgős hozzájárulása mellett, minden bizottsági tárgyalás és megfontolás nélkül, egy-kettőre áthajtatott és pedig akkor, a mikor a képviselőknek legnagyobb része eltávozott, abban a jóhiszemben, hogy a javaslathoz érdemleges módosítás már nem fog beadatni. Nem így történt-e, szerkesztő úr? S vájjon itt megint csak rémeket látunk, csak a szemünk káprázik, a mikor az ultramontanizmus kezét látjuk ?! Sétánk azonban talán már hosszúra is nyúlt; talán el is fáradt benne szerkesztő úr! Hagyjuk tehát most abba. Más alkalommal majd ismét sétára indulunk s más jelenségeket szemlélünk. Ti pedig, protestáns olvasóink, a kik elkísértetek bennünket erre a sétára, vonjatok tanulságot a szemlélődésből! Nyissátok ki szemeiteket, szoktassátok azokat a világos látáshoz, még ott, a tudós szerkesztő által nem sokra becsült falusi presbitériumokban is s ne engedjétek magatokat elaltatni az által a szépen hangzó, de üres állítás által, hogy az ultramontanizmus mi velünk egyáltalában nem törődik és a mi dolgainkba bele nem ártja magát! Hamar István. TÁRCZA. Az ágostai hitvallás és az Apologia keletkezése. A speieri birodalmi gyűlés 1529-ben arra késztette az ev. rendeket, hogy lelkiismereti szabadságuk szent nevében tiltakozást (protestácziót) nyújtsanak be a gyűlés róm. katholikus többségének a vallás dolgában hozott határozata ellen, a mit azzal indokoltak, hogy a vallásos hit dolgában többséget nem ismerhetnek. E nagy és eddigelé szokatlan lépés pillanatától kezdve az egyházi szakadás elkerülhetetlenné vált. Ilire járt, hogy a pápa V. Károly császárral az ev. mozgalom elnyomatására egyesült, miközben azonban váratlanul új fordulat állott be. Bolognából ugyanis birodalmi gyűlést hirdetett a császár 1530-ban Ágostába, a melynek tárgyát a török háború feletti tanácskozáson kivül még a vallási ügyek lehető békés tisztázása és elintézése képezné. Az összehivó irat a legbékülékenyebb hangon volt tartva s a r. kath. és az ev. párt mint vitázó;felek állíttattak egymással szembe, abból a czélból, hogy a gyűlésen hittani álláspontjukat megvitassák s kölcsönösen megvédelmezzék. Márczius 11-én Állhatatos János szász választó fejedelem is vette a meghívást, székhelyén, Torgauban s rögtön hozzá is látott a birodalmi gyűlésre való komoly készülődéshez. Okos kanczellárjának, Brücknek a tanácsára arra kérte Luthert, Melanchthont, Jónást, Bugenhagent és más theologusait, hogy állítsák össze s az írás bizonyságaival igazolják be mindazt, a miből a vallásos hit s a szertartások dolgaiban nem engedhetnek, s azt, a mire nézve kölcsönös megegyezés lehetséges. Meghagyta tehát theologusainak, hogy az ügyről való komoly tanácskozás alapján hitnézeteiket összefoglalva, jöjjenek el Torgauba. Meg is érkeztek s benyújtották az ú. n. torgaui czikkeket, mint bővebb kifejtéseit a Luther által készitett marburgi és schwabachi csikkekne/c, megtoldva néhány, az egyházi szokásokat s az egyházba becsúszott visszaéléseket és tévelygéseket illető czikkekkel. Április 4-én a szász választó fejedelem a maga kíséretével Torgauból Koburgba rándult, hol is egy hétig tartózkodott s a hol arról értesült, hogy a császár máris útban van Ágosta birodalmi városa felé. Útközben arra a gondolatra jött a fejedelem, hogy a birodalmi gyűlés megnyitása előtt német és latin nyelven alapos memorandum nyujtassék be a császárnak a vallási ügyekről. Melanchthont bízta meg tehát azzal, hogy írja meg az ev. hit apologiáját. Melanchthon azt kóburgi tartózkodása alatt csaknem teljesen el is készítette. Útközben, mielőtt Ágostába érkezett volna, sokat javított a szövegen. Itt azonban már más feladat várt reá. Dr. Eck János ingolstadti tanár s az ev. párt elkeseredett ellensége ugyanis a reformátorok s a szektások irataiból 404. ú. n. „eretnek czikket" állított össze s egy levél kíséretében, mely telve volt az evangélikusokra szórt alaptalan vádakkal, azzal a kijelentéssel küldötte el azokat a császárnak, hogy azok megvitatására bármikor és bárkivel kész. Mi többegyidejűleg német fordításban kinyomatta s a nép között is terjesztette azokat. E czikkekben az evangélikusok hitök miatt a régi eretnekek legveszedelmesebb tévedéseit megújító eretnekeknek bélyegeztettek. E vádak meg czáfolására a Melanchthon által készített kóburgi védő ira már nem bizonyult elégségesnek. Védenie kellett a maga hitrokonait ez új vádakkal szemben, mivégből szükségessé vált az egész ev. tannak rövid, sommás összefoglalása s egységes áttekintése. Nevezetesen vissza kellett utasítania a régebbi s az újabbi szektákkal való lét- és érdekközösséget; másrészt azonban szem előtt kellett tartania a birodalmi gyűlés kimondott czélját, az eltérő hitnézeteknek lehető békés kiegyenlítése tekintetében. Feladata volt tehát hangsúlyozni a közös felfogást a tanban s a római egyháztól való eltéréseket lehető engesztelékeny formában. Az idő rövidsége miatt nagyobbára a Luther által készített előmunkálatokhoz s az azoknak alapul szolgált marburgi és schwabachi czikkekhez csatlakozott, s már május 11-én elkiildötte munkálatát a szász választófejedelem a wormsi birodalmi átok miatt a Kóburgban visszamaradt Luthernek. A nagy reformátor mit sem változtatott 49*