Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-16 / 24. szám

TÁRCZA. Isten, ki Úr vagy e roppant világon, Fogadd el szívem hálaszózatát, Hogy még előtted állhat a bölcs Áron S hallgathatom imádkozó szavát. Áldása ő ez ostromolt Sionnak, Biztos vezér zúgó szilaj habon. Imádkozó főpapja ő e honnak, Hogy ezt ne érje semmi bántalom. Kegyelmed, óh Uram, határtalan — Éljen soká az ősz Kun Bertalan! Sok éve már hogy őt adtad minékünk, Látott közel egy hosszú századot. Még ő ma is hű biztatónk: ha félünk, Vigasztalónk : ha könyünk áradott. Sorsüldözöttteknek valódi atyja Kezébe' egy zászló: a béke leng. Ha nyílik szent imára édes ajka, Sivár szivekbe is hitet teremt. Ha hallod őt: nem vagy boldogtalan — mÉljen soká az ősz Kun Bertalanl • Legyen derűs az élet alkonyatja, Lövelje rá a nap sugárait. S ha nagy sokára résbe jut a sajka : Az égre vesse horgonyát a hit. Mert hosszú földi életén keresztül Öröm ha érte, avagy fájdalom : Jó Istenét szolgálva mindenestül, Biztos hazát lel égi tájakon. Ajkunk kiáltsa hát minduntalan: Éljen soká az ősz Kun Bertalan! Hitünk szerint a nagy imádkozónak A por között maradni nem lehet. Lehull a zárja majd a koporsónak, Hogy kezdjen újra égi életet. Ott is, tudom, imádkozol te értünk, Hogy a nyomasztó kínos éjszakát Elűzze Isten és adjon minékünk Boldog Siont s szabad magyar hazát. Ott sem lehet imád hatástalan — Dicsőült főpapunk: Kun Bertalan! Szuhay Benedek. B 0 C S K A Y. írta s a Magyar Prot. írod. Társaság ez évi díszülésén, Hajdúböszörményben elmondta Kozma Andor. Szeretet és Béke jóságos Istene! Zönghet-e dicsedre szilaj hadi zene ? Mert imé, riongnak harczok harsonái, Vonulnak hadrendben Bocskay katonái: Nyalka huszár ménen, kemény hajdú gyalog. Döng a föld remegve . . . Előre magyarok! Előre, csatára, a kinek még drága Isten igazsága, lelkek szabadsága! Hősi, hadi hangok... S a mint égbe hatnak, Föllege gyűl boltján bús, nagy borulatnak. De a föllegrésen égi fény sugára Özönével tűz le Bocskay sisakjára. Ez, mint a kelő nap, szikrázik és lángol, Világot vesz tőle mind az egész tábor. Szeretetből gyúlt ki e sereg liarczvágya, Békéért csatázik, — Isten is megáldja. Maga a keresztyén türelem s alázat, Mely itt szent hitéért zsarnokára lázad. Mennyi kőhajítást viszonzott kenyérrel! Hány sebe boszútlan föcskendé be vérrel! IJzve nézett vissza háza dúlt romjára, Egyedül az Isten volt még erős vára — S ebben is támadják ?... Már ezt föl nem adja, Ezt megvédi vassal, erre gyűlt a hadja. Óh, hiszen ha Sátán már az Égi Trónig Hajtja vakmerően ostrom-légióit: Kéruboknak is fogy angyali türelme, Méltatlan az volna, ki harczra nem kelne. Dicső védelmére az isteni jognak Magasztos haraggal ők is fegyvert fognak, S Isten támadóit lángpallossal űzik Vissza a pokolba a gyehenna-tűzig. Ilyen volt a harcza Bocskay bús hadjának: A Sátánt veré meg, ki Istenre támadt. Istenre, ki itt él szent hit gyanánt bennünk, Kiért kötelesség s nem bűn harczba mennünk; Ki nélkül nem volnánk igaz keresztyének, Szabad magyarok sem, — csak gyávák, szegények, Idegen igába megtört szolga-párák, Kik elveszték Istent, a jók erős várát. Magyar hitű büszke magyarok vagyunk ma, Szép, szabad hazánkban folyik a nagy munka: Alkotunk s gyarapszunk, — tévedünk s hanyatlunk, De egy alapszirtet itt érzünk alattunk. Bármi nehéz sorsban s akármi viszály dúl, Ez az egy még tartja a magyart szilárdul. Nincs mód, hogy fajunkat poklok lebírhassák, Míg nem ing ez egy szirt: a lelki szabadság.