Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-16 / 24. szám

Alapot vájt ennek Bocskay kardja éle S a nem ingó szirtet abba ő tevé le. Akkor is, utóbb is, ha mi rés volt közte, Vitézi magyar vér bőven beöntözte. Mely dicső alapszirt!... Neve : Bécsi béke, — Magyar szabadságnak mindig menedéke. Mi fölébe épült, azt ledönték sokszor, De volt mire újból építsen a jobb kor. Bocskay! Magyar nemzet hős és bölcs vezére, Kit nem hiú dicsvágy vitt a harczmezőre, Ki istenes hadba Sátán ellen mentél, Hadverő, ki szentebb s békésebb a szentnél! Királyi koronát kaptál s föl nem tetted, Felségesebb díszszel magad ékítetted : Égi koronád van dicsfényben ragyogva, — Adj erőt örökké, küzdő magyarokba! BELFÖLD. A magyar reform, lelkészi kongresszus. Felolvastatott a tiszavidéki lelkészi kör 1907. május 27-én Tiszakóródon tartott lelkészi értekezletén. A napi kérdések közül, melyek bennünket érdekelhetnek, a t. értekezlettől felhivatván, hogy foglalkozzam valamelyikkel, én mint leginkább megfelelőt, a lelkészi kongresszus eszméjét választottam értekezésem tárgyául. Az új zsinati törvény, különösen annak adóügyi része is kedvező tárgyul kínálkozott volna ; de megvallom, egyházi szervezetünknél fogva is az anyagiakkal való foglalkozást inkább világi hitrokonaink kötelességének tartanám, de meg lelkem inkább a felé a mező felé vonz, hol hivatásunk szerint az örök élet kenyere terem s az a víz csergedez, melyből a ki iszik, soha meg nem szomjúhozik. De hogy mi is magasztos hivatásunknak megfelelhessünk s az élet ezer bajai és küzdelmei között a bennünk lakozó Szentlélek tüzét kialudni ne engedjük, mint lelkészeknek is szükségünk van arra, hogy mint a tanítványok Jézus mennybemenetele után, együtt maradjunk, hogy a Szentlélek ajándékát vehessük s Isten országa szent ügyét sikeresen munkálhassuk. És már ez a legfőbb érv s döntő szempont a lelkészi kongresszus eszméje mellett. Sokat vitáztak, czikkeztek pro et contra már lelkész társaink e tárgyról, de én bennem megérlelődött az eszme mellett határozott álláspontot foglalni, s bátran, fölemelt fővel ki merem mondani, hogy egy hivatása magaslatán álló s helyesen gondolkozni tudó lelkész sem helytelenítheti, nem kicsinyelheti azok törekvését, kik a magyarországi reform, lelkészeket, mint egy szent ügynek harczosait, egy közös táborba akarják összegyűjteni. Hiszen az erre való törekvés már régen élt a jobb lelkekben. A vidékenként itt-ott élő lelkészi körök s azok között a mi tiszavidéki lelkészi körünk élete is ennek bizonysága. A közpapok mozgalma is, mely épen egyházmegyénk kebeléből s főként mostani esperesünk buzgólkodása folytán indult meg, a mellett bizonyít, hogy mindig keresték a lelkészek jobbjai a hivatalos egyházi fórumokon kívül is azt a szervet, mely által czéljaiknak megfelelőbben élhessenek s hivatásuknak súlyt adva, igazán kovászai lehessenek a társadalom nagy egészének. Az már a főkérdés e tárgy körül, hogy ha életre való az eszme, miért nem bírt idáig megvalósulni? Melyek voltak akadályai, s miként volna megvalósítható ? Egyik legfőbb akadálya volt a ref. lelkészek anyagi tehetetlensége. Mert bármily magas szárnyalású legyen is a lélek, bármily nemesen, ideálisan fogjuk is fel hivatásunkat, a családi gond, a gyermekek neveltetése lenyűgözi a fent szárnyaló lelket is s gátul szolgál magasztos hivatásunk teljes betöltésében. Pedig, mégha minden kötelességünket betöltenénk is, el kell ismernünk, hogy csak haszontalan szolgák vagyunk, mert csak azt teljesítettük, a mivel tartozunk. De már e tekintetben is kedvezőbb szellő lengedez. El kell ismernünk, hogy az a csekély kongrua is, melyet idáig is már az állam juttatott részünkre, némi tekintetben feloldozni segíti lelánczolt szárnyainkat, s ha még, mint remélhető, kedvezményes vasúti jegyekkel segíteni fog, hogy könnyebben összejöhessünk, közös erővel munkálni Isten országa szent ügyét: akkor a szegénység nem lehet tovább ok a lelkészi kongresszus nemes eszméjének megteremtésében. Egy másik legfőbb ok, a miért idáig ez eszme testet nem ölthetett: a hivatalos egyház vezetőinek s egyházunk világi tagjainak féltékenykedése. Lássuk, miből eredhet s alapos-e ezen féltékenykedés ! ? Ha a lelkészi kongresszus hivatása magaslatán fog állani, melynek ellenkezője fői sem tehető, mert hiszen a magyarországi reformált lelkészek összessége legjobb erőit, tudásának, szent lelkesültségének összeget fogja vinni abba a csatába, a hol egyházának, a magyarországi reí. egyházak összességének szent ügyét, anyagi és szellemi fölvirágoztatását akarja megnyerni : akkor föl sem tehető az róla, hogy bármi tekintetben ellentétesen njűködjék a hivatalos egyházzal, melynek szintén ez a hivatása. Tehát nincs'oka félni a hivatalos egyháznak a lelkészi kongresszustól ; sőt ha nem - emberi gyarlóságok vezérlik s ha magasztos hivatását igazán akarja szolgálni, akkor örömmel kell üdvözölni s útját egyengetni, hogy megalakulhasson, mint vele egy czélra törekvő szervezet. Hogy világi hitrokonaink is féltékenykednek s veszélyt látnak abban egyházukra, ha mi lelkészek tömörülünk hivatásunk teljesebb, . atékonyabb betöltése czéljából: én azt hiszem, bizonyost félreértésből származik