Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-02 / 22. szám
érintkezett a protestánsokkal, jóhiszeműekkel is, annak sejtelme sincs arról, hogy mily nagymérvű megvetés, kicsinylés, sőt utálat tárgya náluk a kath. egyház, sőt minden, a mi katholikus; hogy az ész teljes hiányára valló minden őrültséget, minden képzelhető erkölcsi züllöttséget rólunk nemcsak gondolkodás nélkül föltételeznek, hanem azt egyenesen nekünk tulajdonítják, s mindezt nem a szenvedelem pillanatnyi föllobbanásában teszik, hanem teljes nyugodtsággal, mint magától érthetőt, mint valami meg nem czáfolhatót említik, sőt nem egyszer igaz, benső részvét hangján. Miből magyarázhatjuk meg ezt a felfogást, ezt a megbírálást ? A kath. egyház félreismeréséből, mely évszázadokon át szinte kővé keményedett. Mit szólnának ahoz, ha megmutatjuk nekik, hogy a mit ők gyűlölnek, nem is a kath. egyház, hanem ennek ijesztő\ torzképe, hogy akkor, mikor az egyháznak mindenféle őrültséget tulajdonítanak, tulajdonképen saját maguk gyártotta előítéleteken hevülnek fel". Ha a panaszkodó jezsuita így mondta, valljuk be őszintén, hogy volt valami igaz „panaszában". De aztán az is igaz ám, hogy azt a tükröt, melyből a romanizmus ijesztő torzképét látjuk, ők maguk csinálják, s mi nem tehetünk róla, ha annyira vakmerőek vagyunk, hogy belenézünk, s tapasztalatainkat ki is mondjuk, s nem a magunk gyártotta előítéleteken hevülünk fel. Egynehány ilyen tükör van az én birtokomban is. Egyházi felsőbb hatóság engedelmével látott napvilágot valamennyi, sőt némelyiket, mint a jámbor életre, üdvösségre kiválóan alkalmasat, különösen is ajánlgatnak a főpásztorok juhaiknak. Itt vau legelső sorban is, — a legértékesebben kezdem — „A tisztító hely (purgatórium) a.szentek kinyilatkoztatásai szerint", irta M. Louvet, apostoli hittérítő. E vaskos müvecskét szerző a Bold. Szűz Máriának ajánlja. Izidor, samosatai püspök pedig, Járgonból Marseillesbe utaztában lelki eledelként használta. Ha egy apostoli helynök lelkének éhét kielégítette, mennyivel inkább kielégiti azokat, kiknek hitök van, véli az út hosszúságának gyötrelmeit ez által nem érző püspök. A restek, a renyhék, a langyosak szívok mélyéig meg lesznek hatva; a buzgók : a papok és szerzetesek még nagyobb tökéletességre ragadtatnak általa. Ez a páratlan könyvecske azt a homályt czélozza felderíteni, melyet több kérdésben szándékosan meghagyott a ílórenczi, majd a trienti tanácskozmány. Felderíti pedig a szentek kinyilatkoztatásai és a tisztító helybeli lelkekkel való természetfeletti beszélgetések által. Azt kéri tehát a szerző a szeplőtlen szűztől, a ki egykor nyilvánosan kijelentette, hogy a mórok által letartóztatott keresztyén foglyok oltalmazója, hogy e munka áldásai által szabadítsa ki a még rosszabb helyen levő lelkeket, s az ő fáradsága jutalmazva lesz. Igaz, hogy néhol-néhol vannak tökéletlenségek, de hát a legfőbb látnokok: Szent Brigitta, T. Agrade Mária és Emerich Katalin sem egyeznek meg látomásaikban, mert ezeket egyik bizanczi művészi szemekkel, a másik a spanyol művész szemeivel látja. Én meg bocsánatot kérek, ha magyar református szemmel nézem az itt írottakat és szívesen belenyugszom abba, mit szerző és Gay szerénységgel írnak magukról: „hogy ezek tudatlanságukat és eszük elégtelenségét legkérlelhetetlenebbül bizonyítják". . . . Theoíil császár egyike volt az egyház leghalálosabb ellenségeinek, mert a képeket rombolta. Neje, a jámbor Theodora császárné Szt. Method patriarchával sok imát végzett együttessen, hogy férjének kegyelmet nyerjen. A császár halála után álmot látott a jámbor császárné. Látta, hogy férjét az ördögök Isten ítélőszéke elé hurczolják, kezeikben szörnyűséges kinzó eszközök. Az ördögök, hangosan kiáltozva, kárhoztató ítéletet kértek az egyház üldözőjére. A vége az lett, hogy a Biró számításba vette a gonosz császárért mondott imákat, s megkegyelmezett neki. E kegyelmet aztán a patriarchával is közölte . . . Szent Brigitta egyszer látott, egy katonát a Biró előtt. Az ördög vádolta őt: a miért vétkezett szemeivel, gyönyörrel szemlélvén a mezítelenségeket és más ilyen utálatos dolgokat; a mit vétkezett nyelvével stb. stb. Az ítélet az őrangyal (?) meghallgatása után a tisztító helyre szólott. Ekkor az irgalmasság anyja állott elő, s a parázna katonát, a ki mindig hű szolgájaként mutatta magát, mert rendesen böjtölt az ő ünnepeinek előestéjén, megmentette a gyötrelmektől. Látni való, a szent szűz olykor-olykor jelen van az ítéletnél, hogy segítse hű szolgáit . . . Ezt meg egy jámbor remete látta: Dagobert, franczia király meghalt. íme látja, hogy a Földközi-tenger hullámain egy csapat gonosz lélek vitte Dagobertet, s a Stromboli tűzhányó felé tartottak. (Ez is egyik kapuja a tisztító helynek ) Útközben ütöttek, verték, kínozták, egyszóval, az ördögök nem nézvén királyi felkent személyét, czudarul bántak el vele. A szerencsétlen király Francziaország védszentjeit: Szent Dénest, Mórt és Mártont hívta segítségül, kiknek tiszteletükre életében fényes templomokat emelt. Es ekkor az egek felhőiben fényes dicsőséggel megjelent a három szent, s hű tisztelőjüket kimentették az ördögök kezéből, s felszálltak a mennyországba vele . . . Egy Mária nevű, botrányos életű nő meghalt. Halála után négy évre megjelent egy Katalin nevű, szent életű apáczának. Az apácza elcsodálkozott, hogy e nőt üdvözlikként látja, s megkérdezte, hogyan történt ez. A lélek felelt: Máriának közbenjárása folytán. Midőn magamat a halálhoz közel láttam, meggondoltam bűneim sokaságát, s bizalommal az Isten anyjához fordultam: „Oh királyné, te vagy a bűnösöknek és elhagyatottaknak menedéke, te vagy az én egyedüli reményem, egyedül te segíthetsz rajtam". Es az Isten anyja segített. Most már csak arra kérlek, hogy mondass el néhány szent misét, s megboldogulok végkép. Katalin nővér elvégeztette a kért miséket, s néhány nap múlva látta a boldog lelket az égbe felszállni, miközben köszöngette jóságát . . . De hagyjuk el most Szt. Ligouri, Szent Katalin és