Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-02 / 22. szám
a többi szent látomásait. Jöjjünk előre 1859-ig. Itt is van valami, a mit érdemes tudni. Tudnivaló, hogy a melyik pap a Breviáriumot nem olvassa szorgalmasan, vagy annak olvasása közben „hibát" követ el, vagy óh! még mondani is szörnyű, ha „buzgósága elfogyván", elköveti a szentségtörő misének bűntényét, a pokol sem volna elegendő ezen bűn kiengesztelésére. Ilyen bűn miatt látott Pampelónai Francziska egy sajnálatra méltó papot, kinek ujjait utálatos sebek borították, mert életében a szent keresztvetést nagyon gyorsan és kellő komolyság nélkül csinálta. Ha azon szabályok, a melyeket az egyház hozott, mind megtartatnának, a buzgó hívek nem szomorodnának el a méltóság nélkül végzett szentmisék, a légykergetéshez hasonló keresztvetések ós a hátrarúgáshoz hasonlító térdhajtások láttára. Nos tehát az ilyenek számára könnyű a bűnhődés, íme: ... A Szent Vinczéről nevezett apátságban egy újoncz töbször látott egy szellemet megjelenni. Egyszer aztán megkérdezte, hogy mit kiván. A szellem azt felelte, hogy ő már 67 év óta szenved a purgatoriumban s vele együtt még öt (csak ?) társa, mert némely misét elfelejtettek elmondani. Én nem vonom le a következtetést, de ez tény, fejezi be a közleményt, mely nem szorul magyarázatra. * * * Ennyi csak egy csepp a tengerből. Mérhetetlen az a bornirtság, az a nevezhetetlen sötétség, az a minden hitet felforgató babona, mely felénk árad e könyvből. De van ám még könyv a pokolról, az utolsó ítéletről, a mennyországról, a szentekről, ezek szűnni nem akaró csodatetteiről; az amulettekről, a pápák által megszentelt Agnus Deikről; a Szent Antal csodatevő ólom szobrocskájáról; síró képekről, beszélő szobrokról; rothadatlan szentekről; ördögökről, boszorkányokról; garaboncziás diákról; a viharűző harangszóról. Legio azon könyvek száma, melyek ilyformán terjesztik az üdvösséget. Mert ez a római vallás, ilyen légkörben maradhat meg továbbra is a pápaság. Tudnék én dalt, mondja egyik költőnk, csak tengernyi könnyeim volnának. Tudnék ám én is, többet is, ha több helyet érdemelne az ilyennek előhozása. Most hagyom. * És most én adok egy tanácsot Kolb úr. Tartson ez évben is a bécsi szent Péter-templomban adventi előadásokat a művelt férfiak számára, s ott a szószéken vallja be őszintén, becsületesen, a mit már az első előadásnál is tudott — fájdalmas panasza daczára, — hogy bizony, ker. férfiak, mégis csak igazuk van azoknak az elvetett protestánsoknak, mikor azt mondogatják, hogy minden bornirtság, észellenesség stb. stb. egész bátran tulajdonítható a római vallásnak. És folytassa ilyen formán: Mivel pedig épen előkészülünk annak eljövetelére, a ki a Világosság, könyörögjünk, ker. férfiak, hogy küldjön ide is egy sugarat isteni fényéből, hogy ne járjunk továbbra is, mindig sötétségben, illetve ne rejtsük véka alá a gyertyát, s állítsuk kevélyen azt, hogy azért nekünk, s egyedül nekünk világít csak — az elrejtett világosság. Meglássa Kolb úr, milyen egyszerre elhallgatunk valamennyien, mert eszünkbe jut ama régi, nagyon régi történet, mely megíratott örök emlékezetképen a János evangéliomának I. része 35-ik versétől az 52. verséig. Nagy Ferencz. BELFÖLD Az országos ref. tanáregyesület közgyűlése. Az országos ref. tanáregyesület évi vándorközgyűlése egy évről-évre ismétlődő nagyjelentőségű örömünnep a színmagyar kálvinista tanárság életében. Minő szép, felemelő alkalmat nyújt ez a tanároknak arra, hogy összegyűlve, egymást nagy, nemzetépítő kulturális munkájukban lelkesítsék, egymást közelebbről megismerjék, valamint arra is, hogy eu vándorgyűlések alkalmából színről-színre meglássák a magyar ref. egyház kulturintézeteit és e szép magyar hon különböző vidékeit. Valóban sok, nagy horderejű eszmének megtestesülése nyert kifejezést az 0. R. T. E. megalakulása által. Hála és elismerés azoknak, a kik ezen, nemzetünk kulturéletében immár számottevő tényező megalakulását lehetővé tették! A múlt évben Sárospatakon voltunk. Az ott látottak és hallottak még bizonyára élénken élnek mindnyájunknak emlékezetében. Ott a kolozsvári viszontlátás reményében, búcsúztunk. A kolozsváriak már akkor nagy ünnepre készültek: a dicső múltú kollégium 3 százados fennállásának és legnagyobb nevű tanára, Apáczai Cseri János emlékezetének megünneplésére. Az 0. R. T. E. nem is hiányozhatott az ünnepélyről és jelenléte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyéb együtt ünneplő tényezők részvételével a kolozsvári jubileumi ünnepségek kiléptek a felekezeti, helyi ünnepélyek sorából s országos érdekű és jelentőségű kulturális ünnepélyekké váltak. Viszont a kolozsvári ünnepély magas színvonalon álló tartalmat nyújtott az ez évi vándorgyűlés program injának. És itt mindjárt előre bocsátom, hogy nagy elismeréssel tartozunk a kolozsvári rendező bizottságnak, a mely az ünnepély minden mozzanatát oly szép, harmonikus egészbe rendezte együvé. Az első nap a kollégium ünnepe volt. Kezdődött a találkozással. A régi kollégium udvarában, a belső kúrián gyülekeztek az intézet régi növendékei. A nagy, fehérre meszelt oszlopokon voltak a jelző táblák, az egymásután következő években végzettek találkozási helyének megjelölésére. Mindegyik oszlop egy-egy évfolyamot intett magához, az 1.860—1-ik évben végzettektől kezdve. Bizony sok oszlopos, derék férfiú gyűlt oda hálás szívvel, és bizonyára emelkedettebb érzel-