Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-19 / 20. szám

őszintén megalázni, de csakis ő előtte. Ez ment meg az elbizakodottság, a kevélység bűnétől, de ez tesz erőssé minden emberi hatalommal, függetlenné minden világi tekintettel szemben. Ez biztosítja lelkünk egyensúlyát, békéjét az élet küzdelmei és megpróbáltatásai között és ez ad fegyvert kezünkbe legveszedelmesebb ellenségeink, saját vágyaink, indulataink, szenvedélyeink leküzdésére. Ez élő hit vezette őseinket, ez tette őket nagy tettekre képesekké, ez adott nekik erőt a néma szenvedés keserves korszakában is. Ez élő hitre van nekünk is szükségünk, hogy a mai megváltozott viszonyok között, más nehézségek, más veszélyek között hivatásunk magaslatán maradhassunk; és ebben a reám nézve ünnepélyes pillanatban, a midőn hivatalomat elfoglalom, arra kérem Istent, hogy ezt az élő hitet élessze, fejlessze, erősítse mindnyájunkban ! TÁRCZA. Pünköst Minden hivő ajkon Zendüljön az ének, A magasság-mélység Örök Istenének ! . . . Suhogó szárnyakon Jövel hozzánk .. jövel.. Égi kegyelmeddel, Szent Lélek Úr Isten! Fehér galambképen Szállj le minden házra; Gazdagok, szegények Legyenek megáldva! Hogy ez a szent ünnep Épen úgy, mint régen, Álljon örök fényben Szent Lélek Ur Isten f ünnepén. Ihlesd meg a lelkek Sötét-zord világát, Űzd ki a szívekből A tagadást, ármányt! . . És a kik Te hozzád Kegyelemért jönnek, Nyerjék meg azt tőled, Szent Lélek Úr Isten ! Szomorodott szívek Vigasztaló lelke, A mi bűnös éltünk Kárhozatba vetne, Ha Te el nem jönnél Égi kegyelmeddel, Szerető lelkeddel, Szent Lélek Úr Isten! Csodálatos erőd Ámulatba ejtsen. Ne legyen itt élő, A ki elfelejtsen! . . Suhogó szárnyakon Jövel hozzánk . . jövel Égi kegyelmeddel, Szent Lélek Úr Isten ! Domby Béla. KÖNYVISMERTETÉS. Debreczeni lelkészi tár. Szerkesztette: S. Szabó József, fölszentelt lelkész, debreczeni kollégiumi tanár. Ára kötve 10 korona. Debreczen, 1906. II. Az alkalmi beszédek csoportja valóban változatos, jóformán minden elgondolható vagy előforduló esetre találunk ott beszédet, sőt itt-ott ugyanazon alkalomra kettőt is. A csoportot itt is Dobos János hagyatékából: „Az önmérséklés" (farsangi) és : „A Jézus által találunk nyugodalmat" (böjti) czímű beszédek nyitják meg. Mindkettő szép, tartalmas, különösen az előbbi, melyben az emberi indulatokat, a földi gyönyörök, világi javak gyűjtését s a fájdalmak ós szenvedések közötti önmérséklést festi az életből vett képek, példák színezésével, hatásosan, békítően, mindig építő erővel. Általában nem vagyok barátja a moralizáló beszédeknek, de az ilyen beszédek, különösen ma, a mikor az erkölcsi törvények tisztelete és megtartása szünőfélben van, a mikor az erkölcsök nemcsak lazulnak, hanem itt és ott teljes felbomlásban állanak előttünk, nagyon szükségesek. Szükséges, hogy a vallás hit- és erkölcsi tételeit és törvényeit necsak a hallgatók tetszését keresve állítsuk azok elé, hanem az ótestamentomi próféták mennydörgő szavaival, a bűnt büntető és megemésztő tüzével is ébresztgessük és tisztogassuk a hallgatók alvó lelknsmeretét s bűnökkel megrakott szívét. Madarász Imrének: „A Bárány menyegzőjére hívottak boldogsága" (úrvacsorai) czímű beszéde szintén jó és tartalmas. Hogy miben áll az elhívottak boldogsága ? Abban, hogy keresztyének és mint ilyenek, a Krisztussal benső összeköttetésben állanak. Különösen a Krisztussal való egyesülést fejtegeti szépen, meggyőzően. Kiss Ferencz: „A hű sáfárkodás" cz. két beszéde (iskolai vizsgálatkor) ügyes, gyakorlati, jó tanítás, melyekben az oktatás és különösen a Krisztus szellemében való nevelés fontosságát, az emberi élet magasztos czólját tárja egyszerűen a hallgatók elé. Gulyás Benőnek, a nemrég elhalt mezőcsáti papnak : „Térjetek meg" (őszi bűnbánati) beszéde egyike a legszebbeknek az egész alkalmi beszédek csoportjában. Mintha szerzője érezte volna az ő elmúlásának idejét: oly szépen, sok helyen költői emelkedettséggel rajzolja a természet hervadását s az emberi életnek sírjához közeledését! Mintha könnytől homályosulna el a két szemeT

ha saját életfolyására gondol ; mintha bánatos sóhajtás támadna lelkében: „Istenem, Istenem, hogy hervad el minden !" „Mint a ruha, megavulnak!" így közelítek én is a sír felé, melyet az élők ásnak a holtaknak ; így hajlik alá napom, alá az alkonyra, s életem, mint a levegőben úszó szálacska, megy, megy, míg koporsóm deszkájában meg nem ütközik. S míg az elmúláson elmereng, úgy tetszik, mintha minden, ágától