Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-19 / 20. szám

Tisza István gróf főgondnoki székfoglaló beszéde. (Befejező közi.) Arra azonban, hogy e magasztos hivatást betölthessük, nemcsak s elsősorban nem is anyagi eszközökre van szükségünk. Fokozott kötelességek elé állítja, fokozott munkásságot kiván ez mindenekelőtt intézeteink tanári karátóL Valódi idealizmusnak kell a protestáns tanári kart áthatnia. Nem annak a selejtes idealizmusnak, a mely szép jelszavak hirdetésében merül ki, hanem a komoly férfi nemes idealizmusának, a melynek lényegét abban keresem, hogy mélyebben, szigorúbban fogjuk fel saját kötelességünket s hogy azok becsületes teljesítésére konczentráljuk és feszítsük meg eszünket, szívünket, lelkünket, egész valónknak legjavát. De eredménytelen lesz a tanári kar munkálkodása, ha abban a társadalom részéről támogatásban nem részesül. Az élethivatás s a reánk váró kötelességek komolyabb, ideálisabb felfogásának át kell az egész társadalmat hatnia. A szülői házban kell olyan benyomásokat nyernie a gyermeknek, a melyek őt kötelességeinek komoly teljesítésére szorítsák az iskolában is. Csak a szülő értetheti meg azt vele, hogy a tanulás czélja nemcsak az, hogy jól-rosszul megszerezzünk valamely formális kvalifikácziót, hanem kötelességünk Isten és ember iránt alaposan kiművelni egész lelkünket, megedzeni szellemi és erkölcsi fegyverzetünket, hogy azután kilépve az életbe, értékes tényezői lehessünk az emberi társadalomnak. Csakis egy ilyen generáczió, mely ilyen felfogással látogatja az iskolát, ilyen munka gyümölcseivel megrakodva lép ki abból az életbe, birkózhatik meg azokkal a feladatokkal, a melyeket a modern társadalmi élet számtalan veszélye, szenvedése, kínzó bizonytalansága állít az emberiség elé. Elpusztultak azok a régi keretek, a melyek békói voltak a haladásnak, de egyúttal bizonyos pontig nyugvópontjai, támaszai voltak a gazdasági exisztencziáknak. Elsöpörvék a gazdasági verseny korlátai, kifejlődik az a maga egész kíméletlenségében, elpusztítva sokakat, felragadva s gyors vagyonhoz juttatva másokat és nehéz bizonytalan küzdelemre utalva a társadalom nagy tömegét. A gyors vagyonszerzés óriási mérvben csigázza fel élv-vágyát nemcsak a hirtelen gazdaggá lett szerencséseknek, hanem mindazokét is, kik ezek szerencséjét irigy szemmel szemlélik. Előtérbe lép a materiális világnézlet, az anyagi javak, a testi élvezetek utáni vak hajsza, felkavarva a társadalom egész szellemi világát, egész lelki békéjét. A tömegeket sorsukkal való elégedetlenség, a meggazdagodás utáni vágy s a szerencsésebbek iránt gyűlölet ragadja meg. A társadalom ezen lelki állapotában nagyobb szükség van a vallásra, mint volt bármikor a múltban. A lelkipásztor nem hagyhatja magára nyáját e megrázkódtatások között; az emberiség kevésbbé nélkülözheti, mint valaha, a vallásnak tisztító, nemesítő, erőt és lelki békét adó segítségét; Isten szolgájának állást kell foglalnia a társadalmat oly mélyen megrázkódtató törekvésekkel szemben. Jézus vallása a szegény ember vallása. Mindaz, a mi valóban a szegény ember javára történik, mindaz, a mi az emberi méltóságot a szegény emberben is elismeri s őt emberhez méltó életviszonyok közé juttatni törekszik, jézusi dolog, Jézus szolgáinak rokonszenvére, támogatására számíthat. De Jézus vallása a szeretet vallása. A jézusi szeretet és az osztálygyűlölet áthidalhatatlan ellentétben állanak egymással. A szeretet hirdetői és az osztálygyűlölet apostolai között kiegyenlíthetetlen az ellentét. És Jézus vallása azt tanítja nekünk, hogy az emberi boldogságot nem a materiális élvezetekben, nem az anyagi javakban, hanem az emberi lélek magasztosabb, nemesebb, tisztább örömeiben kell keresnünk. Ez a felfogás azzal a materialisztikus világnézlettel, mely a szoczializmus alapkövét képezi, kiegyenlíthetetlen ellentétben áll. Nem közönyösség ez az anyagi viszonyokkal szemben. Rút hipokrizis volna egy pár fenkölt frázissal térni napirendre a néptömegek anyagi helyzetének javítására irányuló jogosult törekvései felett. Meg kell becsülnünk a megélhetés anyagi eszközeit, mint minden magasabb és nemesebb élvezet nélkülözhetletén előfeltételét; kötelességünk megszerezni magunknak és embertársainknak azon anyagi eszközöket, a melyek nélkül nem folytathatunk emberhez illő exisztencziát, nem teljesíthetjük hozzátartozóink iránti legelemibb kötelességeinket. Kegyetlen gúny közjólétről beszélni, míg embertársaink nagy tömege a nyomor határain tengődik. Jogosult, indokolt, mindnyájunk rokonszenvére méltó az a törekvés, hogy a tömegek jogos gazdasági érdeke a társadalom gazdasági harczában érvényesüljön. De e törekvések gyűlöletes és veszélyes élét el kell hogy vegye a valóban krisztusi felfogás, mely felebarátot, testvért lát azokban is, kik a gazdasági érdekharczban ellenfélként állanak velünk szemben ; a szeretet munkájának folynia kell a gazdasági harcz küzdelmei között is és át kell hatnia annak a tudatnak a társadalom minden rétegét, hogy az anyagi javak nélkülözhetetlen szükséges eszközök, de csak eszközei a boldogságnak, ennek lényegét nem az élvhajhászat, hanem a szeretet, a szeretet érzése, viszonzása, gyakorlása adja meg. A hol Isten és szeretet van jelen, ott valódi boldogság honol palotában és kunyhóban egyaránt. És üres káprázat minden fény és pompa, sivár az élet szeretet nélkül a legfényesebb palotában is. Ezt a tanítást kell az egyháznak belevinnie a társadalom gondolkozásába, ez igazságot kell hirdetnie szegénynek és gazdagnak egyaránt. Gazdag? Hát bármilyen különösnek tessék is, nézzünk körül: ebben a mai, vagyon és élvek után rohanó társadalomban van-e igazán gazdag ember? Van-e olyan ember, ki meg volna anyagi helyzetével elégedve ? Van-e olyan, ki gyűlölködést, irigységet, elégedetlenséget ne érezne mások nagyobb vagyonának, nagyobb fényűzésének láttára, a kinek számtalan kellemetlen érzést ne okozna az, hogy egyik vagy másik