Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-28 / 17. szám
A mi pedig a liturgikát illeti, megvallom, mindig mosolyogni vagyok kénytelen, ha erre gondolok. Mit is akarunk mi a liturgikával ? Vagy azt akarjuk elérni, hogy megtudják lelkészeink, mikor hogyan kell fungálnunk; vagy pedig azt, hogy utat nyissunk a szélesebb látókörnek és továbbfejlesztésnek. Ha az első a ezél, akkor felesleges e tantárgyra nagyobb óraszámot beállítani, mert azt, hogy mikor mit és hogyan kell végezni egy fungensnek, rövid néhány óra alatt elmondhatjuk akár egy jogászlegátus diáknak, akár egy újdonsült levitának. Ha azonban az istentisztelet elméletének megismertetésével a továbbfejlesztés alapjait akarjuk lerakni, felesleges dolgot cselekszünk, mert hiszen, a hogy a tények mutatják, ezen a téren csak egy jottával sem merünk tovább lépni. De mégis, hogy a tantárgy közöljön is valami mélyebb ismeretet, jó volna az ifjakkal megismertetni az általános keresztyén kultusz szempontjából, különösen a Nagy Konstantin idejéig terjedő liturgiát és pedig nemcsak nagy általánosságban, hanem lehetőleg archeologikus részletességgel. Szükséges volna behatóbban foglalkoznunk az apostoli és ó-katholikus alakzatokkal és fejlődményekkel, a mely tekintetben nem lehet figyelmen kívül hagynunk a popány és zsidó keresztyén őskultusz-alakzatot a zsinagógában, a templomban és a magánházakban, a pogány keresztyén szubjektivebb, szabadabb kultusz charisma didaskaliát (l. Kor. 14, 14.). Üdvös dolog volna ismertetni a Didache tón Apostolónt, a mit kiegészít Chrysostomus liturgiája és az ősrégieket elénk táró görög keleti kultusz, aztán pedig a tudósítások Plinius Secundus, Justinus Martyr, Irenaeus, Tertullian, Cyprian, Clemens, Origenes stb. műveiben. Azután ismertetni kellene a különböző templom-építészeti és berendezési tipusokat is. A mi pedig különösebben a reformáczió egyházainak a kultuszát illeti, bizony igen jó volna ennek keretében ismertetni a lutheránus kultusz fázisait, a különböző ágendák kialakulását. Zwinglinek a mise menetéhez való konzervatív álláspontját, Farel letarolt ürességét, Kálvinnak ez üres alapon való továbbépítését, a zürichi schaflhauseni, berni, baseli, genfi, a bibliahű, himnologikus lendületben valamennyit túlszárnyaló neuschateli, továbbá a rajnai, hollandiai ref. alakzatokat. S ha mindezekre idő nincs a rövid kurzus alatt, legalább a magánolvasmányok útján igyekezzenek a theologusok ezeket megismerni. Hogy felekezeti érdekek és vonatkozásokon magasan felül álló, általános érvényű és megmérhetetlenül nagy kincsek hevernek e téren parlagon, az tagadhatatlan. A mint a „Siona" szaklapból látom, az evangélikusok ugyancsak aknázzák már a kincseket a maguk javára. A mi az énektanítást illeti, annak teljes részletességgel és pontossággal való betöltése feltétlenül szükséges. Vannak missziói állomásaink, a hol a lelkész maga az énekvezér is. Itt ismét egy kívánságot vagyok bátor hangoztatni, t.'i. hogy theologus ifjaink a négy év alatt tanulják meg a harmoniumon való zenélést. A zene már maga finomítja, nemesíti érzelmüket és ízlésüket; azután pedig a harmoniumon játszani tudás kulcsot ad a lelkészek kezébe, hogy megismerjék a reformáczió egyházainak énekeit, s benyithassanak a mennyei zengedezések gazdag tárházába, a melyből gazdag kincseket meríthetnének a mi vajúdó énekeskönyvünk számára. Minden theologiai intézetünkben be kellene tehát hozni a kötelező énektanítás mellé a szintén kötelező harmoniumon tanulást is, összekötve a reformáczió egyházainak ének- és zeneirodalmával. E nélkül a theologiamüveltség teljességét, kultusz- és énekügyünk evangéliomi, tiszta, erőteljes fellendülését még csak nem is remélhetjük. A művelt népek nyelvére nézve pedig feltétlenül oda kell törekednünk, ha kényszerítő erővel is, hogy legalább egy modern nyelvet lehetőleg beszédben, de írásban és olvasásban feltétlenül megtanuljanak a leendő lelkészek. Lehet, hogy elfogult vagyok, de én úgy elméleti, mint praktikus szempontból a német nyelvet tartom nélkülözhetetlenül szükségesnek. Most még csak arra akarok rövid megjegyzést tenni, hogy a theologiai tanári vizsgára csakis a „dicséretes okmánnyal" rendelkezők jelentkezhetnek. Ez még á régi czopf maradványa Ezt szerintem egy oly közvetítéssel kell lemetszeni, mely szerint úgy a vallástanári állásra, valamint theologiai professzori vizsgálatra bocsáthatás feltétele legyen a „dicséretes" oklevél, vagy ennek hiányában az alapos tanulmányozás és készültség sokkal bizonyosabb nyilvánulása, a szélesebb körű theologiai irodalmi működés, a mi az előbbi esetben sem maradhat el. Objectiv. ISKOLAÜGY. A nem állami tanítók fizetésrendezésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása a képviselőházban. A záróbeszédek az ápr. 16-diki ülés derekán végződtek be. Ezek elhangzása után, a mint előrelátható volt, a nemzetiségiek és még egynehány képviselő szavazatát kivéve, a Ház óriás többséggel általánosságban elfogadta a javaslatot a tárgyalás alapjául és kezdetét vette a részletes tárgyalás. Daczára annak, hogy a pártértekezletek szinte egyhangúlag elfogadták a javaslatot', a részletes tárgyalás során a felszólalók temérdek módosítást nyújtottak be, a melyeknek legnagyobb részéhez a kultuszminiszter is hozzájárult. Az e javaslatok folytán eszközölt változtatások nem szolgáltak a törvényjavaslat hátrányára, mert általában véve az egyházak iskolai autonómiájának megvédését és a nemzeti szempontok erősítését czélozták. Az 1. § nál Molnár János a „hitfelekezeti" szó helyébe a „hitvallásos" meghatározást kivánta volna a