Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-31 / 13. szám

napját ázentelje meg : íme a vasárnapi iskola alkalmat ad, hogy neki való környezetben, a gyermek lelkületé­hez alkalmazkodó formában meg is tegye, hogy gyer­meki nyelven dicsérje az Urat. s változatos, a kedélyt megragadó beszélgetés keretében foglalkozzék az örök élet dolgaival. Itt szoktathatjuk hozzá a gyermeket, hogy majd később is nélkülözhetetlen lelki szükségéhez tarto­zik felmenni az Isten házába és a gyülekezetben is dicsérni az Urat. Ma lépten-nyomon halljuk azt a panaszt, hogy mily közönyös az egyháznak sok tagja a vallásos élet iránt. S ennek nagyon érthető oka van. Érdeklődni olyan dolog iránt szoktunk, a miért magunk tettünk valamit; a mit nem rázunk le magunkról bizonyos pénzösszeg lefizetésével, hanem a miért időnknek, erőnknek, életünk­nek bármily csekély részét feláldoztuk. Szervezzünk vasárnapi iskolákat minél több csoporttal s az egyház tagjai, a kik e munkában részt vesznek, nemsokára érdeklődni fognak az egyház minden egyéb ügyei iránt is és áldozatkészségükkel bizonyítani is fogják azt, Ezzel nem akarom azt mondani, hogy bárkire rábízzunk ilyen munkát. De a kiben van Krisztus iránti szeretet s a kiben van hajlandóság, hogy az Úrnak e téren szolgál­jon, annak adjunk erre módot. A lelkész által, vagy más alkalmas személy által vezetett „előkészítő órák" vagy az egyes lapokban külön e czélból írt magyaráza­tok megadhatják egyik-másik vasárnapi iskolai tanító­nak azt a tárgyi készültséget, a mire szüksége van. Itt is csak a kezdet nehéz. Magyarországon már van több mint 150 vasárnapi iskola, körülbelül 300 tanítóval és 4500 tanítvánnyal. Budapesten két évvel ezelőtt vasárnapi iskolai szövetség jött létre, mely kéthavonkénti összejöveteleivel, kurzusai­val, nyilvános ünnepélyeivel alkalmat óhajt adni a vasár­napi iskolai taüítóknak, hogy egymást támogatva, előbbre vigyék ezt az ügyet. Ez a szövetség márczius 13-én este 7 órakor tartotta szeretetvendégséggel összekötött máso­dik évi gyűlését. A távolabb álló köröket is érdekelni fogja, hogy f. évi május 20—23. napjain nagy vasárnapi iskolai világkongresszus lesz és pedig Rómában. Ilyen világ­kongresszust Öt évenkint szoktak rendezni. Az utolsót Jeruzsálemben tartották s vonatkozással Pál apostol (Ap. csel. 19, 21.) a „Hét halom városá"-ban fognak ezidén összejönni a világ minden részéről a vasárnapi iskolai munkások. Tagadhatatlanul méltó hely egy ilyen összejövetelre az a város, a hol Pál apostol prédikált „nem szégyelvén az evanangéliumot", a hol számtalan vértanú a börtönök­ben, a czirkuszokban bizonyította meg Krisztushoz való hűséget. Ez évben történt meg először, hogy a rendező bizottság meghívta a magyarországi vasárnapi iskolákat is. Örvendetes volna, ha minél többen mennének el, egyrészt bizonyságot tenni arról, hogy nálunk is vala­melyes fejlődés mutatkozik e téren, másrészt hogy ott, PÁPA a hol száz meg száz ez ügyért lelkesedő férfiú és nő összejön, magunkban is élesztgessük a lelkesedés tüzét. A vasárnapi iskolai szövetség elnöke (Budapest, Y. Hold-u. 17. I. em. 5.) készséggel szolgál felvilágosí­tással azoknak, kik a kongresszuson való részvétel iránt érdeklődnek. V. J. KÜLFÖLD. Principal Rainy temetése. (Edinburghi levél.) Edinburgh, 1907. raárcz. 7. Ma temette el az „Egyesült Skót Szabad Egyház" ezrek és ezrek részvétele mellett legnagyobb fiának, a „New College" principálisának és két ízben megválasz­tott moderátorának Ausztráliából hazahozott hamvait, Az útvonalakat ellepő nép tízezrei, a temetésen meg­jelent testvéregyházak és városok képviselői bizonyságot tettek arról, hogy dr. Rainy Róbert nemcsak egyházá­nak, hanem hazájának is „legnagyobb fia" volt az elmúlt évtizedekben. A már 81 éves aggastyánt, kiben még mindig erő­sen bízó és lelkesedni tudó ifjú lélek lakozott, végtelen tisztelettel és szeretettel vette körül mindenki. Az ő nevéhez fűződik a skót egyház legutóbbi korszakának legnevezetesebb eseménye: a „szabad egyház" és az „egyesült presbiteri egyház" uniója. Egyházának az egyesülést követő nagy küzdelmei az amúgy is hajlott korú aggastyán erejét megtörték. Október 17-én szerepelt idehaza utoljára. Kétség és re­mény között nyitotta meg az otthonából még mindig számüzötten élt „New College" hatvanadik tanévét. Ott búcsúzott el ausztráliai útja előtt az őt rajongásig sze­rető tanítványaitól és tanártársaitól. Csak „egy időre" búcsúzott, de a Gondviselés úgy akarta, hogy „örökre". Egy hét múlva, október 24-én indult el hosszú — ós utolsó útjára. Az állomásra kikísérték barátai és tisztelői. A mint a Londonba menő gyorsvonat abla­kából kezeit áldólag fölemelte utolsó búcsúzásra, sokak szemében megcsillant a könny, sokaknak lelkében föl­elevenedett az „Apostolok cselekedete" könyvének egy képe: a mint Pál apostol az cfezusi öregektől búcsút vesz (201 7 —3 8 ). . . „Megkeseredtek vala . . ., hogy ők többé az ő orczáját nem látnák". A déli tengeren nagy vihar dult, mely kis erejét is végkép tönkretette. Deczember 8-án érkezett betegen Melburne-be. Megrendülve értesültek a jó skótok az aggasztó hírekről. Deczember 22-én megjött a lesújtó hír. A részvét és fájdalom hangja a lapok hasábjain napokig, hetekig talált mindig valami új mondanivalót az ő jóságáról, nagy lelkéről. A templomokban külön istentiszteletet szenteltek emlékezetének. Gyűléseket tar­tottak. Az angol parlament is lerótta egyik ülésén nagy MNYTÍRÍ

Next

/
Oldalképek
Tartalom