Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-31 / 13. szám

Ebben a hitben „állunk" mi is, mint a hogy ebben állottak azok is, a kiknek az először hirdettetett és megíratott. Ezen a hiten épült fel és áll ma is Istennek egyháza, a hivők közössége; ez a hit kötözi egybe a „szenteket" az élő Krisztussal, a küzdő egyházat a győzedelmessel. Ez a hit edzi meg sokszor már hanyatlani kész karjainkat, hogy felserkenjünk az igazságra, igyekezvén bővölködni az Úrnak dolgában, mert tudjuk, kebleinkben hordozzuk azt a hitet, reménységet: „hogy nem hiábavaló" . . azt a bizonyosságot: hogy meg nem szégyenülünk, hogy a kik Istent szeretik, azoknak mindenek egyaránt javukra vannak. Magunk köré tekintve járunk bánattal, sokszor könyhullatással, a „vetőmagvat sírva hintvén megyünk tova" ; de nem csüggedünk: miénk az egész igéret, s így az is, hogy: „vigadozással jövünk elő, kévéket emelve". Ezért a hitért, reménységért, bizonyosságért adunk hálát a húsvét ünnepében az Örökkévalónak, mondván: „az Istennek legyen hála, a ki adott nékünk diadalmat az Úr Jézus által". Ebben a hitben óhajtunk a feltámadott, örökkön élő Krisztusnak hű bizonyságai lenni, kérve az Istent, hogy töltsön el az 0 szent Lelke által bennünket a mi bizonyságtételünk ideje alatt húsvéti örömmel, hittel, lelkesültséggel és a győzelem reménységével! P. Egyházi törvényeink megerősítése. Pokoly József e lap 5. és 6. számában tartalmas czikkben foglalkozott a zsinat és a kormány legutóbb egyházi törvényeink jóváhagyása körül követett eljárásával. És ámbár végeredményében Ő is azt mutatja ki, a mi nekem is czélom volt, hogy a kormány eljárása nem volt törvényszerű s épen e miatt a zsinat magatartása is a kormány tényével szemben nem kifogástalan, mégis, mivel első czikke kezdetén e lap 2. számában közölt czikkemet súlyos váddal illeti, kénytelen vagyok e váddal szemben a dologra visszatérni. Az egyik vád, hogy gyanúsnak találja közjogi szempontból a „királyi jog" hangoztatását s kifejti, hogy nálunk fentartott királyi jogok nincsenek stb. Hát hiszen fenntartott királyi jogról — gondolom — nem is beszélt senki; világos, hogy a magyar közjog ilyent nem ismer. Sőt maga az is, hogy az 1790—91. XXVI. t.-cz. — tehát országos törvény — ruházza a királyra azokat a jogokat, melyeket azelőtt az országgyűlés gyakorolt, s e törvény szabja meg, hogy azok a nemzet által a királyra ruházott jogok — királyi jogok — miképen gyakorlandók, eléggé meggyőzően hirdeti, hogy miként minden egyéb királyi jognak, úgy az egyházakkal — s ez esetben a prot. egyházakkal — szemben megállapított királyi jogoknak is a nemzet a forrása. E tekintetben tehát azt hiszem, semmiféle nézetkülönbség fenn nem foroghat. A másik dolog, a mire vissza kell térnem, az a kérdés, hogy a zsinati törvények jóváhagyására vonatkozó királyi jog a legfőbb felügyeleti jognak egy része-e, mint a hogy ezt Pokoly és Benedek S. állítják, utóbbi hivatkozva Ferdinándy Géza közjogászunk nézetére is, vagy pedig egy külön — a felügyeleti jog korlátain túl — kiterjesztett és megállapított királyi jog, mit én úgy fejeztem ki, hogy ez által a király egyházi törvényhozásunk másik faktorává tétetik. Tisztán akadémikus értékű ugyan az e fölött való vita, mert hiszen akárhonnan származtatjuk is, e jog megvan s a törvényben megszabott módon gyakorlandó. Mégis, részben a magam igazolására s főképen annak megmutatására, hogy álláspontom közelebb jár az igazsághoz, szólok e kérdésről is. Benedek S. könnyen és hamarosan elintézi ezt a kérdést, hivatkozván e törvény szavaira s idézvén a 4. szakasz második bekezdését, mely így kezdődik: „Ennélfogva Ő császári királyi Felsége az őt megillető legfőbb felügyeleti hatalomnál fogva" stb. Csakhogy e szavak nem a zsinati törvények jóváhagyására vonatkoznak. Az előző bekezdésben arról szól a törvény, hogy „a mindkét hitvallású evangélikusok, a vallásra tartozókra nézve csupán saját vallásuk felsőségeitől függjenek s e fokozatos felsőbbségnek bizonyos rendje legyen" stb. Erre következik a második bekezdés, mely igaz, hogy úgy kezdődik, mint Benedek S. idézi, de a hová ő stb.-t ír, ott már az van, hogy „a mindkét hitvallású evangélikusokat bővebben ki fogja hallgatni s gondoskodik, hogy ez ügyben bizonyos rend állapíttassék meg" stb. Az idézett hely tehát az evangélikusok meghallgatására s arra vonatkozik, hogy a király, legfőbb felügyeleti hatalmánál fogva, gondoskodik a protestáns egyházban fentartandó rend és fegyelemről. Hogy a zsinattal szemben megállapított királyi jogot a törvény maga is külön s a legfőbb felügyeleti jogon túl terjedő jognak ismeri: bizonyítja ezt az is, hogy e jog körülírása után kiemeli, hogy ezenkívül a legfőbb felügyeleti jog mindenekben épségben marad, s e jog a törvényes kormányszékek útján gyakorlandó. Ezekből megállapítható tehát, hogy a) a törvénynek a zsinatra vonatkozó rendelkezése a királynak jogot ád az egyházi törvényhozásban; b) a legfőbb felügyeleti hatalom gyakorlása pedig a királyt, mint a végrehajtó hatalom birtokosát illeti. Az első pontra nézve — mit előző czikkemben úgy fejeztem ki, hogy a király az egyházi törvényhozás másik faktora — bizonyságok: 1. hogy zsinat a király engedélye nélkül nem tartható ; 2. hogy a zsinaton résztvevők száma, a zsinat helye, sőt a zsinaton tárgyalandó ügyek is a király jóváhagyásától függenek;