Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-17 / 11. szám

előtt 1, új kenyérre 1, új borra 1, közönséges 5. A propozicziók: 1. Ama Jézus. 2. Jézus zörget. 3. Az igazság bizonysága. 4. Keressük az Urat! 5. Leánynézőben. 6. Még egyszer leánynézőben. 7. Izsák házassága. 8. Jézus és Júdás. 9. Júdás és Jézus. 10. Az áruló sorsa. 11. Jézus siralmai. 12. Golgotha felé. 13. Az üres sir előtt. 14. A bezárt ajtó. 15. Az eltávozó Jézus. 16. Izráel lelki országa. 17. A véres hajnal. 18. A második véres hajnal. 19. Szántás idején. 20. Az Úr házának plántái. 21. Egy kosár nyári gyümölcs. 22. Nábót szőleje. 23. Három kölcsönkenyér. 24. Az élet ama vize. 25. Amaz igaz szőlőtő. 26. A keresztyén varrónő. 27. A vallás és a só. 28. Hit és látás. 29. Látás és hit. Szerző búcsúszavából a következő részletet még ide kell soroznom. Azt mondja ugyanis, hogy „van e gyűjteményben három beszéd (én úgy látom, kettő) Júdásról, melyekről nem tudom biztosan : teljesen eredetiek-e vagy a vázlatot idegen szerzőtől vettem át? Ezt elfeledtem följegyezni kéziratomra. E vallomással tartozom. Máshonnan kölcsönzött eszmék mindegyikben lehetnek. De azt jó lélekkel állíthatom s állítom is, hogy azok úgy átszűrődtek egyéniségem rostáján s annyira átidomultak, miként bátran tekinthetem sajátomul. Tíz kötetre terveztem a „Hit Temploma" beszédgyűjteményt. A kézirat meg is van; de nagyon kétséges, hogy tervemet siker koronázza, mert az előfizetők csekély száma miatt ez a kötet is áldozattal jár." Hát ez nem új dolog, hogy a prot. egyházi írónak Magyarországon szomorú sorsa van.- A mit körülbelül egy évtizeddel ezelőtt mondott egyik szerkesztő keserűségében, úgy van még ma is, hogy csaknem egy és ugyanazon kicsiny sereg tart fenn minden vállalatot; a nagy többség pedig alig méltatja figyelemre azokat, a kik küzdelemmel és nagy áldozatokkal igyekeznek a közjónak szolgálni. Vájjon mi ennek az oka? Garzó Gyula. BELFÖLD. A ref. zsinat VH-dik ülésszaka. A ref. egyház országos zsinata f. hó 12-én ült össze újból, megnyittatása óta immáron hetedszer, hogy bevégezze törvényalkotó munkálkodását és elintézze a legfelsőbb intézkedése körébe tartozó, még függőben maradt ügyeket. A zsinat atyái, különösen a lelkészi elem, meglehetősen forrongó hangulattal seregeltek össze. A törvényeket megerősítő királyi leirat appendixe, a mely a protestáns sajtóban méltó felháborodást keltett, a legmélyebb elégedetlenséggel és aggodalommal töltötte el a lelkeket. A levegőben robbanásra kész elemek szállongtak, s már a megnyitás előtti beszélgetésekből és vitatkozásokból világosan látszott, hogy ha ezeknek az elemeknek alkalmas szelepet nem biztosít a vezetőség, baj lehet a zsinaton. Ezt a puskaporos hangulatot egyik világi zsinati képviselő a bizalmas értekezleten az egyházi sajtónak tulajdonította s erősen meg is vádolta miatta. Ezt a vádat azonban nemcsak könnyen, de lelki gyönyörűséggel hordozza el az egyházi sajtó s hordozzuk el mi is, a kik elsők voltunk a zaj-támasztásban s figyelmeztettük a zsinat atyáit a megerősítő záradékban fenyegető veszedelemre. Nem vindikáljuk a prot. sajtónak azt az érdemet, hogy csak ő nyitotta fel a szemeket. Hála Istennek, vannak nekünk világosan látó embereink a prot. sajtó szemnyitogatása nélkül is! Az azonban jól eső érzéssel tölt el bennünket, hogy nemcsak kötelességünket teljesítettük, a mikor zajt csaptunk, hanem kifejezett aggodalmaink az igazi közvéleményt is tolmácsolták, s hogy ennek a közvéleménynek a nyomása megülte még azoknak a lelkét is, a kik az ominózus záradék létrejövetelében vagy részesek voltak, vagy abban veszedelmet nem láttak, s kénytelenek voltak kompromittálni a közvéleménnyel. Annak a tisztelt zsinati tagnak, a ki a prot. sajtót a bizalmas értekezleten megtámadta, meglehet a maga egyéni véleménye a záradék felől; azt azonban kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy az ebben a kérdésben elfoglalt álláspontunkra és munkánkra vonatkozó megrovását tisztelettel visszautasítjuk, azzal a tudattal, hogy csak kötelességünket teljesítettük, és azzal a biztosítással, hogy ezen kötelességünket teljesíteni fogjuk ezentúl is és nem engedjük, hogy egyházunk szabadsága, jogai, érdekei akár a kormány által sértessenek, akár pedig a saját embereink által a politikai és egyéb érdekek mocsarába fulasztassanak. A zsinat első napja, a mi a hivatalos ülést illeti, elég szürkén, érdektelenül indult meg. Két mozzanata azonban az ülésnek mégis kiemelkedőbb volt. Az egyik az a sajnálattal tudomásul vett elnöki bejelentés, hogy az Ősz pátriárka: Kun Bertalan, a ki 90 év terheivel vállain bámulatos lelki és testi kitartással elnökölt a zsinat hat előző ülésszakán, most az utolsón, lehet mondani a legfontosabbon, gyengélkedése miatt meg nem jelenhetett. Ősz pátriárkáink: Kiss Áron és Kun Bertalan, egyik a másik után kénytelenek távol maradni fontos tanácskozásainktól. Vajha a helyökbe lépők méltón pótolhatnák őket! A másik kiemelkedőbb mozzanat az a legfelsőbb kitüntetés, a melyben Sass Béla debreczeni theol. tanár, az egyet, konvent és a zsinat jegyzője részesült, megkapván érdemei elismeréséül a harmadosztályú vaskoronarendet. A kormány a rendjel feltűzésével a zsinat világi elnökét: br. Bánffy Dezsőt bízta meg, a ki e megbízatásának szép beszéd kíséretében, a zsinat lelkes éljenzése között felelt meg, Ezeken kivül fontosabb s érdekesebb mozzanata nem igen volt az első ülésnek. Antal Gábor elnöklő püspök emelkedett megnyitó imádsága után a megalakulás történt meg; ezután pedig a különböző elnöki