Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-17 / 11. szám

Tudomásul vette a miniszteri megtagadó intézvényt, mert csak Kisszentmárton ügyét nézte, nem pedig magát az elvet, mely ha következetes alkalmazásra talál — a mint mutatkozik — végzetes lehet egyházi, nemzeti és közművelődési szempontból egyaránt. Nézetem szerint legczélszerűbb volna, ha az esetek összegyűjtésével a „Prot. Közös Bizottság" kérvényt intézne az országgyűléshez a törvény helyes értelmezése végett, a melyben kimondandó lenne az, hogy meglevő iskolák a tankötelesek számának apadása miatt az államsegélytől meg nem foszthatok, sőt a hol a lakosok száma a korkövetelte iskolák felállítására önrejökön képtelenek, erre államsegéllyel képesítendők. A hivatkozott 44. §. pedig módosítandó lenne, mivel a községi iskolák ideje lejárt s helyökbe az állami iskolák léptek, olyformán, hogy a hol 30 tanköteles (az ismétlőket is odaértve) van, a kik a meglevő felekezeti iskolákba járni nem akarnak, a község segélyével állami iskola állítandó. Rossz politikának tartom két kézzel adni a segélyt olyanoknak, a kik a nélkül könnyen ellehetnének, s megtagadni azoktól, a kik a nélkül nem élhetnek; villamlámpákat gyújtani a tehetősöknek s elfújni a szegénynek olajmécsesét. Pedig ez történik. És ezen segíteni kell, de mielőbb ! Nagyváty. Morvay Ferencz, ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Törvényjavaslat a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és felekezeti néptanítók járandóságairól. (Folyt, és vége.) Megokolás. Ennek a törvényjavaslatnak kettős czélja van : egyfelől rendezni kívánja a községi és hitfelekezeti néptanítók fizetését akkép, hogy képzettségük és állásuk igényeinek megfelelő, tisztességes megélhetésük biztosítva legyen, másfelől biztosítani törekszik a ktilömböző jellegű iskoláknál az állami és nemzeti érdekek megóvását. Az első czél tekintetében a pénzügyminiszterrel egyetértőleg elmentem odáig, a meddig az állam pénzügyi erőforrásainak megtámadása nélkül elmenni lehetett. Az alapfizetés minimumát ez a javaslat 600, illetőleg 800 koronáról helyi tekintetek szerint 1000,1100 és 1200 koronára emeli; az eddigi törvényben megállapított 5, egyenkint 100 koronás korpótlék helyett 4, egyenkint 200 és 2, egyenkint 100 koronás korpótlékot vesz föl; végre a kántori fizetést a felekezeti tanító fizetésébe betudandónak meghagyja ugyan, de a tanítói nyugdíj megállapításánál is számításba veszi. Kimondja végül a javaslat azt az elvet, hogy a megállapított állami fizetéskiegészítés le nem szállíttatik, ha az iskolaföntartó az abban részesülő tanító fizetését annyival emeli, a mennyi szükséges, hogy a kiegészített fizetés a hasonló fokozatban levő állami tanítóéval egyenlő legyen. Ez az intézkedés hidalja át a különbséget, a mely az állami és a községi és hitfelekezeti tanítók javadalmazása közt a tanítói működés első öt esztendején túli időben a mostani rendezés után is föninarad és a mely mindössze 200, illetőleg 400 koronát tesz ki. Ezenkívül csak azok az állami tanítók élveznek a többiekkel szemben némi előnyt, a kik kántori teendőket is teljesítenek és ezért külön díjazást kapnak; ez azonban nyugdíjukba be nem s/ámíttatik. Az állam bizonyára nem vádolható méltányosság hiányával, midőn azoknak a tanítóknak illetményeit, a kikkel ő egészben nem rendelkezik, állami segítséggel ennyire közelhozza saját alkalmazottainak javadalmazásához és egyszersmind az iskolaföntartóknak utat nyit arra, hogy a fönmaradó, nem igen nagy külömbözetet kiegyenlíthessék. Ha pedig a nyugati kulturállaniokban létező tanítói fizetésekkel hasonlítjuk össze ezt a rendezést, úgy azt fogjuk találni, hogy a magyar néptanító fizetése, állami és nem állami tanítóé, nem igen marad el a legelőrehaladottabb országok tanítóságának fizetésétől, sőt hogy e tekintetben egynémely, a közműveltség magas fokán álló és nálunknál vagyonosabb nemzet marad majd el mögöttünk. A mi már most az állami és nemzeti érdekek biztosítását illeti, a javaslat, bár nagyban és egészben az 1893. évi XXVI. törvényczikk kerékvágásában halad és népoktatási szervezetünknek az 1868. évi XXXVIII. és 1876. évi XXVIII. törvényczikk által megállapított alapvető elveit nem érinti, mégis több fontos új intézkedést tartalmaz. Ezeknek megalkotásánál igen egyszerű szempont vezetett. Az állam nemcsak tiszteletben tartja a hivatott társadalmi tényezőknek, nevezetesen a hitfelekezeteknek iskolafentartási jogát és hivatását, hanem kész őket e jog gyakorlásában, e hivatás teljesítésében anyagilag is támogatni, mert a józan és mellék tekintetek által nem befolyásolt magyar kultúrpolitikának nem áll érdekében bármely oly tényező megbénítása, mely nemzeti irányú kulturmunkát akar végezni ós erre a czélra az egyéni áldozatkészséget fölébreszteni képes. De ennek a támogatásnak, sőt e jog és hivatás elismerésének egy föltétele van: az, hogy minden iskola kifogástalanul hazafias állampolgári nevelést adjon, a mit minden józan fölfogás amúgy is az erkölcsi nevelés egyik kiegészítő részének tekint. A mely iskola e követelménynek meg nem felel, „annak állami segélyezése visszaélés volna a hazafias adózók filléreivel, annak megtűrése kötelességmulasztás a nemzet létérdekeivel és az ily ily iskolának kiszolgáltatott gyermekek jövőjével szemben. Az államhatalom első föladatai közé tartozik tehát ezeknek a követelményeknek föltétlen biztosítása, mert teljesítésüket senki jóindulatától függővé tenni nem lehet, hanem úgy a törvényhozás, mint a végrehajtás terén intézményes biztosítékokkal kell ellátnia." Ezekből kiindulva, a javaslat állami szempontból a nem állami iskolákkal szemben kétféle követelményeket állít föl: először olyanokat, a melyek teljesítése az állami és nemzeti érdek megóvásának minimuma gyanánt jelentkezik, melyek tehát minden iskolára nézve kötelezők, tekintet nélkül arra, élvez-e állami segítséget, vagy nem, és ezeken felül még olyanokat, melyek az állami segítség igénybevételének föltételeit képezik. Minden iskolától az államellenes irányzatok kerülésén felül még azt követeli a javaslat, hogy a magyar czímernek és zászlónak, a magyar történeti emlékeknek és ezek révén a hazafias szellem pozitív ápolásának tért nyisson, hogy az állami nyelv tanításában elérje azt a minimális eredményt, mely az 1879. évi XVIII. törvényczikk szándékának megfelel és ezzel a nemzeti összeforradás ügyét szolgálja, és hogy a tanító a magyar király, magyar haza és magyar alkotmány iránti hűségét esküvel megerősítse. Az állmi segít-