Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-02-17 / 7. szám

eseményekből levonhatunk, sőt le is kell vonnunk. Ezek a tanulságok szerintem annyira fontosak, hogy nagyon is képesek módosítani azok felfogását, kik előbb az állami beavatkozás feltétlen hívei voltak, föltéve persze, hogy előttük egyházuk jövője kellő súllyal bír. Nekem azonban úgy látszik, hogy sokan vannak az 1848. évi törvény végrehajtását sürgetők között, a kiknek szemében az, hogy milyen hatása lehet az államra támaszkodásnak a távolabbi jövőben, nem bír sok súllyal, azzal szemben, hogy általa a mai, elismerem, nyomasztó viszonyokból, lehetséges lehet szabadulni. Morvay Ferencz úr e lapban nem rég megjelent dolgozatában egyenesen arra az álláspontra helyezkedik, hogy a fedezet kérdése elől a kormány és törvényhozás el nem oldaloghat, s a fedezendő összeg nagyságát ne is a törvényhozás, hanem az egyházak állapítsák meg. Miként volna terve a mi nemzetiségi viszonyaink között keresztülvihető, azt nehéz jól elképzelni. De nem ez itt a fődolog. A kérdés sarkpontja az, vájjon, tekintettel a franczia példára, nem eshetik-e meg, hogy az állami segítés egy szép napon megvonatván, a kivánt segítés a végső romlásnak forrásává válhatik az egyházra és veszedelemmé a nemzetre nézve ? Ki van-e zárva, hogy nálunk is jöhet egy, a vallással nem törődő, sőt egyenesen istentagadó kormányzat és parlamenti többség? Hiszen a szocziáldemokraták határozottan ide törekesznek. Vagy jönnek emberek, a kiknek sikerül huzamosabban otthont teremteni maguknak a hatalom berkeiben ? Akkor az egyházaknak vagy meg kell hunyászkodni a hatalom előtt, vagy pedig el kell majd tűrni, hogy az bánjék velük tetszése szerint. Lehetséges lesz-e akkor csak olyanféle ellenállás is, mint a Thun-féle pátenssel szemben kifejlett? Mikor reszketni kell az állami hozzájárulásért? Pedig magánál a gondolatnál, hogy az egykor büszke, daczos, saját becsületéből megélni tudó protestáns egyházak ott görnyedjenek meghajolva és megalázva a hatalom urai előtt, érezzük, hogy ez ezeknek végét, mert ethikai tartalmuk teljes kiszáradását is jelentené. Az ellen, hogy ez bekövetkezzék, nem látok sehol biztosítékokat, nem még a tervezők fejében sem, mert fel kell tenni, hogyha ilyenek lennének, azokat nem rejtenék véka alá. Belé menni az állami segítés fölemelésébe, kellő biztosítékok nélkül, valóban végzetes könnyelműségnek tűnik fel. Az a helyzet, melybe a franczia r. katholikus egyház, a nép többségének vallása, belé jutott, nem igen tűnhetik fel senki előtt sem kívánatosnak. Ennek a jövőnek pedig mi is ki leszünk téve, ha biztosítékok nélkül követeljük a további állami segítséget. A veszedelem annál szembeötlőbb, mert nekünk nyakunkon ülnek az örökké éber osztrák abszolút törekvések is. Többen vannak, kik velem együtt ezeket a nézeteket vallják és ép ezért az igen tisztelt Szerkesztő úr, vagy más, ki erre hivatott, nagy szolgálatot tenne ez ügynek, ha eloszlatná kétségeinket, kijelölve azokat a tényeket, melyek alkalmasak arra, hogy aggodalmainkat szétszórják és alap nélkül valóknak tüntessék föl. Az én szememben az önmagára támaszkodó, mástól nem kérő protestantizmus az ideál, és ha lesznek, kik erre azt mondják, hogy az ideál fenntartásához és eléréséhez gyengék vagyunk, igazuk lehet. De akkor, midőn az állami segítség fokozását kérik, kötelességük legalább kimutatni azt, hogy ezt elnyerve, egyházi férfiaink és egész felekezetünk a mainál nagyobb eréllyel fognak törekedni arra, hogy az állami segítés legföljebb átmeneti időre szóljon s arról maguk a protestánsok lemondhassanak, ha az veszedelemmel járna az egyházra nézve. Ez persze belső kiépítés, a hitélet erősítése, a protestáns öntudat felszítása nélkül, nem lesz lehetséges. Lehet-e ezt remélni, ha a papság minden reményét és boldogságát az állami segítség elérésébe, illetőleg megtartásába veti? erre feleljenek azok, kikben több az optimizmus, mint e sorok írójában. * Bernát István. A budapesti ref. theol. akadémia tanári karár;ak javaslata a theol. tanterv és lelkészképesítő vizsgák reformja tárgyában. A theol. akadémiai tanterv megállapításánál, illetve módosításánál kell, hogy ama követelmények legyenek irányadók, a melyeket az egyháznak a mai, részben változott viszonyok figyelembe vételével, a lelkészjelöltekkel szemben fel kell állítania. Ezen követelmények: kellő filozófiai képzettség, a szocziális tudományokban való jártasság, a pedagógiai tudományok főbb elveinek, az egész iskolai, nevelési rendtartásnak, az egyház múltjának, jelen helyzetének, szervezetének alapos ismerete, az öntudatos, tudományosan megalapozott hit, a ker. életet mozgató, ker. hitből eredő erkölcsi elvek ismerete, a „szolgálatban" való olyan jártasság és tájékozottság, hogy ez biztos útmutatóul szolgáljon a jövő munkájára nézve, — és mindenekfelett a legfőbb követelmény a lelkészjelöltekkel szemben: a bibliában való teljes jártasság. A régi, 1883-ban készült tanterv megalkotóit is ezen szempontok vezették; de a több, mint 20 éves tapasztalat mindeneknél megérlelte immár azt a meggyőződést, hogy ezen, alapjában véve helyes elvekből kiinduló tanterv módosításra, illetve némely részeiben mélyreható és pedig olyan irányban eszközlendő reformra szorul, hogy ennek alapján a lelkészképzés, a bölcsészeti, elméleti alapozás szükségességének kellő méltánylása mellett, „bibliásabbá" és „gyakorlatiasabbá" tétessék. * Az itt kifejezett tiszteletreméltó aggodalmakra legközelebb megadjuk a választ. Szerb