Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-17 / 7. szám
Előrebocsátjuk itt még, hogy nem óhajtunk paragrafusokba szedett, egészen részletező reformtervezetet adni a tantervre és vizsgarendre vonatkozólag. Azt hiszszük, hogy a különböző javaslatokban foglalt elveknek összeegyeztetése, illetve szakaszokba való leszűrése majd az erre illetékes faktorok feladata leend, ós ezen feladatnak sikeres, lehetőleg mindeneket kielégítő megoldására a túlságos részletezés, paragrafusokba való öntés csak zavarólag hathat. I. Az egyes tantárgyakra vonatkozólag a következő javaslataink vannak. 1. A mi a filozófia tanítását illeti, ez maradhat ott, a hol eddig is taníttatott: az eddigi óraszámban (heti 4 óra); de javasoljuk, hogy a filozófia történetének tárgyalására vonatkozólag a tanterv azt az utasítást tartalmazza, hogy úgy az egyes bölcsészeti rendszerek ismertetésének, mint általában a bölcsészeti tudományok előadásának ott, a hol erre szükség van, lehetőleg apologetikus íze és jellege is legyen. A miért is utasítandóknak véljük az egyes fenntartó testületeket, hogy theol. akadémiáikon, illetve fakultásaikon, külön filozófiai-pedagógiai tanszék felállításáról gondoskodjanak. 2. A pedagógiai tudományok köréből a módszertant, mint tisztán szaktudományt, a mely eddig heti 2—3 órán adatott elő, elhagyhatónak véleményezzük. A pedagógia, illetve pedagógia történetének előadására is heti 2 órát elégségesnek tartunk. Ezek helyett szükségesnek tartjuk, hogy az új tantervben gondoskodás történjék az egész (nép-, közép- és felső) iskolai rendtartás, valamint a szocziologia előadásáról, illetve kötelező hallgatásáról. 3. A vallásbölcsészetre (a történelmi résszel együtt) vonatkozólag a régi tanterv intézkedéseivel szemben semmi megjegyzésünk nincs. Ezen tantárgyak képeznék az első, bölcsészet-pedagógiai tan csoportot; és szükségtelen hangsúlyoznunk, illetve ismételnünk, hogy ezeknek sikeres tanítása, még ha a vallásbölcsészetet más csoportba sorozzuk is, nagyon szükségessé teszi minden lelkészképző - intézetnél egy külön, más intézettel meg nem osztott tanszék felállítását. A filozófiai és neveléstudományok szakmája megkívánná, hogy ezek a.második év végén, illetve a harmadik tanév elején meghagyandó alapvizsga tágyai közé felvétessenek. 4. A mi az egyháztörténet — egyetemes és hazai — tanítását illeti, erre nézve az eddigi sorrendnek fenntartását véleményezzük. Kezdődjék ez továbbra is a? egyetemes egyháztörténet előadásával, az első és második éven, az eddigi óraszámban és képezze ez továbbra is egyik fontos tárgyát az alapvizsgának. A magyar prot. egyháztörténetre nézve javasoljuk, hogy ez a maga nagy fontosságához képest ne csak, mint eddig, egy éven, a IV. éven, hanem két éven át, a III-dik és IV-dik éven — ha mindjárt az utóbbin csak heti 2 órán is — adassék elő. Azért is szükséges ez, hogy ekként nagyobb gond legyen fordítható az atyák és dicső elődök szellemi termékeinek alaposabb megismertetésére. A magyar prot. egyháztörténetet egyébként, a később előadandó tervezet szerint, az első lelkészképesítő vizsga tárgyai közé óhajtanánk felvétetni. 5. A mi a szisztematika-theologiát illeti, ennek első része, a ker. hittan, nézetünk szerint továbbra is a III-dik éven, heti 4—5 órán adandó elő, két féléven át. Itt ama változtatást javasoljuk, hogy vétessék fel a hittan előadásának körébe, a szimbolikán kivül, a dogmák története is. Ez utóbbi, mint önálló tantárgy, ekként kiesnék ugyan a tantervből, de ez megtörténhetnék minden hátrányos következmény nélkül, mert hiszen a dogmatörténet nemcsak itt, mint a rendszeres hittan megértetésének természetes előzménye tárgyaltatnék, hanem főbb vonásaiban előfordul ez még a ker. egyház történetében is. 6. A ker. erkölcstanra nézve csupán azt javasoljuk, hogy ez az első lelkészképesítő vizsga megkönnyítése czéljából soroztassék a második képesítő vizsga tárgyai közé. Jó dolognak tartanánk, ha a második képesítő vizsgálaton is szerepelne egy, a gyakorlati ker. élettel szoros összefüggésben levő elméleti tudomány. 7. A mi a gyakorlat-theologiát illeti, a régi tanterv e tekintetben lényegesebb változtatásra nem szorul. A fődolog itt az, hogy álljon elegendő óra rendelkezésre a szemináriumok részére is. Legyen a gyakorlati theol. előadása igazán a gyakorlati életre szóló, a szolgálat elméletén kivül nyerjen a lelkészjelölt ennek minden ágában gyakorlati, a lehetőség szerint tényleges útmutatást, illetve jártasságot. Természetesnek találjuk a gyakorlati theol. legifjabb ágának, a belmisszióról szóló tannak a fenti elv szerint való bevonását e tudomány körébe. A lelki gondozásról szóló tannak ez most már elengedhetlen alkatrésze kell, hogy legyen. Helyesnek tartanánk, ha a liturgikában és különösen az ehhez tartozó énekügyben, énekeskönyvben való jártasságukról a lelkészjelöltek már az első képesítő vizsga alkalmával adnának számot. 8. Az egyházjogtan, mint eddig, úgy ezután is, a IY. év tantárgyát kell, hogy képezze. Külön észrevételünk e tárgy előadására vonatkozólag nincs. Mint eddig is, az új tantervben is kell, hogy az egyházjogtanra előkészítő studiumként felvétessék a magyar állam iÉi - — A —J? ^ U m A —^ Egyházfelszerelő és oltárépitő mü-Savóra es Housner