Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-02-04 / 6. szám

Hasonló érthetetlen erőpazarlást látok én az országos Kálvin-egyesület alapításában is. Annál inkább, mert munkásságának teréül a társadalmat, tárgyául a szocziális kérdések és törekvések tisztázását választotta. így hát teljesen független a szoros értelemben vett felekezeti czéloktól, törekvésektől és érdekektől. Alig hiszem, hogy valaki komoly érvet tudna felhozni annak megokolására vagy csak igazolására is, hogy a szocziális teendők a felekezetek szerint való szigorú eltagolódást szükségessé tennék. Sőt igazában véve meg sem igen engedik. A szocziális feladatoknak és szükséges teendőknek tisztán felekezeti részét a lelkipásztorkodás meg' a belmisszió körében teljesen elvégezhetjük. Azoknak a feladatoknak a végzésére azonban, melyeket a Kálvin-egyesület alapszabálytervezete körvonaloz, a más, de azonos czélok és elvek követésében fáradó erkölcsi testületekkel való egyesülés csak erőgyarapodást jelenthet. Miért hát itt is az erőpazarlás? Miért nem igyekeznek nem felekezeti, hanem egyetemes protestáns egyesületet alakítani azok, a kik népünknek felekezetek szerint — legalább a protestantizmus körén belül — el nem különíthető érdekeit csakugyan a szívükön viselik ? Én itt ismét csak az erőpazarlás egy tünetét látom. S hogy ez a törekvés valósággal kóros jelenséggé kezd válni, csak futólagosan legyen szabad említenem azt a csodálatos és sajnálatos dolgot, hogy egyesek szeparatisztikus törekvésükben még a reformáczió kezdetének világszerte elfogadott, s ezen külső tényezőben az Összes protestánsokat legalább látszólag egységesítő dátumát is megváltoztatni s kalandos kombinácziókkal helyettesíteni hajlandók. Bizony ez is csak az erőpazarlás egyik tünete, mert a közösség, az egység minden, még ily csekélyke szálának is eltépésére irányul. S végül még egy pár szót a debreczeni protestáns egyetem tervéről. Szomorú időkben e nemzet fiai, s különösen a protestáns egyházak hűséges hívei, mindig a kulturális alkotásokban igyekeztek erőt kifejteni. Ma, bármilyen szomorú időket érjen is nemzetünk s hazánk, az alkotásokban nyilvánuló ez öntudatos erőt nem látjuk sehol. Sőt, mintha az Antikrisztus szelleme minket is meglegyintett volna, a saját véreink ellen agyarkodunk. Debreczenben, a hol erre a legtöbb kedvező tényező van együtt, protestáns egyetemet terveznek. Ha e törekvéssel szemben az ország közvéleménye közönyös, azt még értem, hiszen telítve vagyunk a Regnum Marianum erőt pusztító, testvériséget ölő hangulatával. Ha úgy tapasztaljuk, hogy az evangélikus egyház is részvétlen volt eddig e tervezgetés iránt, még azt is megérthetjük, ha tekintetbe vesszük, hogy a tervezés alapvonásaiban hiba történt: kizáróan felekezeti egyetemet tartottak szem előtt. A bizalmatlanság és a mellőzés szülte hát meg a testvéregyház közönyösségét. De hogy még az ugyanazon közösségbe tartozó testvérintézetek és testvérkerületek is helyi érdekek miatt ellene legyenek egy ilyen országos jelentőségű és közös érdekű tervnek: ez már igazán érthetetlen, ez már igazán erőpazarlás. Nagy czélokat, nagy alkotásokat csak nemes szándék, tiszta s erős akarat létesíthet. Ha hozzá még testvérszív is csatlakozik, a diadal bizonyos. Mi, a mióta a kényszerűség s a viszonyok mostohasága szendergésünkből felrázott, sokat akarunk, sokat szándékozunk. A siker nem is akaratunkon múlik, hanem a testvéri egyetértés és támogató szeretet hiányán. Ezt kell még pótolnunk. Nem uniót akarok, mert lehetetlenre soha sem törekedtem, hanem igenis testvéri együttműködést ott, a hol azt az egyéniség legkisebb sérelme nélkül megtehetjük. Ne a felekezeti különállás kidomborítására, sokszor erőszakos kiélesítésére, hanem a családias, a testvéri szellem ápolására törekedjünk. Míg nem tudjuk megtalálni egymásnak a segítő jobbját; míg nem tudunk mind több és több teret találni és megtartani az együttes működés számára : addig csak csonka, csenevész alkotásokban fogyasztjuk amúgy is gyönge erőinket. Raffay Sándor. ISKOLAÜGY. Protestáns szellemű ifjúsági lap. Világosságot gyújtani és azt minél szélesebb körben terjeszteni; a hit- és erkölcsi életet erősíteni; a megöldökölt ó-emberben az új, eszményi embert megépíteni, — ez volt és örökké ez leend czélja evangéliomi alapon álló egyházunknak. E czél megvalósítására fel kell használnunk mindazon erőket és eszközöket, melyek a sikert biztosíthatják. Sajnos azonban, hogy erőink értékesítését már nagyon sokszor elmulasztottuk. Eddig jóformán csak a templomokban és iskolákban munkálkodtunk, míg ma már a templomokon és iskolákon kivül társadalmi téren is próbálgatunk egvházias munkát végezni, hogy az evangéliom éltető erőit az egyházzal nem törődő holt tagokba is beplántáljuk. És ha valaha, most van igazán nagy szükség arra, hogy a munkában el nem fáradva, s nemcsak mindig a teher miatt panaszkodva, hanem a munka édes gyönyörűségétől is hajtatva: hassunk, alkossunk és gvarapítsunk, mert egyházi életünk épületén már is észrevehetők a rések, melyeket azon a közöny, nemtörődömség és nyilt hitetlenség okoztak. Hányan hagyják el egyházunkat, csak azért, hogy a közteher viselésétől megszabaduljanak, hogy csekély adójuk is a zsebben maradjon? Pedig hittel, Isten akaratán való megnyugvással, benne vetett erős bizodalommal könnyebben hordjuk keresztünket, szívesebben nyitjuk meg