Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-30 / 53. szám

Pápista valláson lévő Urainknak ez Contractus Levelünköt, meg erősítvén mind Ecclesiánk s mind Várossunk szokott élő pecsétivei, úgymint Biró György, Nagy István, Kalocsa János, Sárközi Pál, László Deák, Biró János, Cseli György, Kőrös János és az egész Ecclésiának tagjai minnyájan, hogy az Ur Isten bennünket ezen szép békességben és edgyességben örökké tartson meg. Lőtt ez megedgyezésünk és Contractus adásunk 1680. esztendőben Karácsony havának harmadik napján. (Pecsét helye. — Pecsét helye.) Hitelesített másolatban a kecskeméti református egyház levéltárában. Ily előzmények után kezdetett meg azonnal, 1680-ban, s három év alatt, 1683-ban be is fejeztetett a református díszes templomnak, a szép magas sugártoronynak, valamint az egész kőkerítésnek építése. A templomépítéshez használt úgynevezett „terméskődnek az orgoványi pusztán való vágatására a török földesúr adott engedélyt; a toronyhoz és a kőfal párkányzatához szükségelt faragott köveket pedig, a budai vezérbasa engedelmével, a pesti kőbányából szerezték be. Az építkezést a templom belsejében, a szószéktől jobbra a falon függő s 1684-ben készült tábla örökíti meg. Az emléktáblára az akkori lelkész, egyházgondnokok s az építkezésnél közreműködött előkelő hitfelek nevei vannak felvésve. Kívülről, a torony kőhomlokzatába illesztett kőlapon pedig ez a latin felirat olvasható : „Aedificium Honori SS. Trinitatis exstructum ab Ecc. Ref. Keeskemétiensi. Anno Domini MDCLXXXni. Turris robusta Nomen Jehovae. Libr. Prov. 18. v. 10." A három bejáratú kőkerítés fő bejáró kapuja fölött pedig a gyülekezet hivatalos pecsétén is kiábrázolt, fiait saját vérével tápláló kifaragott pelikán-madár körüli mértékes latin évvers (chronosticon) nagy betűi az 1742-dik esztendőt jelzik. Ez az immár 223 éves, a városnak második régiségét képező templom és torony tudtommal háromszor forgott már veszedelemben, ú. m. 1707. évi ápril hó 3-dikán, a mikor a városba berontott aradi és bácskai fegyveres ráczság által elkövetett gyujtogatásnak csaknem prédául esett. Másodszor az 1819. évi, szintén áprilisi nagy tűzvész alkalmával a templom fedelének kigyúl adását s így az egésznek tornyával együttes elpusztulását csak az akkori egyik lelkész bátorító felhívására csoportosult buzgó hitfelek bámulatos védekezése és kitartása mentette meg. Ez alkalommal a r. katholikusok nagy temploma és magas sugártornya be-és elégvén, az utóbbi csak sokára lett eredeti magasságában és alakjában visszaállítva. Harmadszor pedig az 1859. évi július hó 25-dikén dühöngött irtóztató szélvész sodorta le a toronynak réztetejű egész faalkotmányát. A torony helyreállítása azonban a következő években helyreállíttatván, azóta békességesen áll a templom, az Úrnak oltalma alatt. Kiviláglik már az eddigiekből is a kecskeméti r. katholikusok és reformátusok, mint törzsökös lakosok közt a XVI. és XVII-dik évszázadokban fennállott vallásfelekezeti szép egyesség, egyenlőség, viszonosság és testvéries atyafiság. S hogy a köztök a Wesselényi Pálféle úgynevezett contractusban részletezett kikötések lelkiisméretesen megtartattak, sőt hogy ezek a következő XVIII. és XlX-dik évszázadokra is átmentek és még ma is lényegileg érvényben vannak, igazolják az alábbi adatok. A 18-dik ós a 19-dik század folyamán a kecskeméti római katholikus egyház jelentékenyen megerősödött. Ugyanis a késő agglegénységben 1731-ben magtalanul elhalt gróf Koháry István országbíró, Kecskemét legvagyonosabb földesura, 1714-ben megalapította az ottani r. kath. 4 osztályú gimnáziumot, a mely 1859-ben a városnak r. katholikus közönsége által a négy felső osztállyal megnagyobbíttatott. Nevezett gróf ezen középtanoda vezetését az általa kegyelt kegyes-tanítórendre bízta. Ezek számára a város legszebb s kizárólag reformátusok által lakott részét kisajátítván, felépíttette a rendházat, templomot és a szükséges iskolai épületeket. Ezenkívül a szerzetes atyák számára a város alatt közvetlen a közös legelőből szép majorsági birtokot hasíttatott ki, s így a r. kath. egyházat anyagilag is, tanulmányilag is nagyon megerősítette. Mária Terézia uralkodása alatt — mint már fentebb említettem — 1772-ben felépült a ma is meglevő róm. kath. nagytemplom, a mely belterjedelemre s a közelmúlt években remek festvényekkel feldíszített mennyezetének magasságára nézve a fővárosi bazilikával vetekedik. Felépült mellette az emeletes parókhia is és a már akkor is nagy népességű egyház kormánya a szerény Ferenczes atyák kezéről a váczi püspökmegye világi papságára bízatott. E mellett a róm. kath. lakosság is már a 18. és még inkább a mult 19-dik évszázad folytán — főleg a legalsóbb néposztályban s a külvárosi részekben és a határbeli s pusztai tanyákon annyira megszaporodott, hogy a református egyház létszámát ma már csaknem háromszorosan meghaladja. A róm. kath. gyülekezet e nagy erősödésével szemben a református gyülekezet sokkal kisebb mérvben szaporodott, a 17-dik évszázad végén elhatalmasodott hitiildözés alkalmával Tolna városából lelkészével, tanítójával és iskolás növendékeivel Kecskemétre menekült, valamint a visszafoglalt Budavár alól 1686-ban Temesvárra lehúzódott török sereg által felégetett és elpusztult szomszédos Borbásszállás, Szentkirály és Szentlőrincz csekély református népességű helységekből szintén Kecskemétre vonult hitfelekkel. Volt református előkelőbb földesurai közül pedig tudtommal csupán I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ajándékozott az egyháznak 1641-ben egy ma is meglevő harangot. Daczára azonban annak, hogy a számbeli és erőviszonyok így megváltoztak, a 17-dik századbeli hitfelekezeti szép békesség, egyetértés, testvéri viszonosság, valamint a társadalmi barátságos élet nem bomlott fel a kecskeméti róm. katholikus és református két törzsö-