Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-30 / 53. szám

KÜLFÖLD. A franczia kulturharez. II. Midőn e sorokat írjuk, innen-onnan már két hete, hogy a szeparácziós törvény érvénybe lépett Francziaországban s megtörtént a nyilt hadüzenet Róma és a franczia kormány között A kik azonban vagy azt várták, vagy attól féltek, hogy ez a szakítás veszedelmes felfordulást fog okozni s meg fogja rendíteni a franczia társadalom, sőt az állam alapjait is, nagyon csalódtak. A franczia kormány sürgősen megtette ugyan újabb intézkedéseit, a változott helyzethez képest, az állami szuverénitás biztosítására; de ezeknek megtételében oly csodálatos mérsékletet és higgadtságot tanúsít, hogy még a klerikálisok sem képesek belekötni. A franczia nép pedig — s ez lehet Bómára nézve a legkeservesebb csalódás — minden nagyobb lelki emóczió, minden keresztes háborúra indulás nélkül, azt lehet mondani: egészen közömbösen, egyszerűen belenyugszik az adott helyzetbe. Párisban s az országban itt-ott voltak ugyan békésebb demonstrácziók a papi lakások és szemináriumok kiürítése alkalmával; de a franczia népet, a maga egészében, hidegen hagyta az egész dolog, s a szeparáczió keresztülvitele még annyi emócziót sem okozott, mint annak idején a templomi vagyon leltározása. Annak a helyzetnek, a melybe a franczia r. kath. egyház a pápaság makacskodása folytán jutott, s annak a nagy csalódásnak, a mely azokat érte, a kik azt hitték, hogy a franczia róm. katholikusok, mint egy ember fognak felkelni Róma és a klérus védelmére, igen érdekes és jellemző képét festi a Libre Paroleban Drumond Ede, a harczias róm. katholoczizmus egyik tekintélyes alakja. „A franczia egyház — mondja — rettenetes helyzetben van, s az ország, meg a főváros képe még sem változott. Mindenki nyugodtan halad mindennapi útján s a legeslegtöbb ember közönyös. Legnagyobb nevű katholikus hölgyeink pedig, a kik vallásos és kolostori nevelésben részesültek, mosolyogva sétálnak Páris legelőkelőbb utczáin, boldogan járnak új ruháikat és kalapjaikat próbálni, s színházi premiereken is a szokott derűs lélekkel jelennek meg s egyáltalában nem törődnek az egyház sanyargatott helyzetével. Joggal kérdezhetnők, liogy katholikus hölgyeink-e ezek s miért fáradoztak nevelésükkel a legderekabb apáczák ? A férfiakról pedig jobb nem szólnunk. Legnagyobb részük közönyös, frivol, ateista vagy szkeptikus, a ki egyáltalán nem törődik a vallással vagy egyházzal." A népben tehát a kulturharez diadalmas megvívására nem talál segítséget Róma, sem a fővárosban, sem a yidéken. Páris népe, minden klerikális neveltetése daczára is, sokkal közönyösebb a hitben, lazább az erkölcsökben, semhogy harezba menjen. „A franczia pórnép pedig — írja egy másik megfigyelő — kevés kivétellel sokkal józanabb és okosabb, semhogy be ne látná, hogy az, a mi körülötte történik, nem érdemes a felbuzdulásra. Látja, hogy hitét, vallását senki sem bántja, nem háborgatja. Azt pedig, hogy papját, mivel hazája törvényeinek ellenszegül és Róma parancsának engedelmeskedik, bántják : meglehetősen hidegen hagyja. Régen látja már ez a nép, hogy papjai a politikában vele nem egy úton haladnak." Nincs tehát Rómának, sem fenn, sem lenn igazán kikre támaszkodnia. Egyedül a papság az, a mely a köteles engedelmességből kifolyólag, mellette áll, bár épen nem valami nagy lelkesedéssel és szilárd elhatározással. Kétségtelen dolog, hogy a franczia püspöki kar kész lett volna belemenni abba, hogy a kultusz - egyesületeket, valami akczeptábilisabb formában, megalakítsa és az istentiszteletek tartására vonatkozó bejelentéseket, ha világiak útján is, megtegye. Róma tiltakozása ezt lehetetlenné tette ; de épen ezért a franczia klérus épen nem az a lelkes tábor-kar, mint a milyet benne Róma remélt. Sőt ha tekintetbe vesszük azt, a mit az újabb egyházpolitikai javaslatok tárgyalása során, decz. 21-én Briand kultuszminiszter mondott, hogy t. i. maguk a püspökök, sőt érsekek arra kérték a kormányt, hogy utasítsa ki őket, nehogy a pápa gyanúsíthassa Őket, akkor ebből még arra is következtethetünk, hogy Róma nemcsak kellő seregekkel, de még elég elszánt táborkarral sem rendelkezik a felidézett kulturharez diadalmas megvívására. Rómában csak erőtelen kapkodás látszik, a franczia kormány azonban rendületlenül halad tovább útján, szinte csodálatos higgadtsággal és mérséklettel. Legelső és legfeltűnőbb intézkedése a kormánynak az volt, hogy decz. 11-én, a szeparáczió életbeléptetésének napján, kiutasította Francziaországból s rendőrbiztosok által az olasz határszélig kisértette Montagninit, a ki a pápai nuncius visszahívása óta a pápai szék ágense volt Párisban. A kiutasítás oka, a mint Clemenceau miniszterelnök a kamarában jelentette, az volt, hogy Martagnini titkos összekötettést tartott fenn Róma és a franczia püspöki kar között, s azt a pápai rendeletet is, a mely az istentiszteletek tartásának bejelentését megtiltotta, szintén ő közvetítette. A pápa parancsot adott a franczia törvények megsértésére; ezt tűrni nem lehetett. Bár a kormány tiszteletben tartja a vallás kultuszát; de teljes határozottsággal küzdeni fog a római politika ellen. A kormány azonban nemcsak a pápai titkárt utasította ki, hanem a nunciatura levéltárát is lefoglalta, a mely sok fontos és titkos okmányt tartalmaz a Róma és a franczia államhatalom közt kitört harezot illetőleg. Ezeket a titkos okmányokat a kormány még eddig nem publikálta ugyan ; de kétségtelen, hogy bennük hatalmas fegyvert ejtett a kezébe Somával szemben. Ez a diplomácziai világban szokatlan eljárás sem keltett azonban nagyobb bonyodalmat. A vatikán megkísérelte ugyan, hogy a spanyol kormány beavatkozását kérje, a diplomácziai levéltárnak a párisi spanyol nagykövet védelme alá adásával; a spanyol kormány azonban arra utasította párisi követét, hogy tartózkodjék minden intervencziótól; vatikáni követével szemben pedig roszszalását fejezte ki, a miatt, hogy a párisi követet a levéltár átvételére felhívta. Rómának tehát itt is vesztett ügye volt, s nem tehet egyebet, mint hogy utólag tiltakozik ós igyekezik merev magatartását indokolni. Ezt czélozza Mery dei Val pápai államtitkárnak a vatikán diplomácziai képviselőihez intézett tiltakozása és körirata. A tiltakozás a nunciaturai titkár kiutasítását ós a levéltár lefoglalását törvénytelennek s nemcsak a vatikán, hanem az összes czivilizált államok sérelmének minősíti, s felhívja az illető diplomácziai képviselőket arra, hogy a tiltakozó jegyzéket adják át azon államok kormányának, a melyeknél akkreditálva vannak. A körirat pedig a vatikán hajthatatlan magatartását kivánja indokolni. Új dolog nincs benne, s ugyanazokat a kifogásokat sorolja fel, a melyeket már a pápának a kultuszegyesületek ügyében adott felelete is magában foglalt.