Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-30 / 53. szám

szelleme okozza, hogy e fizetéskiegészítést, értesülésünk szerint, a nemzetiségi középiskolák is igénybe óhajtják venni. Hazafias örömmel telnék el a lelkünk, ha ily csekély áldozat árán a hazánkban fennálló nemzetiségi középiskolák is a magyar nemzeti állam szilárdítására volnának megnyerhetők s a magyar nemzeti közműveltségnek lennének ápolóivá és terjesztőivé. De a multak szomorú tapasztalata és a jelen szemlélete önkéntelenül azt a gondolatot kelti bennünk, hogy — ha értesülésünk nem csal — az államkormány jóhiszeműségét felhasználva, csak a saját nemzetiségi és a magyar nemzeti állam érdekeivel ellentétes czéljaikra kívánják magokat erősíteni. Már pedig minden nemzeti érzésünk tiltakozik az ellen, hogy a magyar állam anyagi segítségével olyan középiskolák erősíttessenek meg, melyek a magyar nemzeti közműveltséggel semmi kapcsolatban sem állanak. Ugyanazért a Szabályzat végrehajtásában conditio sine qua-non gyanánt tekintjük azt az elvet, hogy a fizetéskiegészítésben csak magyar tannyelvű középiskolák tanárai részesíttessenek. Ha ez az elv a Szabályzatban kifejezetten nincs is kimondva, a dolog természetéből önként következik. íme, ezekben bátorkodtunk a felekezeti középiskolai tanárok fizetés-kiegészítése ügyében kibocsátott szabályzatra református tanárságunk érdekéből megtenni szerény észrevételeinket és javaslatainkat. De engedje meg Nagyméltóságod, hogy, mint olyan egyesület, mely magyar református tanügyünk s általa nemzeti közműveltségünk fejlesztésére a hazai református közép- és főiskolai tanárságot egyesíti kebelében, e tárggyal kapcsolatban mély tisztelettel felhívjuk nagybecsű figyelmét a hazai református egyházunk által fentartott másnemű tanintézetek, theologiai-, jogakadémiák, tanító- és tanítónőképző intézetek és felsőbb leányiskolák kulturális jelentőségére is. A fölterjesztésünk elején említett jelekből látjuk ugyan Nagyméltóságod nemzeties irányú és kimagasló kultúrpolitikáját, mely szerint czélba vette az egész vonalon a tanítói személyzet fizetésének állami kiegészítését; s ha mégis sürgetőleg lépünk fel ez országos feladat ügyében, inkább azzal a czélzattal tesszük, hogy e tanintézeteink tanárainak fizetés-kiegészítését is ugyanazon szellemben méltóztassék eszközölni, mint középiskolai tanárainkét,, t. i. iskolai autonómiánk teljes épségben hagyása mellett. Ha református iskoláink évszázadokon át a magyar nemzeti közműveltségnek jelentékeny szolgálatokat tettek, épen önkormányzati jogaik védő paizsa alatt tehették e szolgálatokat. S hogy ez önkormányzati jogkör gyengítése egyáltalán nem állhat a magyar állam érdekében, épen Nagyméltóságod előtt nem szükség bizonyítgatnunk, a ki legjobban buzgólkodik a róm. kath. egyház autonómiájának megalkotásán is. Annál nagyobb sajnálattal vettük tehát tudomásul Nagyméltóságodnak a felsőbb leányisk. tanárok fizetés-kiegészítése tárgyában f. évi szeptember hóban kibocsátott „körrendelet"-ét, a mely e tanintézetekben működő tanáraink fizetésének kiegészítését olyan feltételekhez köti s e tanintézeteinket az államkormánytól olyan függő helyzetbe hozza, hogy az iskolai önkormányzati jogaira féltékeny fentartó testület e fizetés-kiegészítést igénybe vagy egyáltalában nem, vagy csak súlyos aggodalmak között veheti. A felsőbb leányiskolákat királyi szentesítés alatt levő egyházi törvényeink a középiskolák körébe sorozzák, tanáraiktól az említett miniszteri körrendelet is középiskolai tanári oklevelet kiván s csak ilyen oklevél birtokában részesülhetnek fizetés-kiegészítésben; méltányos tehát, hogy e tanintézeteknél működő tanárok fizetés-kiegészítése is a középiskolákra vonatkozó Szabályzathoz hasonló szellemben adassék meg. Ajánljuk e kérdést is Nagyméltóságod jóakaratú figyelmébe. Ezek után az alázatos felterjesztésünkben foglalt észrevételekre és javaslatokra Nagyméltóságod figyelmét ismételten felhíva s református tanáraink és iskoláink ügyét jóakaratába ajánlva, mély tisztelettel vagyunk az Országos Református Tanáregyesület nevében Debreczen, 1906 deczember 12. S. Szabó József, Dóczi Imre, főjegyző. elnök. BELFÖLD. Karácsonyi ajándékok. Elmúlt a karácsony ünnepe. A megváltó Jézus születésének emlékünnepe. Ez ünnep előtt szoktuk elmélkedés tárgyává tenni az örök Isten nagy szeretetét, a mely hitünk szerint a Jézus eljövetelében nyilvánult; előkészíteni a kedélyeket, hogy ez ünnep alatt különösen vágyakozzék a lélek Jézus után, kinek követése üdvösségét szerzi meg. Mivel az Istennek szeretetét hirdetjük e nagy ünnep alkalmával, az ember maga is érzi, hogy szeretettel kell lennie embertársai iránt, hogy most főként örömet kell szereznie. S mivel ez ünnepben az Atyának hozzánk, gyermekeihez történt szeretetteljes lehajlását érezzük, ez az ünnep a család ünnepe is. A szülők gondolata az, hogy örömet szerezzenek gyermekeiknek. S ezt az örömet a Jézus nevében szokták szerezni, hogy így is közelebb vigyék a Jézushoz, s mintegy előkészítsék az ártatlan lelkeket a Megváltó szeretetére és szeretettel befogadására. Az adventi napokban, ennek az örömszerzésnek megfelelően, mindenfelé láttuk a kirakott ajándékokat. Amerre csak mentünk a népesebb városok üzletei előtt, mindenütt a karácsonyra való nagy készülődést tapasztaltuk. De persze sehol sem oly nagy mérvben, mint a fővárosban. Az én hozzámtartozóim között is vannak kis gyermekek, s így magam is érdeklődéssel nézegettem az ajándékokat, hiszen oly emberi érzés örömet szerezni ez ünnep alatt, különösen azoknak, a kiknek egyebet sem óhajtunk, mint csak örömet, boldogságot szerezni. Egy nagyszabású könyvkereskedés kirakata előtt megálltam. „Alkalmi karácsonyi vásár" — olvasom. Volt