Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-11-25 / 48. szám
a „szegény foMüviek", a mint őket Nagy Sámuel ágens oly gyakran emlegeti, a tudós és poéta Rádayhoz intézett leveleiben. E vallásüldözésnek irataiból akarunk itt egyet-kettőt közölni. Csak a magyar nyelvűeket és azokat, a melyeket sem Feleki József „A foktői ref. egyház története" ez. kis művében, sem Földváry László (Adalékok stb.) nem említenek. I. A háborgatott foktöiek levele Yechelius Jánoshoz. Kedvellye az Ur Isten továbrais az Urat kedvesseivel együtt szívessen kivánnyuk! Mint légyen Foktőn az mi állapotunk, kevés szóval kivánnyuk jelenteni. Mihelyt az Érsek ő Excellentiája innét Pestrül le jött vala, azonnal adtuk be Instántiánkat, mellyben azt kértük közönséges szóval, hogy bennünket protegállyon és ne engedje, hogy háborgattassunk. Ezen Instántiát olvasván, láttatott meg indulni, és haragossan azt mondotta, hát ki bánt benneteket? Miteket vette el valaki? Én vagyok a ti Földes Uratok, miért mentetek Nógrád Vármegyében Darvashoz. Ha többé azt cselekszitek, el veszitek büntetését. E beszéd után Instantiánkat nem indolsálta, hanem embereinket meg intette, hogy adgyák bé eleibe azokat, melyekkel Ítélik magokat sértetteknek lenni. Le irtunk azért is tiz gravámeneket. 1. Hogy Korsós János gonosz életű ember nem rendes úton tétetett bíróvá a Missionárius által. 2. Hogy a reformátusoknak házaik mellyek nem régen épíiltenek, meg becsültettek. 3. Hogy a Lakosok puskái el szedettettenek. 4. Hogy Református Nótáriust tartani meg nem akarják engedni. 5. Hogy némelly Leányok Papista Legényhez Férjhez menni kényszeríttettenek. 6. Hogy az Hajdúk Barát György, Kis György, Debreczeni István, TJjváry János, Szecsei István, Szigeti István, Mácsay Mihály", egyszersmind megjegyzi, hogy az egyház jegyzőkönyve (Protocolum ecclesiae refonnatae Foktőviensis) „csak a nevet és sorrendet adja, nem említve az egyes időközöket, a melyekben a lelkipásztori hivatalt viselték, és így erre nézve semmi adatunk sincs"'. Földváry László érdemes munkásságának köszönhetjük, hogy bizony vannak adataink. És pedig olyanok, a melyek feltétlen hitelességűek. így az említett Foktövi Istvánon kivül biztosan tudjuk (1. Földváry: Adalékok stb. I—II. köt. „Foktő" alatt , hogy 1626-ban Foktő lelkésze Békési F. Mátyás, a kinek neve az 1632-diki dömsödi zsinaton megjelentek névsorában említtetik utolszor. 1652-ben Foktő lelkésze Decsi Mihály. E három lelkészt Feleki nem említi. Földáry viszont nem emlékezik Ormándi,, Sallai, Barát, Kis és Debreczeni foktői papságáról. 1713-ban foktői lelkész Ujváry János, 1731-ben Szigeti István, ugyancsak 1731-ben Szécsei István, 1746-ban Mácsay Mihály, a ki 1753-ban halt meg (Földváry ezt Mócsi-nak írja). 1754-ben lesz foktői pappá Horváth Ferencz, a ki buzgó híveivel együtt leginkább érezte az üldözések súlyát. Bár az itteniek után már könnyebb volna összeállítani a foktői prédikátorok időrendi egymásutánját, egyelőre nem tesszük. Ha az illetők, a kiket erre e sorok írója már jó két hete teljes tisztelettel megkeresett az egyházaik levéltárában netán található adatok szíves közlése iránt, teljesítették volna kérésemet, akkor tudnám, hogy várhatók-e újabb adatok vagy nem ? így tehát a még mindig késő, de reménylem, el nem maradó válaszok megérkeztéig ezt mellőzni voltam kénytelen. M. J. kutya valláson lévőknek kiáltoztak. 7. Hogy némellyek keménnyen meg verettettek, más valami szín alatt ugyan, de igazán azért, hogy Pápistává nem akartak lenni. 8. Hogy Pécsi Hajdú erőszakossan sokat igyekezik tselekedni. 9. Hogy annak, a ki valakit Pápistává tehet, egy Arany igértetett. 10. Hogy a Missionárius mellett lévő Hajdúk a gazdáktul ágyat vitetnek és el rongállyák s rútíttyák. Arra kérénk, hogy ez iránt parancsollyon consolatiónkra, de reá egyebet nem felelt, hanem azt, hogy ki ki maga személlyében instállyon s meg sem engedi, hogy az Communitas Privatusnak Instántiáját folytassa előtte. Most ezért újólag t. i. 15. Április ismét Instántiát adtunk be, mellyben tsak azt kérjük, hogy protegállyon és ne engedgye hogy háborgattassunk. Azt akarnánk hogy indorsálná, meg tselekszi-é vagy nem, másszor tudtára adgyuk az Urnák. Kevés reménségünk vagyon pedig a békesség felől; mert T. Fiskális Gányi János Uram meg jelentette, hogy már reá vették az Erseket, hogy ebben munkálódgyék, hogy Foktőn Református ne lakjon, vagy Pápistává legyenek, vagy ha nem, svábokkal fogja a helyeket bé ültetni. Mellyriil való sajnálkodását láttatott jelenteni, és egyszersmind azt is javallotta, hogy azt a dolgot az Urnák Prókátor Uramnak jelentsük meg, hogy jó eleve gondolkozhasson róla, mit kellenék cselekedni, hogy Deo juvante e gonoszt rólunk el fordíthatná. Annakokáért alázatossan kérjük az Urat, méltóztassék e mi veszedelemben forgó Állapotunkat fel venni és ügyünket esméretes dexteritássa szerint follytatni. Igaz hogy az Érsek azt tilalmazza, és azt mondgya, hogy senkihez se folyamodjunk, de hát mit tégyünk, ha a mint a hír vagyon, azokra igyekezik. Azt is hallyuk, hogy a Missionárius ellenünk vádot írt, de miből állyon, nem tudjuk, hanem félünk, hogy non exauditi condemnabimur. Harmad nap múlva mondgyák, hogy el megyen Ü Excellentiája Körmendre és sokáig leszen oda. El megyen tőlünk Mihalocz István Jésuita, de helyébe másik rendeltetik. De mivel fog lenni jobb, nem gondolhattyuk. Mind tsak reménlónk, hogy sokszori Instantiánkra kegyeimessen felel 0 Excellentiája, Indorsállya, és keze írásával meg bátorít, hogy nem leszen hántásunk, de semmit egyebet nem érthettünk, hanem hogy nem bántnak mindnyájunkat, hanem Némellyeket. Nálunk lévő leg tehetségesebb Gazdáknak kimondotta úgymint, Kopasz ístvánnak és Csere Istvánnak, hogy tizen ötöd nap alatt a Dominiumbúl ki költözzenek, ha csak Pápistává nem lesznek. Nem mond pedig egyéb okot az Érsek 0 Excel -lentiája, hanem azt, hogy ellene panaszolkodtanak az U.rnak Darvas Uramnak. Úgy szóllott az Érsek, hogy pirongatás gyanánt vette, hogy az Úr Darvas Uram nékie szóllott a mi dolgunk felől. Azt is mondotta, hogy még Prókátorhoz mentek, holott senki Darvas Urnái egyikünk se vólt, az Úrhoz Prókátor Uramhoz sem egyebórt mentünk, hanem tanács kérdeni, de mért ne volna szabad Intercessorokat keresni. Nem tudom mitsoda okon itéli ezt földes Úri Méltóságának meg sértődésének. Alázato-