Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-11-18 / 47. szám
ISKOLAÜGY. Az akadémiai tanárok fizetésrendezése kérdéséhez. Válaszul Turi Károly és Sedivy László uraknak. Akadémiáink érdekében írt s e lap f. évi 43-dik számában megjelent felszólalásom nem épen biztató visszhangot nyert Turi Károly és Sedivy László urak részéről. Turi Károly úr véleménye olvasható volt a lap mult heti számában. Sedivy László úr a Dunántúli Prot. Lap hasábjain mondotta el mondani valóit. A két ellenvélemény hangjára, különösen pedig a Sedivy Lászlóéra, nem kívánok reflektálni; mert ámbár ők mindketten, de különösen Sedivy László, erősen személyes élűvé tették czikkeiket s felhasználták az alkalmat arra, hogy üssenek egyet a theologiai tanárokon, — én erre az útra nem akarom őket követni, meg akarván óvni részemről a tárgyalás alatti dolgot minden hiábavaló személyeskedéstől. Maradok tehát az elvi téren. De mivel véleményük itt is szemben áll az enyémmel és lehetnek mások is, a kik velük hasonlóan gondolkoznak, szükségét látom annak, hogy czikkeikre válaszoljak és reá mutassak kissé bővebben is a theol. tanárok fizetésrendezésének szükséges voltára. Mind Turi Károly, mind Sedivy László elismerik az akadémiai tanárok fizetése rendezésének méltányosságát. Ez az elismerés azonban csak látszólagos, csak olyan mézes madzag az érdekelt tanárok számára, mert valójában, ha rajtuk állana, aligha hajtanák végre a rendezést emberileg belátható időben. Mindketten gúnyosan mutatnak reá a theol. tanárok „nagy" fizetésére és mellékfoglalkozásaik révén szerzett jövedelmeire s ezzel szemben a tanítók és a lelkészek szegényes javadalmazására és a gyülekezetek nagy terheire. Ilyen körülmények között szabad-e olyat mondani, kérdi Turi Károly, hogy az akadémiai tanárok fizetése még a súlyosabb gondok nélkül való megélhetésre sem képesít. Sedivy László pedig egyenesen „szerénytelennek és egyúttal hiábavalónak" minősíti azt a törekvést, hogy akadémiáink tanárai „az ő jó adag, tisztes kenyerük helyett kalácsra tegyenek szert". A hol ilyen a felfogás és az érzés, ott a kívánság méltányosságának elismerése csak látszólagos lehet. De tegyük fel, hogy valóságos, s maradjunk csak az időszerűtlenség kérdésénél. Nézzük ezt elvi és gyakorlati szempontból."Azt hiszem, hogy úgy Turi Károly, mint Sedivy László elismerik, hogy egyházunk alig lehet vitálisabb érdeke, mint a jó lelkészképzés. Ennek pedig egyebeken kivül egyik fŐfeltétele az, hogy a theol. akadémiák a legkiválóbb erőket állítsák be tanárokul s hogy azok lehetőleg teljesen hivatásuk betöltésének éljenek és se idejüket, se erejüket más, mellékes foglalkozásokkal le ne kössék. Csak így lehet biztosítva, hogy akadémiáinkról, mind elméleti, mind gyakorlati ismeretekben gazdag, hivatásukért lelkesedő, evangéliomi lelkületű papok kerüljenek ki, anyaszentegyházunk belső és külső építésére. Csak így várható, hogy theologiai irodalmi produkálásunk nemcsak prédikácziós kötetek kiadásában merül ki, hanem lesznek tudományos theologiai műveket produkáló tanárok ós azokat fogyasztó papok is. De ha ez így van, akkor, úgy lelkészképzésünk, mint theol. tudományos irodalmunk szempontjából igyekeznünk is kellene arra, hogy tanárainkat felmentsük (vagy ha Turi Károlynak jobban tetszik: eltiltsuk) minden olyan mellékes foglalkozástól, a mely hivatásuk teljes betöltésében akadályozza őket. Pedig a helyzet az, hogy theol. akadémiánk tanárai közül a legtöbben űznek valamely mellékfoglalkozást. Egyik lapszerkesztő, a másik könyvtárnok; a harmadik gyámintézeti pénztárnok, a negyedik közalapi előadó, az ötödik konventi jegyző stb. stb., tehát ritka az, a melyik teljesen hivatásának élhetne. Ha már csak ezt a helyzetet tekintjük is, én nem hiszem, hogy annyira időszerűtlen volna a fizetések rendezésének az óhajtása. De nem időszerűtlen abban a tekintetben sem, hogy a sorból kidűlő tanárok helye a legmegfelelőbb erőkkel töltessék be. Turi Károly igen nagy tévedésben van akkor, a mikor azt állítja, hogy Németországon a theol. tanárok nyakra-főre pályáznak lelkészi állásokra. Mindazok, a kik nemcsak a németországi, hanem általában a külföldi viszonyokat ismerik, épen ellenkezőleg tudják ezt, mint Turi Károly úr. Németországon is s általában a protestáns külföldön a gyakorló lelkészek lépnek a theol. kathedrákra s ott a professzorság az, a mi a lelkészi pálya legmagasabb fokát képezi, úgy a móltóság, mint az anyagi javadalmazás tekintetében. S nálunk mi a helyzet? Az, hogy ha egy theol. tanári állás megüresedik, arra csak elvétve pályáznak gyakorló lelkészek, hanem csak segédlelkészek és gimnáziumi tanárok, a kik megválasztatásuk folytán magasabb állásba és jobb javadalmazásba léphetnek. Ezzel szemben épen nem ritka, hogy theol. tanárok gyakorló lelkészekké lesznek. Példa rá Mitrovits Gyula, Dicsőfi József, dr. Tüdős István, Petri Elek, dr. Szabó Aladár. Úgy látszik tehát, hogy a gyakorló lelkészi állás, mind a külső tisztesség, mind az anyagi javadalmazás tekintetében, inkább kívánatos a theol. tanárokra nézve, mint megfordítva. S Egyházfelszerelő és oltárépltö miiintézet. Úrasztalterítök, kelyhek, borkancsók gyártása. Budapest, IV., Váczi-utcza 41.
