Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-11 / 46. szám

letikája nem maradt annyira előkészített állapotban, hogy kiadására gondolni lehetett volna. Annál inkább pedig, mert Molnár Albertet ismerve, emléke megsértése lett volna, ha neve alatt olyan munka adatik ki, a melyen még simítni valót talált a mester keze. Ellensége volt minden félmunkának, pongyolaságnak. Nála a legszebb, legtartalmasabb gondolatok sem léphettek világ elé, ha megfelelő formába öntve nem voltak. — Bizonyára így jártunk volna papi dolgozataival is, ha jó egynehányat már korábban maga ki nem adott volna. Ez a körülmény ezekre vonatkozólag megnyugtatta lelkiismeretünket. S ezen a határon igazán csak félve léptünk túl. Úgy, hogy össze-vissza csak 10 oly beszédet adtunk itt közié, melyek nyomtatásban még életében meg nem jelentek volt. ... — Mi e kötetben, a nagyok között is nagygyá lett Molnár Albertnek akartunk méltó irodalmi emléket összeállítani azokból a kövekből, melyeket művészkézzel maga faragott ki. ... Igen jól tudjuk, hogy e beszédek egy része nem alkalmas arra, hogy bármely gyülekezetben minden változtatás nélkül elmondhassák . . . inkább tanulmányra valók . . . hogy prédikátoraink tanulmányozzák, theologus ifjuságunk rendszeresen foglalkozzék vele; sőt művelt prot. közönségünknek otthonában is betölti feladatát az áhítat óráiban, szerezvén az örömben megszentelődést, a fájdalomban vigaszt, mindenkor épülést a hitben, a protestáns öntudatban, növekedést az istenfiak méltóságának érzetében, földi és mennyei hivatásunk evangéliomi felfogásában és betöltésében. " Azt hiszem, már e néhány sor is elegendő arra, hogy Molnár Albert nevét, melyet eddig jóformán csak szűkebb hazája, Erdély ismert, — de az aztán ismerte s méltatta is igazán —, tágabb hazája, az egész Magyarország is megismerje, s a hála és tisztelet virágaiból egy-egy szálat mi is odaállítsunk az általa emelt emlékkő talapzatára. Molnár Albert sokat küzdött, sokat vívódott, míg a hivatásának igazán megfelelő munkakört megnyerhette. De megnyerte. Midőn megismerték mint papot és kiváló szónokot, majd mint tudományos, képzett theologust: a templomi szószékből a kerület theol. katedrájára emelték, hogy nemzedékek leendő vezéreit hintse be lelke világosságának sugaraival, hogy tanulják meg tőle : mint kell vezetni az értelem erejével, a szónak hatalmával és a szívnek lángoló szeretetével. Én csak az előttem levő beszédekből ítélhetek; de látom ezekből is, hogy értelme miként száll le a mélységek fenekére, s emelkedik fel a magasság csúcspontjára; látja a legnagyobbat, de észreveszi a legkisebbet is; vizsgálja az ellentéteket, s azokat csodálatos összhangzásba hozza, mert szivével átöleli a nagyot és kicsit; érzi az örömet és bánatot, a lesújtott kínját és vergődését, s mind, mind szeretetének lángoló melegével vonja be. Valami felségesen szép egy ilyen ember lelkébe bepillantani, s látni, érezni az abból feltörő melegséget, mely míg önmagát talán emészti, sorvasztja: másokat nemesít, lelkesít, hogy az Isten örök törvényét megismerjék és boldog, áldott életet nyerjenek. Igen, életet, inely közös az Istennel és a Krisztussal, mely a földi, testi halállal nem záródik le, nem semmisül meg, hanem a porhüvelytől való elválása után feltör, eget kér, hogy örökké éljen. Lelke gazdagságának csak kis része az, mely mint örökség e kötetben ránk maradt. Mily szép, ragyogó lehetett az a maga teljességében ! Boldog az, a ki látta és hallotta az ideális gondolkozású és törekvésű embert, kinek czélja minden beszédében egy: istenországának felépítése az emberben, hogy mint élő templomban, állandó lakást vegyen abban az emberiség eszménye, Jézus Krisztus, az istenember. A kötet minden egyes beszéde különbözik a nálunk szokásos, sablonos beszédektől. Molnár mindig az életet prédikálja, hogy az emberben is élet, igaz, isteni élet támadjon. S mily remekül festi az élet születését, növekedését, feltámadását, vagy annak sorvadását, halálát: a bűnt! De míg újabb prédikátoraink a templomi szószék főczélját abban találják, hogy a bűn fertelmességének rajzolásával úgy igyekeznek feltüntetni, megismertetni az embert önmagával, mint olyat, a melytől a jobb érzésű és gondolkozású ember is, a bűnös meg épen iszonyattal, borzadálylyal fordul el: ő a bűnnel beszennyezett emberben is istenképet lát, melyhez az örök szeretet megtestesülése, Krisztus, a fájdalom, részvét, könyörület és vigasztalás szavával és felemelő érzetével hajlik le, mint Mária Magdolnához, mint Zakeushoz ... és azóta, mióta a földről távozott, lélekben és lelkével annyi és annyi millióhoz, hogy Őket megváltsa, a bűn terhétől megszabadítsa. Minden beszédben krisztusi lélek, evangéliomi erő, mely erősít, felemel és ég felé ragad! Oly jól esik lelkemnek e magas és magasztos eszmekörben lenni, melynek minden gondolata igaz, minden szava oly szép, s ép azért mindig felemelő gondolatokat és érzelmeket ébreszt bennünk. A kötet tartalma 19 egyházi beszéd, 10 gyászbeszéd és oráczió, 5 imádság és a függelék: márczius 15-diki ünnepi beszéd. Az egyházi beszédek következők: 1. Jézus adventi ígérete; 2. Jézussal uralkodni; 3. Az igazság szabaddá tesz (Lang után); 4. Az élet; 5. Húsvéti beszéd; 6. Jézus mint eszmény; 7. Keresztyén öröm; 8. Szentháromság; 9. Látások; 10. Megújulás; 11. Nyár; 12. A lélek szomja; 13. A kenyér: 14. A reformáczió gyümölcsei; 15. Kegyelemből hit által; 16. Valamit ember vetend, azt aratja; 17. Az én országom nem e világból való; 18. Isten háza, Isten szolgája (a kolozsvári Ferencz József-uti templom felszentelése és papbeiktatása alkalmával virág vasárnapon); 19. I. F. J. koronáztatása 25 éves fordulóján. A 2. számú beszédet illetőleg, a nélkül, hogy Molnár érdeméből legkevesebbet is veszítene, meg kell jegyeznem, hogy az Gerok: az „Anya kérése" czímű beszéde után készült.