Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-11 / 46. szám

és ellene mondhatatlan képpen meg mutogatván melly Igazságos és méltó dolog légyen a' közönséges nével való Instálásnak szabadcsága, azért minden epekedésünkkel esedezzünk. Okaink pedig ezek. Ha a' dolgot abban hadgyuk és directe nem Instálunk, azért a szabadságért, hogy Gravameneinket ennek utánna is Communi Nomine repraesentálhassuk: a' következik belőlle, hogy magunk is láttatunk acquiescalni, és azt a tilalmat magunk factumával usu roborálni, annyival inkább pedig, hogy a mennyire nállunk tudva vagyon, ezért a' dologért directe et ex professo soha még eddig nem Instáltunk, hanem csak szóval, vagy ha Írásban is de csak obiter. Azért idővel is, ha reá szorulnánk a' Communis Instantiára annál nehezebb vólna annak acceptatióját véghez vinni. Reá szorulunk pedig minden bizonnyal, mert már is extreme reá szorultunk, ha meggondollyuk jelen való állapotunkat, mert ab Anno 1681. egy Gravamenünk sem orvosoltatott valósággal, attul fogva mind alább alább mégyünk, soha az olta meg nem szűnt a' Templomoknak Occupatioja, most sem szűnik. Eleget instálnak az Ecclésiák Privato Nomine, de mit nyernek ? töbnyire semmit sem, ha néha azt meg nyerik is, hogy uj Templomot építhessenek, csak csakugyan nagy a' romlás, mert meg zavartatnak a' szép Ecclésiák el allyasodnak, és utolsó pusztulásra jutnak, a' mint sok példákbúi fájdalommal szemléljük. A hol valami orvosság vagyon is csak ad speciem vagyon és olylyan mint a reggeli hő harmat a' romláshoz képest. Azonkívül egyéb Gravameneink is igen megszaporodtak, és nőtön-nőnek, mellyek közzül csak kettőt vagy hármat említünk. Hány oskoláinktól váltunk meg a' közelebb való Esztendőkben, a' Reformátusoknak már egy sincsen a' Dunántúl valamire való. Mindazokért hányszor Instáltunk privato Nomine, de semmit nem nyertünk. Most pedig látván láttuk, hogy minden Oskoláink veszedelemben vágynák. Ha azok is restringáltatnak vagy megzavartatnak ina szakad a' Publicum Exercitiumnak, kivált ha az Academiai ut is bé zároltatik, a melly már meg is vagyon. Azzal a reménységgel pedig éppen ne tápláljuk magunkat, hogy annál inkább nem bántyák idehaza az Oskolákat, sőt megszaporittyák, és a' mint hirlelik Univerzitást is engednek számunkra erigálni, mert abban minden bizonnyal megcsalattatunk. „ an ulla putatis, Dona carere dolis Danaum ? Sic notus Ulisses. Aut liaec in nostros fabricata est machina muros ? Aut aliquis latét error, equo ne credite Quid quid id est, timeo Danaos et dona ferentes." A ki tudja hol és kik által tractáltatik most az oskolák dólga, és kécség kivül az Ecclésiáké is nem kell annak Applicatio. De mi capazok sem volnánk ezen szegénységünkben egy Univerzitást fen tartani csak rövid ideig is, mert a' ki a' dolgot érti tudgya hogy ahoz igen sok kell. A praetensus Apostaták dólga ollyan, hogy azt lehetetlen el hallgatni, mert azok szegények egyenessen az igazságért szenvednek tömlöczöt, hideget, éhséget, szomjúságot, vereséget, betegséget, sőt némellyek meg is halnak abban a' nyomorúságban. Ezek a' dicsősseges Confessorok és Mártyrok a' mi Ecclésiáinknak koronái. Hogy lehetne tehát, hogy az Ecclesia ezeket csak magoknak hagyná, hogy s^gicsenek magok magokon a' mint segíthetnek holott tudván tudjuk, hogy ők magokon semmit nem segíthetnek egyébbel hanem a constantiával. Félő hogy az illyenék nemcsak az üldözők, hanem magunk ellen is ne kiálcsanak az Oltár alól ha el hagyuk őket. Látni való pedig, hogy privata Instantiával sem ebben, sem az Oskolák, sem az academicusok dolgában sem egyebekben semmit nem boldogúlhatunk, annyira hogy ha az Isten nem könyörül rajtunk, utolsó veszedelemre kell jutnunk, mert ha meg gondollyuk mindazokat a' mellyek a' mi romlásunkra ki goncloltattak, csak a' mellyeket mi tudunk és tapasztalunk csak itt magunk körül el mondhattyuk azt, a' mit ez előtt circiter 80 esztendővel mondott a Franczia Ecclesia mikor már eszébe vette hogy az Ő arany gyertya tartója közel vagyon a ki mozdításhoz: A mi Ecclésiáinknak állapotja oly siralmas és a mi ellenségeink ugy ki - csinálták az utat azoknak el rontására, hogy emberi mód szerint gondolkozván, senki nem tagadhattya hogy azoknak végső veszedelmek szintén az ajtó előtt ne légyen. Emberi mód szerint gondolkozván bizony mi is oda lészünk rövid időn, ha magunknak ollyan Generosa és Christiana az az ártatlan resolutiót nem veszünk, a' minéműt azon Ecclesiának drágalátos elöljárói akartak önteni az ő Attyokfiainak szivében, és a' mellyet ha ezek bé vettek vólna, talám az a' ki az Arany gyerlya tartók között jár nem is okátta vólna ki őket az ő szájábul. A Ráday-könyvtár levéltárából közli Molnár János. (Folytatása következik.) KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi beszédek, orácziók, imák. írta: Molnár Albert, előbb mezősámsondi, majd marosvásárhelyi lelkész, végül a gyakorlati theologia nyilv. rend. tanára a kolozsvári ref. theol. fakultáson. Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte: Nagy Károly theol. tanár. Budapest, 1907. Kiadja Kókay Lajos. Ara 3 korona. Mindenekelőtt szükségesnek tartom, hogy felvilágosításul a Nagy Károly által írt „Előszóból" néhány sort idézzek, melyekből megismerhetjük nemcsak e könyv, de az egyes beszédek megjelenésének történetét is. „Molnár Albertnek theol. tanársága 6-ik évében, épen akkor hullott ki a toll a kezéből, mikor tanítványai számára kiadandó „Homiletikája" kéziratait rendezgette. Ugyancsak akkor foglalkozott azzal a gondolattal, hogy predikáczióinak egy kötete kiadásával gyakorlati illusztrácziókat adjon homiletikai elvei keresztülvitelére. Mindkét czéljában megakadályozta kora halála, a magyar protestáns irodalom nagy kárára. — Horni-