Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-28 / 5. szám

25. §. Jelen törvények értelmében való eljárásra a közigazgatási hatóságok illetékesek. A felebbezési határidő 14 nap. Rendes, hivatalból való eljárás használandó. 26. §. A vegyesházasságból született ama gyermekek hitfelekezeti vitás ügyei, a kiket illetőleg a szülők már egyszer megegyeztek, csakis az apa, anya vagy gyám követelése folytán vétethetnek tárgyalás alá. Ily kérelmek beterjeszthetők mindaddig, míg a gyermek 7-ik évét be nem töltötte. 27. §. A horvát-szlavon-dalmát kir. kormánynak vallásügyi osztálya el fogja rendelni szükség esetén, a végzés jogerőre jutása után, hogy a gyermek azon hitfelekezet anyakönyvébe Írassék be, a melyhez a végzés értelmében tartozik. 28. §. A jogerőre jutott végzés folytán az egyik hitfelekezet anyakönyvébe történt beírás érvényessége nem függ azon másik felekezet anyakönyvéből való kitörléstől, a melynek anyakönyvébe a gyermek előbb be volt írva. 29. §. A nem Horvát-Szlavonországi illetőségűek hitfelekezeti hovatartozása, valamint személyi egyéb állapotuk is, saját hazájuk törvényei szerint biráltatnak s intéztetnek el. A horvát-szlavonországban megtörtént áttérésre nézve ezen törvény szabályai érvényesek. Azon esetben, ha az illetők sem egyik, sem másik, e királyságban elismert felekezethez nem tartoznának, egyik vagy másik felekezetbe átlépésükre vonatkozó elhatározásukat az illetékes elsőfokú közigazgatási hatóságnál tartoznak bejelenteni, a miről a hatóság az illető lelkészt, a kinek egyházába belépni kívánnak, értesíteni fogja. 30. §. Jelen törvény életbe lép azon napon, a melyen kihirdettetik. E naptól fogva minden eddigi törvények, rendeletek, rendszabályok, a melyek e törvénnyel nem összhangzanak, hatályon kivül helyeztetnek. 31. §. Jelen törvény végrehajtásával megbizatik a bán, a ki egyúttal felhatalmaztatik, hogy e törvény végrehajtására szabályrendeletet adjon ki. Közli: Kulifay Elek, tordínceí ref. lelkész. TÁRCZA. A vallás működése a társadalom evolueziójában. (Folyt, és vége.) Ha azonban azt kérdezzük: mily szentesítésen alapultak e társadalmi csoportoknak, melyek annyira vallásosak voltak, hogy mi azt alig tudjuk elképzelni, vallásos szükségletei: a felelet megszorítás nélkül mindig ugyanaz. Mindig változatlanul természetfölöttin, e szót észfeletti értelemben használva. Jóllehet a természetfölötti fogalma magasabb rendűvé vált, mint a milyen az ősemberek között volt s a fejlődés ebben az irányban tényleg haladásnak vehető ; ám a hit annak szentesítésében teljes erejében él tovább. A régi Görögország és Róma vallása, legnagyobb befolyásuk idején, erejét mindenütt a természetfölöttiben való hitből merítette; és jól megjegyzendő, hogy hanyatlásuk e hit hanyatlásával kezdődik és azzal mindvégig lépést tartott. A római vallás, mely a római művelődés fejlődését oly mélyen befolyásolta, e befolyását annak egész történetén végig az emberek lelkében élő ama hitből merítette, hogy szabványai és parancsolatai természetfölötti eredetűek. Jellemző vonásait összefoglalva, Lecky ezt mondja: „A római vallás némely erényt mintegy hivatalosan szentesített és megünnepelte az oly esetek emlékét, melyekben azok kiválóan nyilvánultak; helyi természete a hazafiérzést erősítette; a halottak imádása pedig a lélek halhatatlanságába vetett bizonytalan hitet táplálta; fenntartotta a családban az atyai fennhatóságot; a házasságkötést sokféle, tiszteletet gerjesztő szertartással vette körül; és egyszerű, tiszteletteljes jellemeket hozott létre, melyek mély alázattal vetették magokat alá egy mindeneken uralkodó gondviselésnek és lelkiismeretesen megtartották a szent szertartásokat."1

A természetfölöttiben való hit tényleg mindenütt megvolt és Róma vallásainak az adta meg az erő lényeges elemét Ha tovább, a mohamedanizmushoz és a buddhizmushoz fordulunk, mely két hit ma is a mi művelődésünk körén kivül élő emberek roppant tömegét befolyásolja, e lényeges vonásokat ott is megtaláljuk. A magaviseletnek ugyanaz a szentesítése ott is. Müller Miksa szerint a buddhista erkölcstan veleje a karmá-ban való hitből áll, vagyis abból, hogy az ezen életben vagy a megelőzőben végzett cselekedetek következményeit tovább is érezzük. „Annak születünk, a minek megérdemeljük, hogy szülessünk; ebben az életben korábbi tetteinkért bűnhődünk vagy nyerjük el jutalmunkat. Ez a szenvedőt béketűrőbbé teszi, mivel érzi;

hogy régi adósságot rovogat le; a boldog ember pedig tudja, hogy jótetteinek tőkéjéből él, s hogy igyekeznie kell további ily tőkét tennie félre egy későbbi életre." 2

Egy 1 Az európai erkölcs története. I. k. 176., 177. 1. 1 Természetes vallás, 112. 1.