Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-10-28 / 44. szám

gosságot, mely cselekedeteit megvilágítja, kioltsa, megsemmisítse. Ha máskor nem is, de egyszer egy évben, a reformáczió napján, ne emlékezzünk a régiekre, hogy őseink szenvedéssel és vérrel festett útja erősítsen és bátorítson bennünket a Krisztussal való haladásunkban ?! De ma nem üldöznek, nem börtönöznek vallásáért senkit. Az evezőrudak mellé sem kötözik egyházunk őrállóit, a gazdag, hatalmas földesurak sem hajtják jobbágyaikat korbácscsal misére, — s mégis annyi a seb és a sebekből feltörő fájdalom . . . D< e sebeket nem a Krisztusért hevülő szeretet ol ;ta; a panaszok és jajkiáltások nem a Krisztus szent ügyéért törnek fel a keblekből, hanem legtöbbször önző érdekből, a világ anyagi javaiért. Pedig a reformáczió áldása első sorban lelki, szellemi kincs. Nézzétek azt a rendkívüli szellemi haladást, melyet az evangéliom világossága 400 éven át a népek életében létrehozott ! Nézzétek a Krisztus lelkének hódító munkáit, melyek következtében már is lehullottak, de még ma is hullanak a falak, melyek embert embertől elválasztanak, hogy mint egy atyának gyermekei, egymásban ne ellenséget, de édes testvért lássanak. Hogy ez a lélek még nem él minden egyes emberben, az igaz, de hogy mindig terjed és hódít, az is bizonyos. A nagyok, a hatalmasok az evangéliom hatása következtében már is sok előjogról lemondottak; a kicsinyek, a népek mind több és több jog birtokába jutnak, s ha még nincs meg a krisztusi egyenlőség, de meglesz, a mikor az ember nem születési méltósága, nem vagyona és gazdagsága, hanem a szerint fog értékeltetni, hogy mennyit nyom a latban, mint ember, mint az Istennek gyermeke? Szeretném, ha az emberiség millióinak szemei felnyílnának és belátnák, hogy szellemi és anyagi haladásuk legelső és örök munkása: Krisztus és az ő evangélioma. Szeretném lelkökbe vésni, hogy a reformáczió által hozott áldásokért legyenek hálásak a Krisztus iránt, ki a kicsinyeket felemeli és megnyugtatja, a nagyokat pedig porba sújtja és megalázza, mert ő előtte mindenki egyenlő. Krisztussal mindent, ellene semmit nem nyerhetünk. Egyéni, vallásos, egyházi és társadalmi életünkbe igyekezzünk bevinni az evangéliomot, melylyel a reformáczió bennünket megajándékozott, s mint 400 éven át kimondhatatlan és elő nem számlálható szellemi és anyagi javakkal áldott meg: e javak, mint a Krisztus szeretetvallásának gyümölcsei szaporodnak s napról-napra érnek, hogy azokban mindenek, ismétlem, mindenek az igazság és szeretet törvénye szerint részesüljenek! Az evangéliom legyen világító tűzoszlopunk a ma is ránkboruló sötétségben! Keresztesi Samu. ISKOLAÜGY. Válasz a pápai ref. főgimnázium tanári karának nyilatkozatára.* A Debr. Prot. Lap40-dik számában, a Különfélék rovatában egy rövid közleményem jelent meg, mely a pápai ref. főgimnázium tanárkarának okot adott arra, hogy az egyházi lapok legközelebbi számaiban hosszabb nyilatkozatot tegyen közzé. Mielőtt e nyilatkozatra térnék, ki kell jelentenem, hogy említett közleményem nem úgy jelent meg, mint a hogy megírtam. Nevezetesen nagy hadi lármáról én nem szóltam, ilyennek a pápaiak föllépését nem minősítettem, s nem a fizetési pótlék tárgyában kiadott miniszteri szabályzat ellen való állásfoglalásukat tartottam különösnek, hanem azt, hogy a pápai tanári kar némely czikkezői megütköznek azon, ha Apponyit liberálizmusáért dicsérik. Megírtam azt is, hogy miért tartom különösnek. E kijelentésem jó eleve tudomására jutott a pápai főgimnázium tanári karának is, de nyilatkozata alkalmával teljesen figyelmen kivül hagyta. Sajnálom, mert ha erre ügyet vet, nyilatkozata más formát ölt. Az esetben nem vádolhat engem, hogy megtámadom azért, mert a nevezett szabályzatot bírálja. Hiszen egyenesen kinyilvánítottam közleményemben, hogy nekem az ellen kifogásom nincsen. Nagyon jól tudom és vallom is, hogy közérdekű tárgyak közbirálat alól ki nem vonhatók. A pápai tanári kar főbb kifogásait én közleményemben egyszerűen csak felsoroltam. Azokat gúnnyal nem illettem ; hozzájuk semminemű kommentárt nem fűztem. Mire való tehát az a heves roham, melyet a pápai főgimnázium tanári kara azon a czímen intéz ellenem, hogy én őt véleményének szabad és erélyes nyilvánításáért megtámadtam? Nem, tisztelt tanári kar! ezt nem tettem. Semmi okom sincs kételkedni affelől, hogy a tanári kar bírálatában s véleményének nyilvánításában teljes jóhiszeműséggel, becsületes szándékkal és nemes czéllal jár el. Gyarló publikánus létemre még azt is beismerem, hogy én bizony anyaszentegy* Egyenes felkérésre, az audiatur et altéra pars elvénél fogva, közlöm ezt a választ, megjegyezve, hogy ezzel a vita személyes részét lapomban befejezettnek tekintem. Szerk. a és Hausner Iszerelő és oltárépltö mü~ Intézet. Urasztalterítök, kelyhek, borkancsók gyártása, Budapest, IV., Váczi-utcza 41.