Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-09-30 / 40. szám
az időt, hanem az értekezleteken felmerült eszmék és elvek telítsék meg a gyűlések tagjainak eszét és szívét, Hogy így van-e mindenütt, nem tudom, de szerintem igy kellene lennie. S ezért az értekezletekre oly eszméket és kérdéseket kellene vinni, hogy a gyűlések tagjainak érdeklődését már előre felébresszék, aztán ki is elégítsék. A dunamelléki egyházkerületi egyházi értekezlet, — mely f. hó 22-én tartatott Budapesten, a Lónyayutczai ref. gimnázium dísztermében, ha nem is állított össze valami gazdag programmot, de olyat mindenesetre adott, hogy nagyobb érdeklődésben legyen része, mint a milyenben részesült. A kerületi gyűlés tagjai közül alig voltak ott tízen, holott az értekezlet kisebb, nagyobb belső ügyein kivül, dr. Vargha Bálint felolvasása: „Béza Tódor élete és munkáiról", — majd Forgács Gyula miszsziói lelkész felolvasása: „Az evangóliomi keresztyén diákmozgalomról," megérdemelték volna a nagyobb érdeklődést és figyelmet is. Az értekezlet lefolyása következő volt. A 108. dicséret két versének eléneklése és Lu-Tcácsy Imre diós-viszlói lelkész imája után Szöts Farkas, az értekezlet alelnöke jelenti, hogy Szilassy Aladár elnök betegsége miatt meg nem jelenhetvén, elnökül Vécsey Tamás egyetemi tanárt kéri fel. Szép, élvezetes és tartalomban gazdag volt dr. Vargha Bálint főgimnáziumi tanár felolvasása Béza Tó-^WlSbltpíSíí V .Í'Ímí.v ••.!., >ii;iuniK t -A küzdelmes és munkás élet ismertetése, a nálunk jóformán ismeretlen nagy férfiról, a hallgatóságra igen jó hatást gyakorolt. Mint Kálvin munkatársa, majd halála után hivatali utóda, rendkívüli tevékenységet fejt ki és pedig nemcsak a templom és iskola katedráján, hanem az íróasztalon is. Több művet írt; sokoldalú tudós; a franczia, görög, latin és zsidó nyelvek alapos ismerője, s ép ezért bibliafordítása elsőrangú. Zsoltárfordítása 1588-ban jelent meg. Béza 101 zsoltárt fordított és pedig mindig inkább a magasztos, felemelő és fenséges énekek érdekelték, mint a naivak, melyek meg Marót lelkét ragadták meg. A zsoltárok 1714 verset foglalnak magukban, s az előadó, tekintettel szegénységünkre, azt javasolja, hogy ha minden versszak átdolgozására csak 1 koronát fordítana a magyar ref. egyház, remélhető volna, hogy énekeink új formában, szép, rithmikus dallamokkal nagyban hozzájárulnának a vallásos és egyházias élet megszilárdításához. Á felolvasáshoz hozzászólottak Gonda Béla min. tanácsos, Csűrös István főgimnáziumi vallástanár ós Vécsey Tamás egyetemi tanár. Vécsey nem lelkesedik az énekek modernizálásáért; ő égő szeretettel ragaszkodik énekeinkhez ; mint egykor gyermekszívvel, most ősz fejjel bár, de ép oly áhítattal énekli énekeinket, melyek a zajgó szívet megnyugtatják s a lelkeket a magasságos Istenhez ragadják. Forgács Gyula az ev. ker. diákmozgalomról tartott szép és értékes felolvasást. A mozgalmat egy nagy folyóhoz hasonlítja, mely minden oldalról magába öleli a kisebb s nagyobb folyókat; úgy a diákmozgalom is mind nagyobbá és hatalmasabbá növekedik, annyira, hogy a diákok evangelizálása, a bibliának olvasása s ennek az életben való érvényesülése napról-napra fokozódik. Az érdekes és tanulságos felolvasással kapcsolatosan Szöts Farkas alelnök indítványozza, hogy a diákszövetség megalapítóját: Mott János urat az értekezlet üdvözölje ; az üdvözlőlevél megírásával Forgács Gyula bizatik meg. A felolvasások után Szőts Farkas elnök jelenti, hogy Szilassy Aladár, ki az értekezletnek 15 éven át volt lelkes vezetője és munkása, betegsége miatt elnöki állásáról lemondott. Az értekezlet, hálája és ragaszkodása kifejezéséül, Szilassy Aladárt az értekezlet örökös tiszteletbeli elnökévé választja. A lemondott elnök helyére Vqcsey Tamás egyetemi tanár választatott meg egyhangú lelkesedéssel. Vécsey megköszöni és hálával fogadja a bizalmat, s elfogadja a felajánlott tisztet, mert, mint mondá: ha valamikor, úgy most kétszeres kötelesség a munkálkodás, kötelesség Isten ós a haza iránt. Az életben a parancsnok: a törvény, a jog — és ő ennek szolgája, magyarázója; de ez boldogságot nem adhat, — és ha őt azon dilemma elé állítanák, hogy válasszon a törvény és vallás között, azt felelné: vidd a törvényt, de hagyd meg nekem a vallást, melynek a mindent megbocsátó szeretet az alapja. A losonczi pappá választott Sörös Béla helyett titkárrá Böszörményi Jenő kőbányai h. lelkész választatott meg. Az értekezlet a szeretet munkáját gyakorolta akkor, midőn fillérekből összekuporgatott tőkéjének kamatjából 100 koronát ad Kiss Benő volt gyömrői lelkész özvegyének, hogy 4 gyermekének fentartásához hozzájáruljon. Az értekezlet a 137. dicséret 6. verse és Takaró Imre katonalelkész imájával ért véget. K. A dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlése. Annyi tárgy, mint a Dunamelléken, talán egyik egyházkerületben sem szokott összegyűlni közgyűléstől közgyűlésig. De nem is szokott egyik egyházkerület közgyűlése sem oly hosszú ideig tartani, mint a Dunamelléké. A szept, 21-én megnyitott közgyűlés tárgysorozatán is 127 közgyűlési és 11 bírósági ügy szerepelt; de el is tartott a gyűlés teljes négy napig, úgy hogy csak szept. 25-én végezte be tanácskozásait. A hosszas gyűlések oka azonban nemcsak a sok tárgy, hanem az is, hogy némely ügy csaknem egy egész délelőttöt foglal el s némely referensek túlságos hosszúra nyújtják előterjesz-