Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-09-16 / 38. szám
A fentieket összevéve, de a biblián kiviil a józan észt is meghallgatva, a profán intézményeknél is a dolog természete szerint elkerülhetlen szervezetiségeket figyelembe véve : kimondhatjuk, hogy az igének és sákramentomoknak megvan a saját hivatala, a mely a bibliában különböző néven neveztetik, ú. m. az igének hivatala2 7 ; a megbékéltetés szolgálatának hivatala 2 8 ; Isten beszéde sáfárlásának hivatala2 9 ; Isten képében járó követség3 0 ; Isten titkainak sáfárai3 1 ; Isten mellett munkálkodó szolgák 3 2 stb. ím ez a csudálatos ország, a mely nem e világból való, és ennek az országnak a hivatala, szolgálata, a mely a lelkiekben messzebb terjedő és így méltóságosabb minden más földi érdekű hivatalnál ós méltóságnál. Ha azok bizonyos tudományt, képességet és a hivatásnak megfelelő sajátos jellemet követel, mennyivel inkább megköveteli mindezeket a lelki szolgálat, a lelkészi hivatal. III. A (liáklegátusi gyakorlat, mint korcselhajlás. Az Istenországáról és a lelkipásztori hivatalról elmondottakból következik, hogy ha szorosan ragaszkodunk a bibliához ós a helvét hitvalláshoz : akkor kizárólagosan csakis lelkipásztor (a vizsgázott és kiküldött segédlelkészek is odaszámítandók) prédikálhat a gyülekezetben. A lelkésznövendékek fungálása még csak megjárja (bár ez sem a szoros rendtartás I), mert ott van a kezesség, a dekórum: leendő lelkész. A tanítóképezdészek fungálása már határozott korcskinövós. A lelkészi pályával semmi vonatkozásban nem álló jogásznövendékeknek ünnepeinken való prédikálása pedig valóságos botrányos elkorcsosítás, félrecsavarása a Szentírásnak és ezen alapult hitvallásunknak, arczulcsapása a magunkelőtti tökéletességnek és más vallásúak előtti méltóságunknak. Hiszen akkor csak egy lépés és ott leszünk, a hol az eszelős szekták. Akkor aztán panaszkodunk, hogy nem bírunk az „evangéliomi tisztaság" mellett sem kellőképen érvényesülni, hanem sokszor háttérbe szorulunk, kopunk, pusztulunk. A sápítozás nem ér semmit, hanem elő azzal az úgynevezettt „evangéliomi tisztasággal" ! Igaz, hogy az Isten egy testté szerkesztett minket a Krisztusban. De ismétlem, különböző ajándékot, erőt, hivatalt adott, nem összevissza való korlátlan szabadosságra, ingadozó bizonytalanságra, hanem mindeneket a maga külön saját helyére, s különösen az igehirdetőhivatalra nézve az arra való előkészülés, képesség és vizsgázás elmagyarázhatlan feltétele alatt. Néhány oldalas, rövid, „szekeres" legátusi predikáczió bemagolása és gyarló elreczitálása csak tán nem üti meg a Pál-féle mértéket 1 És ha Demosthenes is az az ifjú templomi szavaló, ha más „szakmán" tanul, eo ipso vége a gyűlik a mai „ev. ref."-ok jó része. 2 7 Ap. 6, 4. 2 8 II. Kor. 5: 8. 29 Koloss. 1; 25. 3 0 II. Kor. 5 : 20 ; Helvet. conf. XVIII :11. 3 1 1. Kor. 1. 32 1. Kor. 3 : 9. lekeztben való „tanítás"-hoz, „írásmagyarázás"-hoz való jogának I Avagy a mi evangéliomi szent gyülekezeteinket akár betanított papagályok is taníthatnák isteni intézményünk teljességére, ékességére és dicsőségére?! Az én szentséges református vallásom lelkiismeretemnek mást diktál a — bibliából! Ama dicsőséges „mennyei Jeruzsálem "-nek földi képmása az minden tekintetben. Ha a gyakorlatban bizony-bizony nem mindig olyan, az ellen bizton tesz a folyton működő Szentlélek. Tárgyunkra nézve különben vegyük figyelembe, a fent idézetteken kivül, Pál apostolnak ezen tanítását: „Ha az egész test szem, hol a hallás, ha egészen hallás, hol az illatozás ? De az Isten a tagokat helyheztette egyenkint külön-külön a testben, a mint akarta. Hogyha mindazok egy tag volnának, hol volna a test ? De jóllehet a tagok sokak, mindazáltal egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: nem szűkölködöm nálad nélkül, vagy a fŐ a lábaknak: nem kelletek ti nekem". Vagyis magyarán megmondva, ne állítsuk fejetetejére a bibliában és a vallástételben meghagyott szép rendtartást, mindenki a maga hivatását, mesterségét folytassa. Mindenikre, „különkülön" a maga helyén szüksége van az egész testnek. A szem, a fül, a száj, a kéz, a láb ne tolakodjanak kölcsönösen egymás kijelölt helyére, hanem mindenik maradjon a maga helyén. És egymás javára kölcsönösen működvén, egyenlő üdvösségi joggal és élő hittel maradjanak meg az egy közös testben és Lélekben. Hűen, szent hivatalának erős tudatában folytassa azért mindenik lelkész az ő neki kijelölt, az őt megillető szent dolgokat. Ne féljen, ha a korcselmagyarázás le akarja szállítani hivatalát a kijelölt helyről; ha sokan még a felett is disputálnak, hogy a lelkész felszenteltetik-e vagy felavattatik ? Felavattattak a régi udvarlólovagok és felavattatnak ma is a vadászok, sportsmannok. De az anyaszentegyházban minden erő, adomány és hivatal szent, mert maga Isten adta azokat örök, szent czélokra ; tehát nem a bűnös egyén, hanem a szent hivatal viselője szenteltetik fel. Felszenteltetik, mert Istennek kegyelme, a mi szintén szent, esedeztetik reá szent czélból, hogy tudniillik a hivatalt az anyaszentegyház javára szentül viselje. E tudattal folytassa a lelkész a maga dolgait, oda nem illő helyettesítők nélkül. Végezze maga a lelkész a funkcziókat, ha elkészült, vizsgázott kiküldött segédje nincsen. A tanítóval is csak a legyőzhetlen rendkívüli szükség esetén fungáltasson. De hogy a tanítók is csak rendkívüli szükségben prédikálhassanak, ha szorosan vesszük a dolgot, az iskolában erre némileg elkészülniök, és e helyettesítő kiküldetésben formálisan is részesülniök kellene. Mint a bibliából ós helv. conf.-ból látjuk, ez nem római, hanem határozott bibliai, kálvini álláspont. Ez ellen pedig nincsen disputa vagy kibúvó, ha az evangéliomi tisztaságot és rendet hajlíthatlan következetességgel, mint minden vonalon, úgy itt is keresztülvinni akarjuk.
