Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-16 / 38. szám

zendőben is. És mindeneket vetett az ő lábai alá és őtet tette meg az anyaszentegyháznak fejévé".5

A földi országok elmúlnak, az ég és föld is elmúlnak, de ez az ország örökké megmarad.6

Ez az ország lelki ház; nem anyagi, testi, hanem merőben lelki, örök érdekeket szolgál.7

Czélja a mennyei örökéletre való nevelés;8

a inenynyei hajlókokba való bemenetel.9 Az ige és sákramentomok által nyernek ez ország tagjai lelki életet, a mely lelki életben a hivők lelkében Istennek Lelke lakozik, épen azért a hivők teste a Szentléleknek temploma.1

0 Erre az országra bizonyos hatalmakat és kötelességeket ruházott annak Ura: Jézus. E szerint az anyaszentegyháznak hatalma: az igehirdetés és a sákramentomok kiszolgáltatása, ez ország terjesztése1

1

; a megkötözés vagy megoldozás kulcshatalma1

2

; a gyülekezeti felvigyázás és kormányzás.1

3

Az anyaszentegyháznak kötelessége pedig: az emberek előtti vallástétel,1

4

a közös könyörgésekben való egyesülés,1

5

a munkás szeretetben egymásnak való szolgálás,1

6

a sötétség országa fejedelmeivel való harcz és az abban való megmaradás1

7

; általán mindazok a dolgok, szóval, írással és cselekedetekkel, a melyek a lelkek földi életét és mennyei üdvösségét elősegítik, a bajoktól megmentik, Istenországa terjedését munkálják. E sokirányú nagy munkában az isteni hathatós segedelem a Szentlélektől árad, a ki az anyaszentegyházban különböző adományokat, erőket és hivatalokat ajándékoz a tagok között megosztottan, úgy azonban, hogy a különböző tagok mégis egy test a közös Fő alatt, mint a hogy a Lélek is egy és közös. így minden erő és hivatal isteni eredetű az anyaszentegyházban.1

8 II. A lelkészi hivatal. A minden köztagra illő „királyi papság" 1

9

egyáltalán nem jelent egyebet, mint azt, hogy minden keresztyén, mint pap, közvetlen járulhat Istenhez szíve áldozatával és a valamennyi hivő tag közös áldozatának, a Jézus áldozatának érdemével. És hogy nem valamennyien prédikáló és sákramentomokat kiszolgáló papság, vagy mint a helvét hitvallás 8. §-a mondja: „papok, de nem az egyházi szolgálatra nézve .... a papság köz minden keresztyénekkel, de ez (a szolgálat) nemf

<

: az a fentiekből (lásd Ef.; Kor.) és a szentírás többi helyeiből, de meg a józan észből is megállapítható. Hiszen akkor ajtókapu mindenkinek nyitva állván, nagy zűrzavar állana elő. „Avagy mindnyájan Apostolok-e azok, vájjon mindnyájan magyaráznak-e írást?" 2

0

Sőt Pál apostolnak a 5 Efez. 1 : 21, 22. 6

Dániel 3 : 33, Lakács 1: 3, Jelen. 11 :15, 7

Ján. 3 :5, Máté 3:2, I. Péter 2:5. 8

Luk. 10: 35; I. Tim. 4, 6. 9

Ján. 14 : 2 ; Jelen. 3:12 ; 21, 2. 1

0

I. Kor. 6 :19. 1

1

Máté 28 :18—20, Márk 16 :15, 16, Luk. 24 : 47 stb. 1

2

Máté 16 :19; 18 :15—18. 1

3

Ján. 21 : 15 ; 16, 17 ; I. Péter 5:2. u

Máté 10 : 32-33, Luk. 12 : 8, 9. 15

Máté 18:19-20. 1

0

Máté 20 : 25—28 ; Ján. 13:12 stb. 1

7

Máté 10 : 17, Márk 13 : 9—13 ; Efez. 6 :11, 12 stb. 1

8

1. Kor. 12, Ef. 1, 4. 19

1. Péter 2 : 9. 2

e

I. Kor. 29—30. 2

1

Máté 3 : 2, Ján. 3 : 5 stb. 2

2

Ján. rómabeliekhez írott levele (10 :15) szerint: küldetés nélkül prédikálni se szabad. Mivel pedig az anyaszentegyházba való bevezetés eszköze az ige és a keresztség2

1

és az ige és a sákramentomok által nyernek a tagok „életet"2

2

: nemcsak sajátos hivatal az igének és sákramentomoknak szolgálata, nemcsak isteni eredetű, hanem az Úr ós tanítványai munkája folytatásában, a keresztyén anyaszentegyház tovább plántálásában és terjesztésében elsőrendű (ám a római klérus közbenjáró fogalma nélkül!). Ez már abból is feltétlenül bizonyos, hogy e hivatalt, szolgálatot, diakóniát maga Jézus földönjártában de facto a tanítványok gyííjtéseivel, speczifikus előkészítésével, megoldásával és ünnepélyes kiküldésével kezdte meg.2

3 Ám az utókor római és extrein anti-római szélsőségeire számítva, feltámadása után egy ünnepélyes aktusban újból megerősítette, megpecsételte az általa alapított hivatalt, ezt mondván: „Miképen elbocsátott engemet az Atya, akképen én is elbocsátlak titeket. És mikor ezeket mondotta volna, reájok lehele és mondá nekik: vegyetek Szent Lelket."2

4

„És íme én ti veletek vagyok minden napon, e világ végezetéig."2

5

Vagyis e világ végezetéig megtartja e hivatalt, hirdetteti az evangéliomot, osztogattatja a szentségeket, megtartja, továbbtovább plántálja, gyűjti és áldja a keresztyénséget. Ámde csak az első tanítványokat, az első diakóniát hívta az Úr közvetlenül, mennybemenetele óta azonban közvetve (vocatio mediata); közvetítő pedig az egyház, a mivel a hivatal egy test, de nem minden taggal közös. Ez az igazi, jézusi, bibliai és kálvini álláspont. Ettől eltérő egyik szélsőség a római, mely nem elégszik meg a külön lelkészi hivatal és testület elvével, hanem csalódhatatlan erőt, áldozó hatalmat, a bűnbocsánatért és üdvösségért kizárólag közbenjáró jogot, letörölhetlen jellemet (character in delibilis), a többi tagoktól való éles szeparácziót: klérust alkot. A másik szélsőség a valamennyi keresztyén tag „királyi papság "-a elvének hibás értelmezéséből származik. E rendszertelenségre, bizonytalanságra, határozott erély hiányára, fejletlenségre vezető szélsőség elveti még a külön hivatal és testület fogalmát is.2

e 1:13 ; 3 : 5 ; I. Kor. 4:15; I. Péter 1 : 23 stb. 2

3

Ján. 1: 38 stb. 24

Ján. 20 : 21, 22. 2

S

Máté 28 : 20. 2

8

Ilyen szélsőség a raczionalisták száraz morálja, az egyház helyett erény társulata, s mint Röhr mondja : egyház és észvallás kizárják egymást. Hegel. Rotheféle elvek szerint, ha volnának is prédikátorok, mint moralizálok és mint magasabb államrendőri hivatalnokok állnának a szószéken (ha ugyan még a szószéket is ki nem dobnák mint „fényűzést'). A pietisták sem érzik szükségét a „hivatalnak". Minek e hivatal, s e hivatallal kapcsolatban még a legszükségesebb külső eszközök is ott, a hol egyedül az alanyi érzület dominál egy szűkebb körű szeparativ vallásos társulat kebelében. Ilyenféle szélsőségekben szenvednek a nazarénusok, anabaptisták (erről más alkalommal), mely szerint a „királyi papság" a prédikáló papsággal összeesik. Csak a rend végett kölcsönzi a királyi papság, a nép egyeséknek a különben mindenkivel közös jognak, a predikálásnak és a sákramentomok kiszolgáltatásának gyakorlatát. E téves túlzás felé haj-